Nyílt titok, hogy a különböző magazinok gyakran alkalmaznak trükköket azért, hogy a modellekről és címlaplányokról megjelenő fotókat feljavítsák. A munkát gyakran kézzel végzik, egy izraeli szakember azonban most kifejlesztett egy hasonló célokra szolgáló szoftvert.
SG
Afganisztánban 2001-től, Irakban pedig 2003-tól van jelen az Egyesült Államok hadigépezete. Az elmúlt években összegyűlt tapasztalatokból gyűjtöttünk össze egy kis csokrot.
Nyolc, eddig ismeretlen gerinctelen lényre bukkantak egy izraeli barlangban, amelyek közül négy vízi, négy pedig szárazföldi.
Az emberi jogi csoport új kampányt indított, amelyben az internetezők segítségére számítanak. A cél a világhálón alkalmazott cenzúra visszaszorítása, a nagyvállalatok eltántorítása a kormányzati politika támogatásától.
Új mérési módszereket felhasználva készítette el legfrissebb felmérését a comScore amerikai piackutató intézet. A dokumentumból kiderült, hogy közel 700 millióan böngészik rendszeresen a világhálót és azt is tudni lehet, hogy mely oldalakat látogatják a legtöbben.
Az amerikai védelmi minisztérium fejlesztésekért felelős irodája, a DARPA már évtizedek óta pénzeli a robottechnológiát, hogy a jövő harcterén inkább a gépek viseljék a veszélyt a katonák helyett.
A kóser telefon az egyik legújabb műszaki slágercikk Izraelben.
Sajátos körülmények egész sora segíti az izraeli informatikai vállalkozások megszüle-tését és sikeressé válását, így más országokban nehezen követhető a példájuk.
A Microsoft által kifejlesztett IPTV Edition programmal kínálja a Deutsche Telekom idén nyáron induló, felújított hálózatán át elérhető televíziós és video-on-demand (az ügyfél által kiválasztott időpontban lehívható és lejátszható műsor) szolgáltatását.
A politikai blogok külföldön már évek óta a legnépszerűbb blogok között vannak. Minthogy ez a médium itthon csak az utóbbi időkben kezdett rohamosan elterjedni, várható volt, hogy a választások beköszöntével nálunk is nagy népszerűségre tesznek szert.
2005 sok munkát hozott az internetbiztonsággal foglakozó szakembereknek. Nagy vihart kavartak idén is a vírusok és internetes átverések. A vírusok írói idén sem pihentek, néhány kreálmányuk nagy fejtörést okozott a vírusszakértőknek és sok bosszúságot a végfelhasználóknak. Alább összefoglaltuk a 2005. év hónapjainak „nagy eseményeit”.

