Olvastam egyszer a Szombat online-kiadásában egy cikket, amely épp a zsidóságba való betérésről szólt. Talán volt is egy ilyen szám, melyben három cikk is foglalkozott e kérdéssel, megszólaltatva betérteket, betérni akarókat, rabbikat stb.
Az egyik cikkhez többen hozzászóltak, és az egyik kommentátor leírta, hogy ő is be akart térni, sokat járt zsinagógába, de visszautasították, kinézték, megkülönböztették (satöbbi), majd óriási csalódással ért számára e vallási kaland és végül “betért a muzulmán vallásba (!!!).
Régóta figyelem az antiszemita személyiségtípus különböző jellemvonásait (valamikor személyiséglélektan-dolgozatot is írtam ebből a témából az egyetemen). Korántsem szeretnék itt nehéz dolgokat írni, de szerintem mégis létezik egy olyan személyiségtípus, ami maga után vonja személyiségvonásként az előítéletességre való hajlamot, azt az idegi lustaságot, ami lehetővé teszi, hogy valaki úgy tegyen magáévá egy ideológiát, életfilozófiát, hogy még egy kicsit sem riadjon vissza annak emberellenességétől.
Van itt Romániában egy ilyen illusztris alak (bár sajnos Magyarországon is akad egy-két személy), aki úgy gyűlöl, hogy szinte szeret. Corneliu Vadim Tudor-ról van szó a frissen „átkeresztelt Nagy-Románia Párt alapítójáról, szürke eminenciásáról, elnökéről, vezető ideológusáról és vezéréről, magáról a Vezérről.
Bizony-bizony ő ugrott be először, amikor a zsidó prozelitának indult, de végül moszlemmé lett pesti fickó vallomását olvastam a Szombatban.
Vadim Tudor amúgy korántsem egy kitömni való figura. Kelet-Közép-Európában még rá lehet mutatni legalább egy fél tucat közéleti figurára (kicsikre és nagyokra), akik a megtévesztésig ugyanazon megnyilvánulásokat produkálják, mint ő.
Egy évtizednyi antiszemitizmus és xenofóbiás dühöngés után viszont hirtelen megváltozott és az ellenkezőjét kezdte produkálni: filoszemita lett. A közvélemény sajnos mindig lököttebb, mint az individuum, ezért kisvártatva el is hitték Vadimról, hogy őszintén beszél. Betérni épp nem akart, de izraeli kampányfőnököt szerzett, felvett pártjába egy izraeli-román üzletembert, akit a nyilvánosság előtt babusgatott-csókolgatott, a Rabin-család heves tiltakozása ellenére felállíttatta Jichák Rabin szobrát Brassóban (ez olyasmi volt, mintha mondjuk Jörg Haider Ben-Gurion szobrot állíttatna Karintiában). A „Vezér ezt követően könnyes szemekkel kért bocsánatot a Soá szörnyűségeiért, majd (halkan) a saját támadásaiért is, melyeket már Ceausescu udvari költőjeként is intézgetett egyes romániai zsidó személyiségek irányába.
Történt viszont, hogy az EU nem nyelte le a maszlagot, Izrael Állam kikérte magának, a román értelmiség hangosan kiröhögte, majd miután a választásokon csúfos vereséget szenvedett, újra megszaladt a gépszíj a disznófejű nagyúr fejében. Kidobta izraeli kampányfőnökét, rágalmazások közepette eltávolította pártjából az agyonkényeztetett üzletembert, majd újra folytatta a holokauszt-tagadást és ez még ma is így megy.
Az infantilizmust nem nehéz észrevenni egy ilyen személyben, azonban ez csak egy spéci vonása egy jól körvonalazható személyiségnek. Merevség, xenofóbia, kisebbségellenesség, a tekintélynek való feltétlen engedelmeskedés, hisztériás kirohanások egész sora, egy sor összeesküvés-elméletben való hit, általában jó szókincs, mély motiváció a nemzeti identitás minél mélyebb ideológiai, tudományos (esetleg faji) megalapozására, messianizmus, kompromisszumképtelenség, elvonatkoztató-kézség részleges vagy teljes hiánya, excentrikus érzelmi reakciók, vagy éppen apátia.
Egyszer olvastam egy amerikai – betéréssel foglalkozó – honlapon, hogy márpedig van úgy, hogy egyes antiszemiták nagyon szeretnének zsidók lenni, de mivel nem annak születtek, ezért antiszemiták. Annyira gyűlölnek, hogy már szinte szeretnek, annyira szeretnek, hogy már szinte gyűlölnek. Talán nehéz megállapítani a pontos határt, hogy melyik – önmagát filoszemitának tituláló – személy birtokosa egy ilyen személyiségnek. Tapasztaltam viszont, hogy a fent említett vonások nagyon sok esetben megjelennek a szóbanforgó személyeknél és viszonylag hamar kiismerhetőek. Evvel az állásfoglalással Adorno-nak és Frenkel-Brunswick-nak is tisztelegnék, akik az 1950-es évek elején az autoriter személyiségtipust kutatták.
Szerintem a megszigorított betérési folyamat rengeteg lehetőséget ad az ilyen személyek végső és végleges lemorzsolódására (nem beszélve a betérést végigkísérő rabbik átlag feletti emberismerő-képesséeiről), ezért az attól való félelem, hogy antiszemitákból „overnight zsidók legyenek, szinte alaptalan.
szeptember 9th, 2005 at 06:37
Szeretem a blogodat olvasni. Akartam rengeteg mindent írni,de annak is ez lett volna a lényege. 🙂
szeptember 10th, 2005 at 13:21
Kedves Avshalom ,küldtem Neked egy hozzászólást a cikkedhez —-
nem látom most ! lehetséges,hogy nem kaptad volna meg ? üdv. ajsher
szeptember 12th, 2005 at 09:18
Úgy látom, sajnos nem kaptam meg:(
üdv. Avshalom
szeptember 11th, 2005 at 15:10
A filoszemitizmus és az antiszemitizmus között szerintem nem oly vékony a határ.
Amúgy.
Viszont ha már ilyen témáknál jársz, és, mint szerénytelenül megjegyzed, még „személyiséglélektan-dolgozatot is írtam ebből a témából”, akkor talán nem ártana saját nézeteidböl kiiktatni azokat a finoman szólva is elöitéletes butaságokat és/vagy otrombaságokat, amelyeket kicsiny csokorba gyüjtöttem:
„visszautasították, kinézték, megkülönböztették (satöbbi)” [hangsúly itt a „satöbbi” szép kis lesajnáló, megkérdöjelezésként dekódolható általánosításon]
„végül “betért
szeptember 12th, 2005 at 09:15
Olvastam egyszer valahol egy újabb kutatást (ezt „szerényen” jegyzem meg), melynek az lett az eredménye, hogy az internetről olvasó személyek nem tudnak hatékonyan odafigyelni az ott olvasott tartalmakra. A nyomtatott szöveg valahogy jobban megy … Sajnálom, hogy nem lehet a Sófáron lábjegyzettel ellátni az írásokat, ugyanis sajnálatos módon csúnyán félreértettél! Megkövetlek Téged, hogy bosszúságot okoztam, és hogy arra kényszerítettelek, hogy fajelméleti tendenciákat, otrombaságokat fedezzél fel írásomban (bennem)!
A csokorba szedett butaságaim közül az elsőben azon szavakat használom, melyeket az általam említett személy használt, és a „satöbbit” pejoratívan alkalmazom, utalván arra, hogy a személy zsidó közösségben szerzett tapasztalatai tipikusak és előítélet-erősítők. A hangsúly valóban a satöbbin van, de minketten mást értettünk alatta. Van ez így.
A második otrombaságomban azt szerettem volna kifejezni, hogy valaki, akinek nem sikerült betérni a zsidóságba, hirtelen a muzulmánokhoz fordul – talán kissé figyelemfelkeltő. Bár van valószínűsége, hogy barátunk őszintén tette, amit tett, de én nem vetném el azt a lehetőséget sem, hogy frusztráltságában fordult épp a közvéleményben nem zsidóbarátként számontartott valláshoz. Ezt értettem alatta.
A csokorban harmadik ostobaságomra adott reakciód számomra sértés. Ha ilyen kényes vagy, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy környezetedben szinte mindenki rendelkezik fajelméleti tendenciákkal, ha nem esetleg egyenesen fasiszták. Ha nem egy blogbejegyzésből indukálnál személyemre, hanem például ismernél is, akkor talán elgondolkodnék e képtelen vádon. Nekem az jutott eszembe, hogy az általad megkövetelt szint nem egy elvárható szint, hiszen nincs az a frázis e témában, melyből közvetetten nem következne valamilyen módon a fenti megállapításod.
A negyedik butaságom kommentárjánál elkövetettél egy hibát! Elárultad, hogy hozzászólásod elsősorban érzelmi alapokon nyugszik és nem feltétlenül táplálkozik racionális forrásokból. Evvel értékítéleteid közlésének paradox módon egy éppolyan köntöst adtál, mint én!
Tisztelt Ismeretlen! Te egy blogbejegyzést olvastál. Te egy szomszédos ország egyik belpolitikai torzszülöttjének viselt dolgaiba nyerhettél betekintést. Az ő ténykedése engem KÖZVETLENÜL, Téged KÖZVETETTEN érint! Ő nem „galiciai jöttmentekről” beszélt, hanem „stadionban történő tömeges kivégzésekről”! Itt emocionálisan terheltebb egy ilyen konfliktushelyzet. Igy írtam hát és véleményem fenntartom.
Természetesen igazad van abban, hogy példát kell mutatni a közbeszédben és a moralitás szintjének megfelelő helyről kell kezelni ezt a témát. Ezt én nem tettem meg, mert nem pl. az Élet és Irodalom publicistája vagyok, hanem egy Erdélyben lakó betérő. Majd ha az leszek, akkor másként írok!
Bejegyzésem nem is egy akadémiai értekezés, hanem csak egy vélemény. Annak az apropójára íródott, hogy sokan azért tekintenek furán a betértekre, mert hallották, hogy antiszemitából lett filoszemiták is próbálkoztak (lásd pl. egy hiteles írás Naftali Krausz tollából, „Az áldozat visszatér”-című könyvében, 695. o.) Mivelhogy én is egy betérő vagyok, nem szeretnék e félelmek áldozatává válni. Remélem ezt megérted!
Végül állítom, hogy a filoszemitizmusnál jobb a „reálszemitizmus”. Hosszútávon ugyanis nagyobb a társadalmi haszna.
tisztelettel,
Avshalom