Forrás: Magyar Hírlap

Németh György, Budapest

Semjén Zsolt, egy ellenzékben lévő párt elnöke és frakcióvezetője, az Országgyűlésnek az őszi politikai nagyüzemet megnyitó ülésén izraelita honfitársaihoz szólt, s nekik két fontos dolgot mondott. Az egyik, hogy pártja, ahogy mindig is tette – míg tehette 1945 után néhány évig, majd 1990 után – megvédi Schwartz bácsit és Weisz nénit. A másik, hogy keresztényeknek és az izraelitáknak számos közös tanításuk van, s mikor ezt képviseli, az izraelitákat is képviseli. Filoszemita beszéd volt.

Fogadtatás

A kormánytábor nem így fogadta. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint ez itt a „politikai pince legmélyebb bugyra”, s „nagyon rossz korszakot idéz” az ország minden problémájának „zsidó-nem zsidó kérdésre” szűkítése, a Weisz nénizés és Schwartz bácsizás, egy párt lezsidózása, „mert ezt másképp azért nem nagyon lehet érteni”. Kóka János szabad demokrata pártelnök frakciójának a „mélységes felháborodásá”-ról számolt be annak okán, hogy „többek egybehangzó álláspontja szerint a rendszerváltás utáni időszak egyik leundorítóbb, leggusztustalanabb felszólalása” volt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak annyit mondott, hogy „ocsmányságra nem válaszolnék”. A szabad demokrata Horn Gábor, már jóval az ülés után, azt a véleményét érlelte ki, hogy Semjén „velejéig aljas dolgot művelt”, amikor „17 év magyar demokráciáját arculcsapva” a zsidó vagyont méricskélte (elmondta ugyanis, hogy az Antall-kormány alatt elfogadott ingatlanrendezési törvény által megnyitott jogi lehetőség alapján az Orbán-kormány alatt került vissza a legtöbb hajdan államosított ingatlan az izraelitákhoz), a zsidóság megkövezési szokásairól értekezett (elmondta ugyanis, hogy ami az SZDSZ-t és az MSZP-t megkülönbözteti: drogliberalizáció, egyneműek házassága, extrém szekták, eutanázia, azért Mózes így végrehajtott halálbüntetést ír elő), illetve azon merengett, hogy ki mikor növeszt pajeszt, és mikor nem (Scheiber Sándor hajdani főrabbit – akit nagy tudósnak, igaz embernek és jó magyarnak nevezett – idézte ugyanis, aki azt mondta, hogy „az Örökkévaló mentse meg a magyar zsidóságot attól a mentalitástól, amelyet az jellemez, hogy ha van konjunktúra, akkor van pajesz, ha pedig nincs konjunktúra, akkor nincs pajesz”).

Kérdés, hogyan lehet antiszemita váddal illetni azt, ami filoszemita? (És miféle antiszemita az, aki nagy tudósnak, igaz embernek és jó magyarnak nevez egy főrabbit?) Az antiszemitizmus vádját az izraeli törvényhozásban is vagdossák egymás fejéhez a képviselők indulatosabb vitákban, s nemcsak az ott ülő néhány arab fejéhez, miközben aligha gondolhatja bárki, hogy a knesszetben antiszemiták ülnek; ott ez a hazaáruló szinonimája. Hasonló a magyar zsidó közösségben is ismert. A legtekintélyesebb felekezeti hetilap, az Egyenlőség 1933. január 23-i számában leantiszemitázza a zsidókórház bérmozgalmat indító zsidó orvosait, ők pedig válaszul beperelték a lapot, melynek célja az volt, hogy a zsidó közösségen belül a legsúlyosabbnak számító váddal eltántorítsa a zsidó orvosokat a Pesti Izraelita Hitközséggel szembeni gazdasági harctól. Antiszemita vád nemcsak antiszemitát illethet antiszemitizmusa okán, hanem számos cél elérése érdekében is alkalmazható eszközről van szó. Minden ki- és ellentétébe forgatható.

Ezt tette Scheiber Mária, a főrabbi lánya, ő nyílt levélben hazugsággal vádolta meg Semjént, és arra szólította fel, hogy édesapját a magyar parlament színe előtt kövesse meg. Állította, hogy aki valaha ismerte édesapját, kapcsolatba került vele, az tudhatja, hogy ő ilyet soha nem mondott. Scheiber Sándor ugyanazt mondta a zsidóságra vonatkoztatva, amit Arany János egyetemes érvénnyel úgy verselt meg, hogy „Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben / Embernek lenni mindig, minden körülményben”. Mindig, minden körülményben – s nem attól függően, hogy erre van-e „kereslet”, s ha éppen nincs, akkor embertelennek is lehet lenni.

Kimódolt eseménysor

E sorok írója csak találgatni tudja, hogy mi vezette a kereszténydemokrata pártelnököt a magyar izraelita közösséget megszólító, nem hirtelen felindulásból, hanem papírról felolvasott beszédének elmondásában. Valószínűleg azt ismerte fel, hogy napjaink történései, ezen belül a Magyar Gárda-ügy, nem esetleges, hanem nagyon is kimódolt eseménysorba illeszkednek. A forgatókönyvet az év elején írták, s az első kép a miniszterelnök március 2-án, a londoni Timesban megjelent interjúja volt, melyben – maga hozta szóba, nem kérdésre válaszolt – elmondta, hogy hazánkban „soha ennyi antiszemita megjegyzés nem volt tapasztalható, mint most”, s panaszkodott, hogy a múlt ősszel összegyűlt tüntetők zsidó politikusokról készült listát olvastak fel, és ettől a „Fidesz politikusai később, ugyanazon a helyen álltak, mégsem határolták el magukat”. A dologban személyesen is érintett: felesége a „múlt héten olyan szórólapot kapott, amelyet utoljára ötven éve lehetett látni”, s az „egyértelműen és félreérthetetlenül antiszemita pamflet volt. Ez nemcsak azért háborít fel, mert a feleségem zsidó származású”.

Derült égből villámcsapás volt. Nem előzte meg zsidó intézményt vagy személyt érintő, közfelháborodást okozó történés, s az „antiszemita megjegyzés” fölöttébb szubjektív kategória a zsidó temetők megrongálásához, a zsinagógák falára mázolt horogkeresztekhez, zsidók (vagy annak gondoltak) megveréséhez képest. A közvélemény-kutatások a zsidókat illető előítéletes gondolkodás csökkenéséről tanúskodnak. A miniszterelnök felesége nem tudta kétszer azonosan elmondani a történteket, nem hozta nyilvánosságra az antiszemita pamfletet, s rendőrségi feljelentést sem tett az őt ért sérelem miatt. A Kossuth téren egy – addig és azóta sem látott – valaki olvasta fel zsidó politikusok névsorát, benne Fidesz-politikusokét is.

Szivárvány stratégia

A koalíciós politikusokat hónapok óta nyomasztotta pártjaik népszerűtlensége. A stratégák olyan forgatókönyvvel álltak elő, amely egyszerre segít összetartani a saját tábort, míg az ellenfélét lehetőség szerint megosztja. Az antiszemitizmus térnyerésének felmutatása kétségtelenül ilyen. A szivárvány stratégia lényege, hogy az egyes csoportokat letörik a társadalom egységes törzséről, majd bejelentkeznek, mint politikai képviseletüket felvállaló politikai erő. Az antiszemitizmus növekedésével egyszerre mutatnak rá a százezres hazai zsidóságot a másik oldalról fenyegető veszélyre, és kínálnak ellene védelmet. E szavazatok összegyűjtése érdekében Weisz néninek és Schwartz bácsinak félnie kell, mert e politikai játék csak úgy lehet eredményes, ha azt a zsidó kisemberekre hozott frász hitelesíti. Rájuk a beáldozható gyalogok szerepét osztották e cinikus hatalmi játszmában. Ráadásul olyasvalaki játssza, akinek ebben nagy gyakorlata van. Az 1946-os magyarországi pogromok fő szervezője, a történeti kutatásokból ma már egyértelmű, a Magyar Kommunista Párt (MKP) volt, a jelenlegi nagyobb kormánypárt valahányadik elődje. (Például a két halálos áldozattal és 16 súlyos sebesülttel járó kunmadarasi pogrom miatt letartóztatott nyolc gyanúsított mindegyike MKP-tag volt.)

Orbán Viktor megvalósította a Strauss bajor miniszterelnökről elnevezett doktrínát: tőle jobbra nincs parlamentbe jutásra képes párt, a szélsőséges eszméknek nincs politikai képviseletük. Éppen a Fidesznek nincs szüksége Jobbikra és Magyar Gárdára. Akinek szüksége van, az a szocialista-szabad demokrata koalíció, amelynek elemi érdeke egy erős, a parlamenti küszöb közeléig eljutó szélsőjobboldali formáció létrejötte. Ez a jobboldaltól venne el szavazatokat. Talán éppen elegendőt.

Nem tudom, kicsoda Vona Gábor, de ha nem ő az arra kiszemelt, Szabó Albertnél és Bácsfi Diánánál tehetségesebb és alkalmasabb utód, akkor (és anélkül is) körülötte már ott sündörögnek azok, akik megfelelő irányokba befolyásolják társaságának könnyen befolyásolható tagjait, hogy valóra váljanak azok az események, melyeket az előzetes forgatókönyv tartalmaz. S rejtett csatornákon kerül hozzá pénz bőven.

A koalíció helyében nem lennék egészen nyugodt. A 2002-es önkormányzati választások előtt volt valaki, akinek a gyomra fordult fel attól a Kósa Lajos debreceni polgármester legyőzésére készülő kampánytervtől, mely nem csupán a politikai gyűlések helyszíneit és az ott elhangzó pozitív üzeneteket tartalmazta, hanem azt is, miképpen terjesszenek vele kapcsolatos vádakat, rágalmakat. Nem lennék meglepve, ha ez most is megtörténne. Ha még nem történt meg.