Forrás: Demokrata

Tony Blair

miniszterelnök

Nagy-Britannia

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az arról szóló szakértői disputák mellett, hogy vajon volt-e al-Kaida-kapcsolat a csütörtöki londoni tömegközlekedést ért támadáshoz, nem szabad elfelejteni, hogy a felelősség véres ösvénye egyesen a Downing Street 10-hez vezet.

A mondatot idézőjelbe kellett volna tennem, ugyanis az szó szerinti idézet Faisal Bodinak a baloldali brit Guardian július 9-i számában megjelent és a merényletek okait vizsgáló cikkéből. Pontosabban a kezdő mondat. Amivel teljesen megegyezik a véleményem. Még akkor is, ha a véletlen kiszámíthatatlansága miatt sógorom tíz perccel előbb hagyta el a robbantás egyik színhelyét, és így akár áldozatává is válhatott volna annak.

Faisal Bodi azt írja az idézett cikkében, hogy ön – már oly sokadszor – klisészerűen egymás mellé helyezte saját civilizációnkat és a terroristák barbarizmusát. Erre reagálva írta a Közel-Keleten működő tudósítók legnagyobbika, Robert Fisk a brit Independent vasárnapi, 10-i számában: „A London elleni terrortámadás valóban barbár volt, ahogyan az iraki gyerekeket széttépő brit kazettásbombákkal végrehajtott támadások is azok voltak”.

Miniszterelnök úr, a Londont érő terrortámadásokért az ön felelőssége nemcsak teljesen egyértelmű, de közvetlen is. Hiszen ha ön nem vesz részt a fékezhetetlen őrült és tömeggyilkos Bush elnök Irak elleni háborújában (ugyan, hol vannak a tömegpusztító fegyverek, hol vannak az azokat célba juttató rakéták, hol vannak a vegyi és bakterológiai fegyverkészletek, amelyekkel a világ népe előtt indokolták Irak lerohanását?), akkor nem lettek volna halottak Londonban.

Fisk cikkében egyébként idézi Oszama bin Ladennek az amerikai választások előtt gúnyosan feltett kérdését: „Vajon miért nem támadjuk meg Svédországot?” Azért, felelte Fisk, Bin Laden helyett, mert azt nem Tony Blair vezeti. Szerencsés ország, teszi hozzá a brit tudósító.

Viszont, jó lenne, ha tudomásul venné: Irak nem sikertörténet, hanem az amerikaiak és az ön gyászos kudarca. Egyre inkább. Hány irakit ölnek meg naponta csak Bagdadban? Annyit, hogy az már nem hogy a lapok címoldalára nem kerül, meg sem említik. Az egész országban pedig lassan naponta annyit, mint amennyit egyetlen nap alatt Londonban öltek meg egyetlen alkalommal.

Bush elnök, az ön kebelbarátja, azt állította, hogy külhonban kell a terror ellen küzdeni, mert akkor a terroristákkal nem otthon kell háborúzni. Ahogy New Yorkban, Washingtonban, tavaly Madridban és most az ön fővárosában, ugye, miniszterelnök úr?

Irakból lassan mindenki kifarol. Nem csak a spanyolok az atochai pályaudvar elleni támadás után. Nem csak az olaszok hagyják ott Irakot szeptembertől. Már mi sem vagyunk ott. Emlékszik még erre a rakás szerencsétlenségre, a „mi” hadügyminiszterünkre, Juhászra, amikor a televízióban az invázió idején papagájként ismételgette, hogy „aki gyorsan ad, kétszer ad”? Tudja, milyen megrendelést kaptak a magyarok az iraki projektekből? Egy jókora farba rúgást.

Az amerikaiak kudarcot vallottak már 1956-ban Magyarországon azzal, hogy nem tették egyértelművé a véreskezű gengszter Hruscsovéknak, hogy ha a győzedelmes forradalom után vissza mernek jönni Magyarországra, az amerikaiakkal találják szembe magukat. Utána kizavarták őket Vietnamból. De kudarcot vallottak Kubában, a Disznó-öbölben is. Majd később Libanonban, miután 250 amerikai tengerészgyalogost robbantottak fel. Még a szomáliaiak is kizavarták őket. Nem adok másfél évnél sokkal többet, és ön, Bush barátjával együtt a legszégyenletesebb körülmények között mászik ki majd Irakból, miközben persze jó néhány merényletet hajtanak majd végre a megszálló erők hazai városai ellen.

Én nem vagyok olyan „elvont”, cinikus, és az emberi szenvedést félretoló, mint Karlheinz Stockhausen, a nagy német zeneszerző, aki azt találta mondani, hogy a New York-i világkereskedelmi központ lerombolása az egyik „legnagyszerűbb műalkotás”. A terrorista cselekedetek nem műalkotá-sok. De azoknak okai vannak. És a londoninak az oka az, hogy önök a Közel-Keletet át akarják formálni a saját képükre. Amellett, hogy nem fog sikerülni és sokkal inkább az ellenkező hatást érik el, addig a súlyos felelősség nagyon sok véres ösvénye vezet majd el a Fehér Házhoz és az ön rezidenciájához.

Hegyi Gyula

az Európai Unió szocialista képviselője

Tisztelt Képviselő Úr!

Mint értékelvű újságírónak, tényként kell megállapítanom, hogy az Európai Parlament valamennyi magyar képviselője közül ön folytatja a legkíméletlenebb harcot a világunkra, érzésem szerint messze a legveszélyesebb szellemi áramlat és ártó gyakorlat, a neoliberalizmus ellen. Ez ellen áll ki szinte minden területen, ahol felszólal, legyen az a kultúra, azon belül a film, de a török csatlakozás elutasításakor is, „sous-entendu”. A neoliberalizmust pedig mint rosszat, meg is nevezi. Akkor pedig, amikor egy múlt heti cikkében azt írta: „Blair elnöksége sokkal nagyobb tragédia Európa számára, mint Berlusconié volt”, a magyar viszonyokat figyelembe véve nagy bátorságról is tanúságot tett.

Minden tiszteletem az öné.

Remélem, sok gonosz szocialista képviselőtársa, ezen önt dicsérő levél miatt nem fog önre görbén nézni, ugyanis célom az őszinte tisztelet kifejezése. Tisztában vagyok azzal, hogy fordítva ez elképzelhetetlen – vagyis hogy egy neoliberális újságíró tisztelegjen egy konzervatív képviselő előtt -, de mi, jobboldali újságírók más fából vagyunk faragva.

Dr. Tölgyessy Péter

képviselő

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Tisztelt Képviselő Úr!

Ön a múlt héten, barátaim elbeszélése szerint, a Nap-Keltében valami olyasmit mondott megszokott, mindkét nagy párttól egyenlő távolságot tartó, elemző stílusában, hogy a radikálisokat (vagy valami hasonló jelzőt említett) a Fidesz most visszafogta, és azt kérdezte: „Hol van például Lovas István?” Mintha engem a Fidesz „távolított volna el” Brüsszelbe.

Hogy hol vagyok? Például itt, képviselő úr. A Demokratában. És a Vasárnapi Újságban. És természetesen a Magyar Nemzetben. Változatlanul és pontosan úgy, ahogyan korábban. Azt pedig elvárom öntől, hogy amihez nem ért és nincs információja, arról nem beszél.

Ugyanakkor, míg én a munkámat végzem változatlanul, ön mit tett az adófizetőktől kapott pénzéért a parlamentben a Fidesz soraiban azóta, hogy az SZDSZ-től, annak veresége után, átült a győztes jobboldali párthoz és 1998 óta annak képviselője? Ön helyett felelek: egyetlen egyszer nem szólalt meg az ország házában a Fideszhez pártolásától napjainkig.

Ami azt a benyomást is keltheti egyesekben, hogy ön egyszerű megélhetési politikus, és kényelmes életének szabad idejét arra használja, hogy a két párt iránti egyforma hűvösséggel a másik oldal vezető napilapjában elemezgesse a politikai helyzetet, a jobboldalt és Orbán Viktort. Talán majd a kampány hevében is ír egy visszafogott elemzést a Népszabadságban, ami netán meglehetősen kontraproduktív lesz a jobboldalnak.

Ön természetesen mindezt csak Magyarországon teheti meg. El tudja képzelni, hogy egy ilyen „semleges” képviselőt, mint ön, mennyi ideig tartana meg például Berlusconi a Forza Italiában? Halotta ön Ferdinando Adornatótól Michele Zuinig bármelyik Forza-képviselőt úgy hallgatni a parlamentben, hogy közben a római baloldali La Repubblicában közöl elemző cikkeket, amelyek egyenlő távolságban esnek Berlusconitól és mondjuk Rutellitől, Fassinótól vagy, urambocsá!, a komcsi Cossuttától?

Önnek van egy foglalkozása. Nem lenne érdemes ahhoz visszatérnie?

Tudja, hogy a Fidesz csehországi megfelelőjének, az ODS-nek, a Polgári Demokratikus Pártnak a vezetője, Mirek Topolánek mit mondott, amikor megkérdezték tőle újságírók, mit tervez, ha visszatér? Azt felelte, „Garantálom, jön a hosszú kések éjszakája”. Sajnálom, hogy Topolánek kése nem nyúl át Budapestig.

Aczél Endre

a kormány által kitüntetett újságíró

X. rész

Mint a múlt héten megígértem, írok önnek az új Matuláról, amely a www.matula.org címen részben tükörképe az eredeti Matula Magazinnak, amely emlékezetes kirándulást tett az elhunyt pápa gyomrában, és Hitler módszerét követve faji alapon osztályozta sajátos céljaival és sajátos módon az embereket zsidó adatbázisával.

Az új matulások – nyilván a kettős mérce elleni harcuk jegyében – viszont finomítottak az eredetin, amit rögtön ellenőrizhet például a saját lapja újságíróival. Míg az eredeti matulások Tamás Ervintől Révész Sándoron át Nagy N. Péterig „nem zsidó” kategóriát adtak meg, kiérdemelve a Mazsihisztól „a társadalmi kérdésekre érzékeny fiatalok” jelzőt, az új matulások bizony máshogyan kategorizálják az említett urakat. Kérdés, hogy ezután ők is „társadalmi kérdésekre érzékeny” fiatalokként lesznek-e minősítve?

Érdekes, hogy ha beüti az eredeti matulások szerkesztőit, azok bizony mind abba a kategóriába tartoznak, amelybe az ön fentebb említett kollégái, és azon kívül Gyárfás Tamás, Gyárfás Judit, Orosz József és oly sokan mások, akiket az eredeti matulások „nem zsidóknak” kategorizáltak. Lehet, hogy Gyurcsány miniszterelnök az eredetit ezért nevezte „görbe tükörnek”, amit az új matulások most kiegyenesítettek. Egyébként Gyurcsány úr feleségének a nevét is érdemes beütni az új matula keresőjébe.

A nem a faji kérdésekkel kelő és fekvő embert mindennek láttán elemi undor fogja el.

Vajon mi folyik itt, hogy az ön oldalát ilyen módszerekkel kelljen ráébreszteni arra, hogy ezt a társadalmat mással kellene tematizálni és nem ezzel, immár tizenöt éve? Mégpedig igen sötét erőknek.

És vajon miért éppen nálunk jelentheti ki azt az említett Mazsihisz vezetője – miután nemzetközileg is félreverték a harangokat zsidó sírok tucatjai szétverésében -, hogy mégsem „antiszemita” motívumokról van szó. Vajon honnan tudja? És ha tudja, vajon arra önök, akiknek a szervezet vezetőjéhez oly jók a kapcsolataik, miért nem kérdeznek rá? Hiszen, ha Zoltai úr ezt tudja, akkor nyilván sejtheti az elkövetőket. Talán csak nem egy kebelen belüli őrző-védő kft.-háborúról van szó? És ezt miért nem tudhatja meg a magyar társadalom, amelyet a sírrombolás első hírére tiltakozni kértek?

De a kettős mérce tovább folytatódik. Itt van a Para-Kovács-eset. Para úr a Magyar Hírlap nevű, piacképtelen lap gyenge képességű publicistája, aki meggyalázta a székely himnuszt a következő sor átköltésével: „Maroknyi székely porlik, mint a szikla” helyett, „Maroknyi náci, porlik, mint a teveürülék”-et írt – „viccesen”.

Ezt követően a kettosallampolgarsag.hu címen elérhető honlap megírta véleményét. Az az oldal, amely a jobboldal vezetői legválogatottabb meggyilkolására való buzdítását is humorként intézi el és az az elleni bármilyen fellépést a szólásszabadság elleni támadásnak tekinti, olyannyira felindult, hogy Para úr ügyvédje, Bodolai úr magánál az internetszolgáltatónál járt el, jogerős bírósági ítélet nélkül. Ott pedig egy túlbuzgó, nyilván meglehetősen gyáva alkalmazott leállította az egész szervert. A kettosallampolgarsag honlapot mintegy 3-4 órai állás után sikerült újra indítani. Pár nappal később Bodolai cikke megjelent az internetes Indexen, amelyben a kettosallampolgarsagot „marginális, neonyilas weboldalnak” nevezi. Erre a kettosallampolgarsag.hu – úgy látszik, végre terjed a bátrak körében a kettős mérce elvetése – „marginális, cionista zugügyvédnek” nevezte Bodolait, és ügyvédi munkájáról is írt egy-két dicséretnek nem nevezhető értékelő mondatot. Bodolai úr erre oly mértékben felindult, hogy azzal fenyegetőzött: ha nem távolítják el az őt támadó cikkeket, akkor a rendőrséggel fogja lekapcsoltatni a honlapot. A liberális tolerancia teljes virágjába szökött tehát, amikor nem ők választották ki a célpontot.

(folytatjuk)