“Mozgalmat kell teremteni. A jelszavunk egyszerű: haza akarunk menni”

1860. május 2-án született Budapesten, és 1904. július 3-án hunyt el Edlachban. Apja mellé temették Döblingben, de földi maradványait – végakaratának megfelelően – 1950-ben Izraelbe vitték és Jeruzsálemben temették el.

A ház, amelyben Herzl Tivadar született, a Dohány utca 2 helyén állt, ott, ahol ma a Zsidó Múzeum és a nagy zsinagóga egyik fő épületszárnya van. A múzeum falán emléktábla hirdeti, hogy itt született a Zsidó Állam megálmodója.

Herzl nagyapja, Löw Simon a Habsburg uralom alá tartozó Zimony városában élt. Édesapja Jaakov Budapestre költözött és feleségül vette Diamant Jeanette-et. Ebbol a házasságból született fiúk Theodor (Tivadar), héber nevén Benjamin Zeev.

A politikus és író, a Zsidó Állam megálmodója, a cionista politika atyja, a Cionista Világszervezet megalapítója neológ zsidó légkörben nevelkedett. Középiskolai tanulmányait egy budapesti reálgimnáziumban fejezte be. Tizennégy éves korában már irodalmi tevékenységet folytatott, hiszen ekkor alapította az iskolában a “Wir” irodalmi egyesületet.

1878-ban családjával Bécsbe költözött, ahol az egyetemen jogot és irodalmat tanult. 1884-ben szerzett jogi doktorátust. Joggyakorlatát Salzburgban kezdte meg, de hamarosan elhagyta a jogi pályát, hogy csak szépírással foglakozzon. Számos írása – cikkek, novellák, regények – nyomtatásban is megjelent. Néhány színművét a bécsi Burgtheaterben mutatták be. A siker ismertté tette a evét. Irodalmi sikereinek köszönhetoen 1891-ben a Neue Freue Presse c. bécsi lap párizsi tudósítója lett.

Párizsban írja meg – egy zsidó barátjával folytatott felzaklató beszélgetés után – az “Az új gettó” címu színmuvét, amely “&új fejezet kezdetét jelenti Herzl életében. Ezúttal eloször veti fel társadalmi ügyként a zsidókérdést, és próbál politikai megoldást keresni a problémára&Először jelenik meg benne az a gondolat, amely később munkásságának egyik mozgatója lesz. Az, hogy a zsidóságnak saját erejébol kell kiszabadulnia az Új Gettóból, amelyben nemcsak a társadalmi előítéletek miatt, leledzik, hanem elsősorban saját hibái és mulasztásai okából is”.

Ebben a darabban (amely egyébként nem volt irodalmi siker, mindössze két eloadást ért meg), Herzl, aki korábban a tömeges kikeresztelkedésben látta a zsidókérdés megoldását, nyíltan kimondja: egyénileg, kitéréssel még a “saját zsidókérdését” sem tudja megoldani senki.

Párizsban éri az igazi nagy megrázkódtatás: ő tudósítja lapját a Dreyfus ügyről és tanúja a per kapcsán erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusnak.

“Hogyan jutottam a regényírástól a gyakorlati cselekvésig? Magam számára is rejtély, habár csak az elmúlt hetekben történt&” – jegyzi fel Herzl a naplójában, közvetlenül a Hirsch bárónak írt levele előtt. A levélben találkozót kér, mert, mint írja – “a zsidókérdésről szeretne beszélgetni” a báróval. A találkozóhoz tanulmány készül, melynek cédulákra írt nyers formáját Halász Zoltán mutatja be említett könyvében. Áme két idézet a “cédulákról”:

“Az Ágéret Földje”. Ha a zsidók belátható idon belül, tíz-húsz év alatt, vagy mint Mózes idejében negyven esztendő alatt, emberekké akarnak válni, akkor ki kell vándorolniuk.”

“Mozgalmat kell teremteni. A jelszavunk egyszerű: haza akarunk menni”

Ez az 1895-ben keletkezett tanulmány volt Herzl első igazán cionista megnyilvánulása. Az első találkozása Hirsch báróval nem volt igazán sikeres. De a zsidóság létének és jogainak kérdése most már elemi erővel vetődött fel benne. Arra a következtetésre jutott, hogy egyedül egy zsidó nemzeti otthon létesítése oldhatja meg a problémát. 1896. januárjában megjelent “A zsidókérdés megoldása” c. cikke a londoni Jewish Cronicle című lapban. “Az első lépés a nyilvánosság elé&” – írta naplójában. Ebben az évben jelent meg – német nyelven – “A Zsidó Állam” címu muve, amelyben kifejti cionista programját.

Herzl 1897-ben Bázelbe hívta össze az első cionista kongresszust, amely elnökévé választotta. Ezt a tisztséget haláláig viselte. 1902-ben tette közzé “Ősújország” címu regényét, amely a cionizmus fontos mérföldkövének számít.

Hatalmas eredményei mellett eltörpülnek azok a kudarcai, amelyek már útjának elején érték, amikor megpróbálta rávenni a leggazdagabb zsidókat, hogy támogassák a cionista elképzelések megvalósítását. A siker akkor következett be, amikor a kelet- európai zsidó tömegek felé fordult, akik igent mondtak kezdeményezésére és elfogadták őt vezetőnek.

1896 és 1904 között bejárta egész Európát, személyes varázsával sok zsidó közösséget és vezetőt meghódított és megnyert elgondolásainak. De szerzett sok zsidó ellenséget is.

Uralkodókkal, kormányfőkkel találkozott, megpróbálta meggyőzni őket a zsidó állam szükségességéről. A zsidó-cionista diplomácia első – talán legjelentosebb – képviselője volt, az elso zsidó az újkorban, aki a világ vezetőivel a zsidó nemzeti kérdésről tárgyalt, és elérte, hogy tárgyalópartnerei komolyan vegyék.

Politikai tevékenysége során is érték kudarcok. Ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy nem sikerült a török szultántól jogokat szerezni Palesztinára.

A porosz császárral Jeruzsálemben folytatott megbeszélései sem hoztak eredményt. 1902-1903-ban a brit kormánnyal tárgyalt az észak-sínai El-Arish ügyében, de ezek a tárgyalások is eredménytelenül végződtek. Az angol kormány felvetette, hogy az afrikai Ugandában hozzanak létre zsidó települést. Herzl- hiábavaló erőfeszítései miatt – reményt vesztve beleegyezett a javaslatba, ám a tervvel szemben széleskörű ellenállás bontakozott ki a cionista mozgalomban, ezért elállt az Uganda-tervtől és erőfeszítéseit ismét az Erec Jiszraelben megteremtendő zsidó nemzeti otthonra összpontosította.

Politikai tevékenysége – a pápával, az olasz királlyal, az orosz cárral történt megbeszélések – rendkívüli módon igénybe vette szervezetét, beteg szíve nem bírta azokat a lelki és fizikai megpróbáltatásokat, amelyet a magára vállalt küldetés követelt meg tole. 1904-ben távozott az élők sorából.

Forrás: cionista.hu

One Response to “Herzl Tivadar”

  1. Székelyhidi Ferenc

    Magyar sorsok Párizsban.
    Bernard Le Calloc’h a Párizsban élő kiváló Körősi Csoma Sándor –kutató, a gödöllői premontrei gimnázium egykori tanár, közel tíz éve állandó visszatérő előadó Vácott.. Előadásaiban a magyar-francia történelmi kapcsolatok fehér foltjairól, feledésbe merült személyiségeiről értekezik. A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete az utóbbi három évben megjelentette kis füzetben Vácott tartott előadását: II. Rákóczi Ferenc egyetlen unokájáról, valamint tanulmánykötetét (váci előadások is szerepelnek a kötetben): „Magyarok Franciaországban, franciák Magyarországon” címmel, majd az elmúlt évben: „Magyar emlékhelyek Franciaországban” című könyvet.

    Idén, 2007. június 14-én, csütörtökön, 18 órakor a váci Madách Imre Művelődési Központ Végh Dezső termében Andreas Ungarus mesterről fog beszélni, aki I. Anjou Károly nápolyi-szicíliai király krónikása volt. Ezt követően VVVE bemutatja új tanulmánykötetét, amely olyan neves magyar személyiségekről szól, akik fényes pályát futottak be Franciaországban, vagy éppen kivándorlásra kényszerülve ez az ország nyújtott számukra menedéket. Közéjük tartozott például Szabó Zoltán Baumgarten-díjas (1939) író, szerkesztõ is.
    A tanulmányok összefoglaló címe: Magyar sorsok Párizsban.

    A könyv érdekessége, hogy a tanulmányok között szerepel
    Herzl Tivadar, aki Párizsban írta híres könyvét, mely a zsidó állam megteremtéséről szól.

    Székelyhidi Ferenc