A politikai blogok külföldön már évek óta a legnépszerűbb blogok között vannak. Minthogy ez a médium itthon csak az utóbbi időkben kezdett rohamosan elterjedni, várható volt, hogy a választások beköszöntével nálunk is nagy népszerűségre tesznek szert.
A politikai tartalmú blogok egyidősek a mai blogokkal. Elsőként a 2001-es amerikai elnökválasztáson figyelt fel rájuk a világ, ám jelentőségük és az emberekre gyakorolt hatásuk még elég alacsony volt. A szeptember 11-i események után azonban egyre jelentősebb figyelem fordult ezekre. Az Egyesült Államokban azóta is a politika az egyik legnépszerűbb blogtéma, a tíz legnépszerűbb blogból három ezzel foglalkozik. Ezek főként elemzéseket közölnek, eseményekről tudósítanak, mint a hagyományos sajtó. 2002 tájára a vállalati blogokhoz hasonlóan kezdtek az állami szférában is megjelenni a blogok, mint információterjesztő és nem utolsósorban propaganda eszközök.
Ennek legközvetlenebb formája kétségtelenül a politikusok saját „kampányblogjai” lettek. A 2004-es amerikai választásokon már mind Kerry, mind Bush vezetett blogot – azaz vezettek volna, ha legtöbbször nem a kampánystábjuk tette volna ezt meg helyettük, ugyanis a bejegyzések stílusukban inkább egyes szám első személyben megírt sajtóközleményekhez hasonlítottak. Az ilyen jellegű blogok a gyakorlatban a vállalati blogok politikai megfelelői: néhány érdekesség, információ és határtalan önreklám jellemzi ezeket.
Ekkora felismerték, hogy a blogoknak nagy szerepük van a véleményformálásban és a politikai blogírókat saját bloggal lehet a legkönnyebben megfogni. Ez azért is volt fontos, mivel ezek politikai jelentősége már nyugodtan összevethető volt a CNN-ével.
A blog személyes jellegét kihasználva nagyon sok politikus indított saját és egyre gyakrabban személyes jellegű blogot is. Azaz a cikkeket már ők írják, ők válaszolnak a megjegyzésekre és ők is vezetik ezeket. Ez a koncepció sikeresnek tekinthető, hiszen az író önmaga beszél, tényleg hozzáértő és mindenki másnál belterjesebb. Hátránya azonban, hogy mint személyes blog nem a legtökéletesebb, hiszen egy politikus sosem lehet teljesen őszinte. Ez náluk egyfajta munkahelyi ártalom, hiszen nem írhatnak le olyat, hogy „már megint azzal az idióta nagykövettel kellett vacsoráznom”, mert másnap már adhatnák is be a lemondásukat. Ebben a kategóriában a legszebb példa talán az Európai Bizottság alelnöke, Margot Wallströmnek blogja. Azt azonban mindenképp hozzá kell tennem, hogy az ilyen blogok elég ritkák és felettébb „ingadozó” minőségűek.
A két típus azonban elég sokszor keveredik egymással, ez a leggyakoribb és egyben leghatásosabb is. A kisebb összefoglalókat, a napi szintű bejegyzéseket a stáb publikálja, de ha találnak valami személyesebb véleményt kifejező anyagot azt a politikus teszi közzé. Vagy éppen a politikus – amúgy személyes hangvételű – blogjában lehetnek kifejezetten kampánybejegyzések.
Szintén egyre gyakoribb – elsősorban persze az Egyesült Államokban -, hogy a politi
