Sajnos nem értek igazán a számítógéphez, így a mai napig nem világos, hogy mi is az a blog. Internetes napló, mondják sokan(és azt is, hogy egyre népszerűbb).

Az irodalomban a napló műfaját mindig lebecsültem. Úgy gondolom, az nem igazi alkotás. De el kell ismernem, hogy beleolvasni mások életébe, rettentően izgalmas. Elveimmel ide, vagy oda, már rég óta járom az antikváriumokat(sajnos mind máig sikertelenül), hogy ráakadjak egy Kosztolányi naplóra. Nagy csalódás ért, miután elolvastam az egyik kedvenc költőm, Radnóti naplóját, amit nem is nevezhetünk naplónak, inkább egy kész irodalmi alkotásnak. Hogy ez miért volt csalódás? Az irodalom nem őszinte, és nem is kell annak lennie, inkább egy játék. Egy napló akkor jó, ha őszinte.

Fogalmam sincs, hogy most miért írok. Kisebb koromban, ha elkezdtem egy naplót, nem tartott tovább egy , max két hétig. Mindig ott akadtam el, hogy fontosnak tartottam a bemutatkozást. Hiszen ha olyan valaki, aki nem ismerne beleolvas, akkor legalább hadd könnyítsem meg avval a dolgát, hogy tudja, ki is vagyok. Később rájöttem, ha ezt teszem , akkor elismerem saját magamnak is, hogy a naplómat a nyilvánosságnak szánom, vagyis eleve nem tudnék őszintén írni.

Elég gátlásos vagyok, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy most például azért nem mutatkoztam be, mert ezt a naplót nem a nyilvánosságnak szánom. Nehezen tudom elképzelni, hogy valakit pont az én életem érdekelne. Kosztolányi a Bölcsőtől a koporsóigjában különböző korú embereket szólaltat meg(a kisgyerektől kezdve a húszéves egyetemistán át, a vén aggastyánig), így különböző életekről kapunk képet. Roppant izgalmas, pedig az egész csak olyan, mintha kimennék sétálgatni a Körútra, leszólítanám az embereket, és csak annyit kérnék tőlük, hogy meséljenek magukról.

Találtam a neten egy pályázatot(sajnos szűkös a határidő, de azért megpróbálom). Ha jól emlékszem, a Wallenberg Egyesület írta ki középiskolásoknak, két téma közül lehet választani: 1. Embermentés és az embermentők 2. Visszatérés és fogadtatás. Természetesen mind a két téma a Holocausthoz kapcsolódik, a feladat pedig egy tanulmány elkészítése visszaemlékezések alapján. Milyen érdekes lenne elmenni a hetedik kerületbe, és az utcán megkérdezni idősebb emberektől, hogy ők miként emlékeznek vissza a vészkorszak rémtetteire(és persze a beszélgetést egy diktafonra felvenni).
Ahogy telik az idő, egyre kevesebb alkalmunk lesz ilyen, vagy ehhez hasonló riportok elkészítésére. Mint ahogy egyre kevesebb a túlélő, vagy a szemtanú, úgy a Holocaust is távolodik tőlünk, pedig ha elfelejtjük, és a következő generációk nem vesznek róla tudomást, akkor ez a tudatlanság ismét borzalmakhoz vezethet.