Forrás: MA

Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön vasárnap délelőtt, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda aznapra tervezett, „a vidék közbiztonságáért” rendezvénye ellen.

2007.12.09 15:05 MTI

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint mintegy száz helybéli roma és az említett szervezetek vezetői a cigány himnuszt énekelve vonultak a romák által lakott utcából a helyi katolikus templomba, s ott imát mondtak a II. világháború idején meggyilkolt zsidó és roma emberek lelki üdvéért.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, a templomban elmondott beszédében úgy fogalmazott: „ide kellett jönnünk, mert a gyilkos náci eszme ma jelen van Magyarországon, és jelen lesz Tatárszentgyörgy utcáin, ezért össze kell fognunk, nem hagyhatjuk, hogy félelmet keltsen egy szélsőséges csoport Magyarország egyetlen kisebbségében sem”. Hozzátette: a mai nap üzenete, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, sokan vagyunk, és elegen ahhoz, hogy kiálljunk egymásért, és ne a gyűlölet, hanem a felebaráti szeretet vegyen körbe minden állampolgárt. Véleménye szerint a „béke egységét” testesítette meg az, hogy közéleti emberek, így Bíró András alternatív Nobel-díjas, Kende Péter író és más szervezetek vezetői is részt vettek a rendezvényen.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, az MTI tudósítójának nyilatkozva, kijelentette: nem értenek egyet azzal a szélsőséges állásponttal, amely a szólás és a gyülekezés jogát előrébb helyezi a társadalmi békénél és az emberi méltóságnál. „Követeljük az alkotmányellenes és szélsőjobboldali célokat követő Magyar Gárda és a Jobbik betiltását” – közölte.

Teleki László szocialista parlamenti képviselő az MTI-nek telefonon azt mondta: „demokráciába bújtatott farkast” lehet látni a Magyar Gárda félkatonai szervezete mögött. A volt romaügyi államtitkár hozzátette: arra szólítja fel a köztársasági elnököt és a parlamenti pártok vezetőit, hogy találják meg a megoldást arra, hogy a demokráciát kihasználva, senki ne kelthessen félelmet egyetlen településen sem a lakosságban, a magyar állampolgárokban.

Tatárszentgyörgy polgármestere szerint a Magyar Gárda félrevezette az önkormányzatot, mert rendezvényének a területét nem a kívánt célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni vasárnap délután. A település vezetője ezért szombaton visszavonta a korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt.

A Magyar Gárda az MTI-hez szombaton késő este eljuttatott közleményében közölte, hogy megtartja a Tatárszentgyörgyre tervezett rendezvényt. A településen az MTI tudósítója mintegy másfél száz rendőr jelenlétét tapasztalta.

Comments are closed.