Az 1950-es években faggatta ki Zsoldos Andor az agg Heltai Jenőt budapesti otthonában unokafivéréről, Herzl Theodorról. Hat évtized távlatából felidézte Heltai egyik közös sétájukat. Akkor és ott, a századvégi Bécsben azonban nem a már befutott tárcaíró és színpadi szerző koptatta a császárváros utcáit a pályakezdő pesti (hírlap)íróval, hanem egy harminchat éves “osztrák” zsidó egy huszonéves “magyar” zsidóval. Heltai Jenő emlékezetében így zajlott le a disputa:

      “A kitűnő ebéd után sétára indultunk. Ma már tudom, hogy nem véletlenül, a bécsi zsidó negyed utcáit jártuk. Egyszerre Tivadar megállt, megfogta karomat, erősen szemembe nézett s így szólt:

      – Jól figyelj rám. Unokaöcsém vagy, közös törzsről származunk. Elmondom neked: nagy dologba vágtam a fejszémet.

      Meglepetten hallgattam Tivadart. Azt hittem, hogy valami nagy irodalmi, vagy talán színházi vállalkozásról akar beszélni, hiszen akkor már több színdarabját játszották a Burgtheaterben. Nem erről beszélt. Így folytatta:

      – Meg akarom csinálni a zsidó államot!

      Teljes őszinteséggel meg kell mondanom, ma csaknem hetven esztendő után, hogy alig tudtam felfogni a mondat súlyát. (…)

      – Neked kell elvállalnod, hogy Magyarországon elterjeszd a gondolatot. Meg kell szerezned az egész magyar zsidóságot ennek a mozgalomnak. Te leszel az én emberem, az én megbízottam. Minden eszközt a rendelkezésedre bocsájtok, az anyagiakat is. Vállald el!

      – Nem vállalom! – válaszoltam, (…)

      – Miért nem vállalod?

      – Azért (…), mert semmiféle olyan érzés nincs bennem és szívemben, az értelmemben, amely arra ösztönözne, hogy ezt a feladatot elvállaljam. Megmondom neked egészen őszintén: én nem vagyok zsidó. Én magyar vagyok. (…)

      – Vigyázz! Ne feledd el, amit mondok. Azt mondtad: nem vagy zsidó, magyar vagy. Hallottam ezt én már az utóbbi hónapokban úgy is, hogy: Nem vagyok zsidó, német vagyok. Hallottam ezt én még jó néhány európai nyelven, de vigyázz! Egyszer majd az orrod alá dörzsölik, hogy nem vagy magyar. Mint a többinek azt, hogy nem német, nem osztrák! De akkor már késő lesz! (…)

      Azóta sokszor jutott eszembe ez a beszélgetés. Sok okom volt rá. Nem is olyan sokat kellett haladni az időnek, amíg meggyőződtem róla, hogy igaza volt.

      De…akkor már késő volt.” – zárta le emlékezését Heltai Jenő.

Forrás: Budapesti Negyed