A Rádió Zs az első magyar nyelvű, zsidó közösségi rádió, 2003. októbere óta sugározza műsorát. A Rádió Zs egyedülállóan újszerű, civil, önszerveződő, organikus média. A világ minden táján vannak hallgatóink, naponta több százan kísérik figyelemmel műsorainkat.

Heti 168 órás műsorrendünk lényege a rugalmasan alkalmazkodó szerkezet, mely lehetővé teszi minden zsidó szervezet, intézmény, közösség, média számára, hogy autonóm módon megmutassa magát a többiek, és a nagynyilvánosság előtt. A napi 24 órás műsoridő minden második órájában a közösségek műsorainak adunk teret, a fennmaradó 50%-ban a rádió saját programjai hallhatók. A közösségi műsorokat igény szerint felügyelet nélkül, önállóan töltik fel a rádió szerverére a műsorkészítők az Interneten keresztül (pl. a Somer, a Scheiber Iskola, a Szarvas Tábor).

Saját stábjaink olyan programokat készítenek, melyek minden, a zsidóság iránt érdeklődő hallgató számára hasznos információkat nyújtanak. A programok már hónapok óta élvezhető műsorfolyammá állnak össze, melyet 10 saját munkatársunk, valamint az együttműködő közösségek aktivistái készítenek folyamatosan.

A rádió technikai feltételeit a Sófár Egyesület biztosítja saját erőből, jelenleg semmiféle külső támogatásban nem részesülünk. Saját internetes híportálunk ad otthont a Rádió Zs-nek is.

A rádió napi 24 órában, automatikus ütemezéssel szór műsort jelenleg az Interneten, és a közeljövőben remélhetőleg földi frekvencián is fogható lesz. Technikai megvalósításunk lehetővé teszi, hogy a műsor a világ minden internetes kapcsolattal és hangkártyával rendelkező számítógépén, sőt korszerű PDA-kon, mobiltelefonokon is hallgatható legyen. A Föld bármely pontján földi vagy műholdas adó is bármikor rákapcsolható a rendszerre, így hagyományos és szatellit vevőkészülékekkel is foghatóvá válik a műsor.

Kapcsolódó anyagok: Fórum

2 hozzászólás to “Rádió Zs-ről dióhéjban”

  1. Masada

    masada

    Elképzelhetetlen, hogy a rádió heti rendszerességgel jelentkezö modern héber (ivrit) nyelvtanfolyamot indítson? Elképesztönek tartom, hogy mind a vallási, mind a nemzetiségi alapon magukat zsidónak tartók körében milyen kevesen beszélik ,akár alapfokon, a modern héber nyelvet. A tanfolyamhoz használható nyelvkönyvet megvennék, a müsoridöbe meg gondolom beleférne 1-1 óra.

  2. rosalie

    rosalie

    A legfontosabb volna a rádió feléledése. Másodsorban a héber nyelv oktatása az interneten keresztül.