Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Nagy vihart kavaró tüntetés vagy békés séta lesz-e pénteken, nem tudjuk, pedig két nappal a rendezvény előtt érkezünk Kerepesre, hogy kiderítsük. Az egyik lakos örömmel fogad minket a kapuban, nevét nem szeretné újságban olvasni, azért elmondja: probléma, az van, de őt és két gyerekét – akik korábban a helyi általános iskolába jártak – sosem érte atrocitás. Hozzáteszi: a felvonulás biztosan nem megoldás, pláne nem gárdával. A pap egyébként itt és itt lakik, igazít útba.

Állítólag ólmosbottal verték meg Csintalan Sándort kedden délután ismeretlen álarcosok. A korábban vezető MSZP-politikusként tevékenykedő, jelenleg pedig a Hír TV-n beszélgetős műsorát vezető exszocialistát bántalmazása során meg is fenyegették. Az Aston Martinjával a mélygarázsba álló tévést feltehetően lesben állva várták.

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője Klubrádiónak beszélt szerdán este.

A Magyar Köztársaság kormányának minden tagja egy emberként és a lehető leghatározottabban ítéli el Magyar Gárda és szövetséges szélsőjobboldali szervezeteinek cigányellenes, rasszista szavait és akcióit – áll a kormány Népszavához eljuttatott közleményében.

Csótánykártérítést ítéltek meg egy rabnak Izraelben, amiért bogarakkal sínylődött egy cellában.

Fotó: Reuters Hat palesztin fegyveres vesztette életét és négy izraeli katona sebesült meg tegnap a Gázai övezet déli részén, amikor tűzpárbaj keletkezett a Rafah és Han Junesz térségébe behatoló izraeli tankok és a Hamász fegyveresei között. Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője, Nabil Abu Rudejna „szörnyű bűntettnek” minősítette az izraeli akciót és kijelentette, hogy ha az izraeli hadsereg nem vonul vissza, a palesztinok nem jelennek meg a ma kezdődő béketárgyalásokon.

Tovább bátorítja a Magyar Gárdát a Fidesz – egyedüliként a parlamenti pártok közül. Nemrég Braun Márton, a párt képviselője szólalt fel a gárda Gömbös Gyuláról elnevezett zászlóaljának sorfala előtt. Egy másik eseményen Salgótarján fideszes polgármestere vonult a gárdistákkal, a rendezvényen ott volt Wittner Mária is. Eközben elítélte a szervezet tevékenységét az államfő is, aki hamarosan fogadja a cigányvezetőket, de a gárdaalapító Jobbik vezetőit nem.

Gyönyörű művészkönyvet adott ki az Artchivum Kiadó Váli Dezső – méltatói által legjelentősebbnek tartott alkotói korszakáról – a nyolcvanas években festett Zsidó temetők című ciklusról. A kötetben Radnóti Sándor esztéta elemzi a művész munkásságát, Raj Tamás főrabbi a zsidó temetők szimbolikájába és történetébe vezeti be az olvasót.

Hát nem kétségbeejtő, hogy egy újságírónak, Veress Jenőnek, a Népszava publicistájának, akinek ezer és ezer lényeges témája vár megírásra, egy olyan emberre megszólalásig hasonlító lénnyel kell foglalkoznia, aki csak azért tűnik fel társadalmi eseményeken, hogy észrevegyék, vadonatúj kerékpárjában, szirénájában, értelemtől sugárzó arcában gyönyörködjenek.

Az utolsó mécsest is meggyújtotta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium politikai államtitkára hanuka ünnepén Budapesten kedden az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület által rendezett ünnepségen, ezzel jelezve az ünnep végét.

A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés volt – írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett válaszlevelében. Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag is mérhetetlenül károsak, olyan légkört teremtenek, amely csakis nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedésének előrehaladását – fogalmazott Sólyom László.

Hat és fél évi börtönre ítélte hétfőn egy chicagói bíróság Conrad Black egykori médiamogult, aki több millió dollárt sikkasztott a Hollinger International vállalattól fényűző életmódjának finanszírozására.

„Persze, értem én, nem vagyok naiv: a szocialista-szabad demokrata kormánypropaganda verbális cselhez folyamodott. Nem lehet beismerni a csődöt; nincs vér a pucájukban kiállni a választók elé: bocsánat, minden fronton kudarcot vallottunk, loptunk és hazudoztunk, adócsökkentés helyett adót emeltünk, ráadásul olyan tehetségtelenek vagyunk a kormányzásban, hogy még ezzel is csak a válságot sikerült elmélyítenünk.

A váci önkormányzat októberi testületi ülésén utcát nevezett el a Horthy kormányzósága alatt működő Gömbös-, Darányi-, Teleki-, Bárdossy-, Kállay-kormányban vallási és közoktatási, illetve kultuszminiszterként, valamint az 1944. március 19-i német megszállás és az őszi, Szálasi nyilas puccsa után is a törvényhozás munkájában aktív részt vevő Hóman Bálintról. Arról a Hómanról, aki miniszterként 1941. június 26-án megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést.

Manapság sok szó esik a fasizmusról, annak előretöréséről. Van-e hazánkban fasiszta veszély? Így vetik fel a kérdést mindazok, akik szemben állnak a társadalom rákfenéjével. A huszadik század második fele, valamint a huszonegyedik század eleje bővelkedik magyar és nemzetközi példákban a szélsőjobboldal nyomulásának rendkívül káros hatásáról. A világ becsületes része iszonyodik e jelenségtől, mert megtapasztalta mibenlétét.

Malina Hedvig, a nyitrai egyetemen tanuló szlovákiai magyar diáklány is felszólalt hétfőn Pozsonyban azon a találkozón, melyet az M.R. Stefánik nevét viselő Konzervatív Intézet rendezett az emberi jogok napja alkalmából. A csallóközi magyar egyetemista, akit állítása szerint tavaly augusztusban két, máig ismeretlen bőrfejű azért vert meg, mert magyarul beszélt, emlékezetes tavalyi sajtótájékoztatója óta először hallatta hangját a nyilvánosság előtt.

A mobiltelefonok által kibocsátott mikrohullámú elektromágneses sugárzás egyértelműen növeli a nyálmirigyrák kockázatát izraeli kutatók szerint.

Az egyre rosszabbodó gazdasági és társadalmi helyzet kényszere arra indíttatta a szélsőséges Hamász gázai vezetését, hogy „kölcsönös” tűzszünetre törekedjen. A gázai Hamász-vezetők tárgyalásokba kezdtek a rakétatámadásokat kezdeményező, még szélsőségesebb csoportokkal, hogy hagyjanak fel tevékenységükkel. Arab hírforrások szerint a Hamász külföldi vezetője, Haled Mesaal erről Damaszkuszban tárgyalt az Iszlám Dzsihád vezetőivel.

A Judit héber eredetű bibliai név. Jelentése: júdeai nő, zsidó nő.

Fotó: Demecs Zsolt Lapunk munkatársa, N. Sándor László újságíró Szalai Pál-díjat kapott az MSZP emberjogi és gyermektagozata ünnepségén. Szalai Pál-díjban részesült még a Keresztúr Hagyományőrző Csoport, Lugosi Lajos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége megyei alelnöke és Gerendás Péter előadóművész.