Sziasztok,

Mindenkitől elnézést kérek, amiért az utóbbi idöben egy kicsit eltüntem, de egyrészt nyakig ültem a munkában, plusz a portál fejlesztésben, és mellette még voltak gondjaim is…

De most már úgy tünik, talpraállt a portál is, meg én is, úgyhogy állok a rendelkezésetekre.

A fejlesztés legföbb célja az volt, hogy a sokoldalúság megörzése, söt kibövitése mellett áttekinthetöbb, szegmentáltabb legyen az egész, és egyúttal könnyen kezelhetö. Mari volt a tesztalanyom, aki kiválóan vette az akadályokat, külön köszönet neki ezért.

Felállitottam az ún. szeparé rendszert, ami lehetövé teszi, hogy zártabb körökben is lehessen diskurálni. Erre azért volt szükség, mert a zsidó internetes közösségekben ez feltétele a szabad véleménynyilvánitásnak, nyilván a korlátlanul nyilt fórumokon szerzett kellemetlen tapasztalatok miatt. Jelenleg két szeparé müködik, a Zsidó Vircsaft, és a Szerkesztök Klubja. Az elsö kimondottan közösségépitö céllal jött létre, utóbbi a portál/rádió reménybeli szerkesztöi számára nyújt zárt fórumot.

A Marinak adott “mankók” alapján elkezdtem összeállítani egy Szerkesztési útmutatót, amiben fokozatosan összegyülnek a szerkesztési feladatokhoz szükséges praktikus tudnivalók.

Ezenkivül integráltam a levelezölistát is a portálba, igy a listára küldött levelek megjelennek a portál Sófár Klub fórumában, illetve forditva, az oda küldött hozzászólásokat megkapják a lista tagjai is. Ez a fórum csak a {node:zsidovircsaft} szeparé tagjai számára látható.

Ha gondoljátok, ezen a héten összehozhatunk egy randit, mondjuk a Szódában, ahol van vezeték nélküli internet, és beszélhetünk a hogyantovábbról, addig is ajánlom a fórumok használatát. Jövö héten elutazom két hétre, akinek van kedve, közben is buzerálhatja a dolgokat, neten keresztül elérhetö leszek, ha lesz kérdés.

Üdv mindenkinek
SA

============= LISTAINFORM

5 hozzászólás to “[sofarklub] Ittvagyok”

  1. Mari

    Kedves Attila, igazán megtisztelsz ezzel a szerepkörrel. Most éppen Salkaházi Sárát rakosgatom a Kikibe.
    Ha összejöttök, szóljatok nekem is, bár most rendezvénydömpingem van ezen a héten.
    üdv: Mari

  2. sofar

    Bocsi, remélem nem bántottalak meg, de hát kézenfekvö voltál 🙂
    SA

  3. Mari

    Tényleg komolyan gondolom, hogy megtisztelő. És köszönöm, mert nagyon sokat tanultam. Szeretem kipróbálni magam új dolgokban.:)
    Mari

  4. Mari

    Hurrá, beraktam egy képet. Egyébként egész jól ment. Még szép, jó volt a segítség.
    Mari

  5. Avshalom

    Nagyon jó ötletnek tartom e zártkörű online-közösség kialakítását. Amennyiben szívesen veszitek jelenlétem, örömmel válok aktív taggá!