Kezdőlap » JNA24 » MA

MA

Ifjabb Hegedűs Lorántnak meg kell válnia lelkészi hivatásától – mondta Horváth György, a Magyarországi Református Egyház ügyésze szombaton az MTI-nek a lelkész ellen indult egyházi per jövő pénteki első fokú bírósági tárgyalása kapcsán.

„Megfordult a fejemben, hogy a verés nem egyszeri alkalom volt, és a támadók visszatérnek” – mondta a Magyar Hírlapnak Csintalan Sándor, a Hír Televízió kedden este négy ismeretlen által bántalmazott műsorvezetője.

Társadalmi összefogást sürgetett a szélsőséges, kirekesztő nézetek ellen Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken a Jobbik által szervezett kerepesi fáklyás felvonulás kapcsán.

Sokan megmosolyogták Roman Abramovics tulajdonost, amikor José Mourinho távozása után a Chelsea vezetősége Avram Grantet nevezte ki vezetőedzőnek.

Csintalan Sándor áldja a sorsát, hogy támadói meghagyták életét – mert abban biztos, hogy nem rablók agyabugyálták el, hanem nácik, mivel a szélsőjobb jobb szélén nem szenvedhetik az egykori MSZP-alelnököt.

Gusztos Péter (SZDSZ) pénteken Kerepesen akar tiltakozni a településre tervezett felvonulás ellen, és arra kéri képviselőtársait, hogy ők is személyesen álljanak ki az eset kapcsán. Ezt a politikus csütörtökön közölte az MTI-vel.

Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője a Klubrádiónak adott interjújában beszélt szerdán este.

Elfogadhatatlannak tartom a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó cselekedeteket – írta Kállai Ernő felkérésére válaszolva Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerdán.

A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés volt – írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett, az MTI-hez is eljuttatott keddi válaszlevelében.

Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön vasárnap délelőtt, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda aznapra tervezett, „a vidék közbiztonságáért” rendezvénye ellen.

Egyre közeledik a karácsony – Nemcsak nálunk, szerte a világban is lázasan készülődnek az emberek az ünnepre. Most belepillanthatunk, hányféle karácsonyfát állítanak Berlinben, vagy miből készítik fájukat a peruiak…

Forrnak az indulatok Asperján György körül – Az író előző könyvét a Labancz Anna-gyilkosságról bezúzták, a jelenlegi pedig még a Da Vinci kódnál is nagyobb port kavart. „Tudom, hogy ezt is bezúzathatják, sőt ha beperel a Keresztény Egyház, börtönben végezhetem, de nem érdeke”l – jelentette ki határozottan az író.

A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke gyújtotta meg Európa legnagyobb gyertyatartójának első lángját Budapesten kedden, a hanuka-ünnepség kezdetén.

Már a 2005-ben megrendezett első Budapest Poker Open bajnokságon kiderült, hogy Magyarországon vitathatatlanul a póker a kártyajátékok királya.

Sólyom László köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nem fogadta el meghívását a történelmi egyházak vezetőivel történő közös találkozásra és ebédre – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal(KeH).

Fasiszta önkényuralmi jelvények árusításáért indított vizsgálatot a szlovák rendőrség a hét végén Kassán két magyar és egy lengyel állampolgár ellen.

Hetven éve, 1937. december 3-án hunyt el József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Tragikus alálának körülményei azóta is vitatottak, irodalmi jelentősége azonban kikezdhetetlen.

A női ökölvívás világszerte egyik legismertebb alakja, a német Regina Halmich (54-1-1) péntek este Karlsruhe városában telt ház előtt búcsúzott a szorítók világától.

A 4 hónap, 3 hét és 2 nap című román film nyerte szombaton éjszaka az Európai Filmakadémia fődíját, a legjobb európai filmnek járó díjat. A rendező, Christian Mungiu egyben a legjobb európai rendezőnek járó díjat is megkapta.