Manapság sok szó esik a fasizmusról, annak előretöréséről. Van-e hazánkban fasiszta veszély? Így vetik fel a kérdést mindazok, akik szemben állnak a társadalom rákfenéjével. A huszadik század második fele, valamint a huszonegyedik század eleje bővelkedik magyar és nemzetközi példákban a szélsőjobboldal nyomulásának rendkívül káros hatásáról. A világ becsületes része iszonyodik e jelenségtől, mert megtapasztalta mibenlétét. Mindazonáltal nem lebecsülendő azoknak a száma, akik a szélsőséges radikalizmusban látják a társadalmi bajok medicináját. Az is történelmi tapasztalat, miszerint a fasizmus hívei a maguk pecsenyéjét sütik meg a fasizmus lángjánál.
Súlyos veszélyt jelent, hogy a szélsőjobboldal vezetői demagóg, népszerű sztereotípiákkal leplezik valódi törekvéseiket. A veszélyt e jelszavakban az jelenti, hogy igen sokan hitelt adnak a radikális hordószónokok ígéreteinek.
Megdöbbentő, hogy felelős állami és pártvezetők éppen a demokrácia írott és íratlan törvényeire hivatkozva utasítják el a hathatós fellépéseket e jelenségekkel szemben, ahelyett hogy kellő szigorral csapnának le a társadalomellenes erőkre. Packázás tapasztalható a gyűlöletbeszéd definiálása, egyes nyilvánvalóan jobboldali szélsőséges szervezetek, pártok megalakulásának engedélyezése körül. A polgári bíróság olykor nevetséges ítéleteket hoz a fasiszta randalírozókkal szemben. Lehetséges, hogy a demokrácia nem rendelkezik a fennmaradását biztosító hathatós törvényekkel? Netán hiányzik ehhez a kellő elszántság? Ezeket meg kell alkotni és a parlamenttel mielőbb elfogadtatni!
Hegedűs Sándor, Budapest
