Kezdőlap » JNA24 » Hírtv

Hírtv

A Hősök terén ezer hungarista és külföldi neonáci emlékezett az általuk Becsület napjának nevezett 1945-ös kitörésre. A rendezvényre a magyar szélsőségesek mellett csehek, bolgárok, angolok és németek is érkeztek. A köszöntőt a német neonáci párt, a Német Demokrata Párt elnöke mondta.

Újabb harcok törtek ki szombat délelőtt Jeruzsálem keleti felén az al-Aksza mecset miatt. A tüntetőket a rendőrség könnygázgránátokkal verte vissza. A muzulmán szent helynél kezdett izraeli ásatás miatt a Hamász továbbra is intifádával fenyegeti a zsidó államot.

Aláírták az egységkormány megalakításáról szóló megállapodást az eddig egymással élesen rivalizáló palesztin pártok csütörtök este Mekkában. Mahmud Abbász államfő azonnal meg is bízta Iszmail Hanija eddigi kormányfőt az új kabinet megalakításával.

Az egyházi vezetők közszereplőnek minősülnek a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett ítélete szerint. Ez azt is jelenti, hogy ha ez az első fokú ítélet jogerőre emelkedik, akkor az Állambiztonsági Történeti Levéltárnak ki kell adnia az egyházi vezetők aktáját, amelyekből fény derülhet esetleges ügynökmúltjukra is.

ENSZ-kéksisakosok vették át az ellenőrzést a libanoni-izraeli határ azon szakaszán, ahol szerdán súlyos incidens történt.

A libanoni hadsereg tagjai rálőttek az izraeli oldalon állítólag robbanószerkezeteket kereső izraeli katonákra, akik viszonozták a tüzet.

Olasz válogatott kosárlabdázót igazolt a SEAT Foton nő csapata – tudta meg a Független Hírügynökség Fűzy Andrástól, a klub általános igazgatójától. Abiola Wabara legutóbb Izraelben szerepelt.

Tisztázatlan körülmények halt meg Ardeshire Hassanpour többszörösen díjazott iráni atomfizikus – jelentette be a Radio Farda, az amerikai külügyminisztérium által támogatott, Iránban sugárzó rádió. Egy titkosszolgálati szakértő szerint az izraeli titkosszolgálat végzett a tudóssal.

A pozsonyi óváros polgármestere betiltotta a Kezdeményezés a Szólás Szabadságért nevű szervezet csütörtökre tervezett tüntetését, mert a szervezők korábban újnáci csoportokkal és a tavaly betiltott Szlovák Testvéri Közösség nevű csoporttal működtek együtt.

Izrael amerikai „fürtös bombákat” vetett be a tavalyi libanoni háborúban – állítja egy amerikai kormányzati jelentés.

Tavaly április óta először ismét merényletet követett el Izraelben egy palesztin terrorszervezet. A Vörös-tenger partján, Eilat városában robbant bomba. A támadást három szervezet is vállalta.

Első ízben neveztek ki egy muzulmán arabot miniszternek az izraeli kormányba: Gáleb Madzsadle tárca nélküli miniszter lesz – jelentette be vasárnap Ehud Olmert kormányfő hivatala.

Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartottak megemlékezést.

Gyászmisével búcsúztatták a párizsi Notre Dame-ban a 94 éves korában elhunyt Pierre abbét. A hajléktalanok apostolának mondott katolikus pap hazája egyik legnépszerűbb személye volt. A második világháború alatt zsidókat mentett meg, majd létrehozta kirekesztettség elleni mozgalmát, az Emmausz közösséget. A szertartáson Jacques Chirac köztársasági elnök és Dominique de Villepin kormányfő is részt vett.

Az izraeli parlament ideglenesen felfüggesztette hivatalából a nemi erőszakkal vádolt államfőt. A döntés értelmében Mose Kacav 3 hónapos szabadságra megy, addig a parlament elnöke látja el a főként protokolláris jellegű államfői teendőket.

A holokauszt tagadása miatt Ausztriában börtönbüntetésre ítélt David Irving brit történész „turistalátványosságnak” nevezte az auschwitzi náci koncentrációs tábort, miközben az Egyesült Államok éppen a héten terjesztett be javaslatot az ENSZ-ben, hogy a világszervezet ítélje el a holokauszt tagadóit.

Az előre bejelentett ítélethirdetés váratlanul elmaradt csütörtökön a Fővárosi Bíróságon abban a perben, amelyik az egyházi vezetők esetleges titkosszolgálati múltjával kapcsolatos. A bíróság a határozathozatalra készülve eljárási hibát észlelt, ami miatt a tárgyalást február 8-ára napolta.

Az izraeliek nagy többsége az államfő lemondását óhajtja, két felmérés egybehangzó eredménye szerint. A két legnagyobb példányszámú izraeli lap rögtön azt követően készíttette a közvélemény-kutatást, hogy hivatalosan is eljárást indítottak Móse Kacav köztársasági elnök ellen, szexuális zaklatás és az igazságszolgáltatás akadályozásának vádjával.

Az Egyesült Államok 770 millió dolláros, az Európai Unió pedig 400 millió eurós felajánlást tesz a libanoni háború károk helyreállításának támogatására a Párizsban ma kezdődő nemzetközi adományozó konferencián.

Vádat emelne az izraeli legfőbb ügyész a zsidó állam elnöke ellen. Móse Kacavot azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan zaklatta több beosztottját. Egyikőjük hat hete kijelentette: Kacav többször megerőszakolta, majd pedig megfenyegette, hogy kirúgja, ha bárkinek szól. A főügyész szerint 14 vádpontban merült fel az államfő felelőssége. Az ügyészség holnap hallgatja meg az elnököt és azután dönt a vádemelésről.