Kedves Barátaim!

Most még áv hónap 9-e délután van. 17.45. (közben már voltam a zsinagógában is és már éjjel 23.50)

Áv 9. jiddisül: tisebov — gyász és böjt. Ha lehet így mondani: nemzeti gyásznap.

Emlékezünk a jeruzsálemi Szentélyre, a zsidó szellemiség központjának elpusztítására és elpusztulására.

gyász… könnyek…

Ez szimbólum?

Ez nem lehet jellemzõ ránk!

Az, hogy 2000 esztendeje ülünk a földön zsákruhát öltünk és zokogunk.

Akkor miért??

Minden történelmi és erkölcsi mélypontnak egyértelmû üzenetet kell hordoznia: az újjáépítés esélyét.

Igen! És ez meg is történt!!!

A zsidó népet számûzte Nabukadnecár, a védõket megölték, a várost felégették.

„Babilon folyóinál ültünk és ott sírtunk…”

„Ha elfeledlek Jeruzsálem, feledjen el a jobbom, tapadjon a nyelvem az ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad, és ha nem emellek fel minden örömöm fölé…” VISSZAJÖTTEK ATYÁINK!

A zsidó népet számûzte Titus, a védõket megölték, a várost felégették.

2000 esztendõnyi élet messze az Ígéret Földjétõl, messze az ígértektõl.

VISSZAJÖTTEK ATYÁINK!

Böjtölünk a mai nap, ám tudjuk, hogy amikor a böjtöt befejezzük, akkor tovább kell menni. ÉS TOVÁBB MEGYÜNK.

A Jóistennel és így a zsidó történelemmel is személyes kapcsolatot kell kialakítani.

És a kapcsolatok tudjuk nem monoton növekvõk vagy csökkenõek. Ugyanúgy, mint a saját életünk története. Rengeteg elengedésébõl és felszedésébõl áll.

És mindkettõnek megvan az ideje, eljön az ideje.

Fent és lent… mint a tórai kép, amikor a zsidó népet az ég csillagaihoz vagy a föld porához hasonlítja. Fent és lent. És mi megyünk… valahová.

A zsidó ember furcsa kapcsolatot alakított ki a történelem folyamán az Istenével. Kezdve a Smá Jiszráél õsparancsával: szeresd az Istent (azaz ne félj tõle), egészen a legintimebb imákig… kapcsolat és kommunikáció.

És minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart.

Erre kell figyelni.

Hasonlóan a magánélethez. A saját kapcsolatainkhoz. Ember – Isten illetve ember – ember konstellációban.

1. Úton vagyunk-e még, vagy már csak ismételjük magunkat, azaz beléptünk egy körforgalomba. – mert az a vég…

2. Mit „hoz ki” belõlünk ez az együttélés? Jót? Elõre lépést? Érzelmeinkben derût, szabadságot, munkaképességet? Vagy netán a rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet? Szorongást?

A vallásos életben ez az egyik legalapvetõbb kérdés… elterjed-e bennem az a nyugalom, szeretet, és elvárás önmagammal szemben, amit Isten kér tõlem.

Persze minden kapcsolat változik (hál’ Istennek), és benne változunk mi is.

Tudjuk, elõfordulhat, hogy az utak ideig – óráig, sõt néha örökre szétágaznak. Ezt az elválást is fel kell tudni dolgozni. Hiszen az is egy „vereség” egy korábbi döntés kudarca. De egy elválásban, ha pillanat lobbantotta ki az okot, akkor nagyon könnyen esünk bele az elhamarkodottság borzasztó csapdájába.

Sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig õ nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerõk, és olyat kértünk, amit nem tud megadni.

Haragszunk. Azt könnyû.

Ám mi van Istennel? Õ, aki állandó, és aki a mi megteremtésünkben legalább egyharmadban benne van, hiszen a lelket õ adta…

Õrá miért haragszunk? Sajnos a válasz is triviális. Az emberek miatt. Ha rossz van a világon, az, biztos Miatta van – mondják.

A fasizmus utáni vallási kiábrándulás… „ ha van Isten, ezt nem engedte volna”. De õ engedte a gonoszságot, tehát a jó Isten nem létezik.

Ezekre nehéz válaszolni, hiszen az érzelmek mélyrõl indulnak. Harag és csalódottság vezeti.

Ám az elválás másik útja, ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Sõt úgy kellene. Elmenni könnyen kell, ahogy egy pszichológus mondta: ahogy a levél leválik a fáról.

Istennel nagyon nehéz ezt a viszonyt kialakítani. És úgy kell építeni, hogy ezt az elválást elkerüljük.

Butaság lenne Õt hibáztatni, a mi kudarcunkért. Ezért inkább önmagunkat kell irányítani, tanítani, nevelni.

Áv hónap pont errõl szól. Az elmenetelrõl, az elválásról majd a visszatalálásról. A zsidó ember útkeresése nem lehet cikkcakkos. Bármilyen irányba menni egyszer szabad csak és véglegesen.

Amikor valaki elkezd a judaizmusban elmélyülni, megpróbálja a törvényeket tartani, alapelv, hogy nem szabad egyszerre mindent megõrizni. Mert onnan könnyen vissza lehet zuhanni. Visszatáncolni. Hiszen az ember gyenge. Szép lassan építve önmagát. Tanulás, életmód. Hétrõl hétre, hónapról hónapra.

És ez az az együttélés, amirõl az elején beszéltünk. Nem szigorúan monoton nõ. Néha többet néha kevesebbett, néha megállunk, átgondolunk. javítjuk magunkat. Épülünk.

Ám mindenek az alapja: a bizalom a másikkal szemben, hogy hiszem, Õ vagy õ nem akar nekem rosszat.

A zsidó nép áv 9-én gyászol, és maga a gyász pillanata a túlélést hordozza magában, hogy mi ott vagyunk és élünk. Felkelünk és tovább megyünk.

Ez vezet engem is és minket is.

Nem tudom, ki milyen sûrûn kattint rá a www.zsinagoga.net – es honlapunkra, de van egy jó hírem: megújult! Képekkel, audióval, stb. köszönet ezért Seres Attilának, aki a két szép szemünkért csinálja mindezt a nehéz munkát.

Ha valakinek bármilyen ötlete van, kérem írja meg!!!!!

Imarendünk ezen a héten:

Augusztus 4. péntek 19.00. ima majd kiddus

Augusztus 5. szombat

8,30 tanulás

9.00 reggeli ima utána kiddus amit Ladányi Gyuri és Juhász Ani ad

ima után tanulás

hávdálá beszélgetés (találjunk ki már rá egy jó nevet!!!: 20.15.

szombat kimenetele: 21,06

Augusztus 7. hétfõ:

7.15. reggeli ima

17.30 – héber

Augusztus 2. szerda:

17.30 – héber (lehet, hogy elutazom, akkor külön szólok mindenkinek, hogy elmarad a héber)

Augusztus 3. csütörtök

7.15 reggeli ima (nagyon sokan jelezték, hogy nincsenek pesten, ezért kérem, hogy aki tud, jöjjön el!!!)

mindenkinek jó hetet:

ani-zoli