Forrás: NOL

New York, tortillával

Palanovics Norbert, 2004. augusztus 11. 00:00

Ebéd a Wall Streeten

Pókember, azaz Peter Parker a képregényből készült film második részében arab pizzásnak dolgozik, szlávoktól bérli szobáját, kínai kisgyereket ment meg, spanyol nyelvű segítséghívásra válaszol, afro-amerikai polgármestert fényképez, és közben egy írnek tűnő lányról álmodozik. Teszi pedig mindezt New York-ban, ahol a kultúrák keveredése és a globalizáció hatása talán a legjobban érezhető.

Jómagam – átlagosnak tűnő – New York-i napomat egy kolumbiaiak által fenntartott kávézóban, hideg kakaóval és húsos táskával, empanadával kezdem, beleolvasok a legfrissebb latin-amerikai hírekbe, aztán indulok a város egyik legnagyobb és legnépszerűbb fotósboltjába, ahol kizárólag ortodox zsidó eladók szolgálnak ki. Közben megéhezek: egy idős olasz asszonynál veszek pizzát. A hangja teljesen olyan, mint Marlon Brandóé volt a Keresztapa című filmben. Kicsit meg is ijedek tőle, főleg akkor, amikor utánam kiabál, hogy jöjjek csak vissza, mert rosszul számolta ki a visszajáró pénzt. (Persze, mert kiszolgálás közben olaszul és jó hangosan telefonált.)

Át akarok vágni a Fifth Avenue-n, de nem tudok, mert le van zárva: a puerto ricóiak tartják hagyományos, éves felvonulásukat, most J-Lo és Ricky Martin nélkül, de a harlemi és bronxi együttélés miatt jelentősen megerősítve az afro-amerikai hip-hop közösséggel. Aztán mégis átverekszem magam valahogy a tömegen, majd miután brit barátaimat összeszedem New York egyik legmenőbb, Times Square-hez közeli ügyvédi irodájában, a Chinatownba, a kínai negyedbe megyünk vacsorázni. Ott pedig nem hagyhatjuk ki a chow meint vagy a chop sueyt sem.

Onnan – indiai sofőr vezette – taxin belga kocsmába megyünk, és európai nedűvel öblítjük le az ázsiai étkeket. Ezt aztán japán bárban szakéval fejeljük meg. A bárból gyalogszerrel hazafelé tartva még át kell törnöm a meleg afro-amerikaiak rendezvényén.

Másnap a reggelt egy mexikói quesadillával, sajttal töltött tortillával kezdem, majd délben egy arab utcai árustól shish kebabot veszek, hozzá egy másik, pakisztáni árustól még egy perecet. Este az 52. utca környékén ismét összefutok barátaimmal, akikkel egy orosz – állítólag az ukrán és orosz alvilág által kedvelt – bárban borscs-csal, meg vodkával zárjuk a napot.

Hazafelé metróra szállok, a kocsiban a reklámokat természetesen spanyolul olvashatom. Mindeközben azon gondolkodom, vajon a Pókember – és New York – világjelenséget mutat-e be. A választ később Mexikóvárosban, egy, libanoniak által üzemeltetett japán sushi étteremben kapom meg…

New York, 2004. augusztus

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©