Forrás: HVG

Bumeráng effektus

Etnikai információkra éppenséggel azoknak lenne szükségük, akik a megismerés, a kisegítés, a normatanítás, a beilleszkedéshez szükséges indítólökés, a felzárkóztatás szándékával használnák azokat. Hogy orvosolják a mélyszegénységben vegetálók speciális problémáit. Márpedig hogy támogathatunk valakit, ha nem ismerjük?

“…a cigányság helyzetének javítására fordított források – adatvédelmi okokból – csak becsléssel állapíthatók meg” – teszi szóvá az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének jelentése. aminek oka, hogy közhatóság a jelenleg érvényben lévő törvények szerint nem kezelhet nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó információt. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a hivatkozott diagnózis szerint “…a roma népesség életkörülményeinek javítását finanszírozó rendszer nem felel meg a korszerű, átlátható közpénzgazdálkodás követelményeinek”. Ez kétségtelenül a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatára ösztönözheti az illetékeseket.

Az USA-ban nyilvántartják, mekkora a HIV-pozitívok aránya az afro-és euroamerikai, illetve a spanyolajkú népesség berkeiben. De az Egyesült Királyság hivatalos statisztikáiban is fellelhető, hogy származás szerint kiknél a legmagasabb az alkoholfüggőségben szenvedők hányada. Mellesleg Londonban a diabétesz rizikófaktorainak sorában említik a kelet-ázsiai vagy karibi gyökereket. Hisz ezek genetikailag hajlamosítanak a betegségre. Hollandiában a családon belül erőszakot (és a becsületgyilkosságokat) a nemzeti(ségi) adatok feltüntetésével regisztrálják. Nyugati országokban bevett gyakorlat, hogy rendőrségi körözésekben utalnak az üldözött bűnöző rasszjellegére (fekete, ázsiai, kaukázusi, stb.) S ezt ott még a legérzékenyebbek sem vélik fajgyűlöletnek.

“Etnikai paraméterek” nyilvántartása amúgy épp azokban a demokratikus országokban jellemző (pl. az Egyesült Államokban), ahol a kisebbségek viszonylatában pozitív diszkrimináció létezik. Vagyis a felsőoktatásban pluszpontokat, a munkaerő-piacon előnyt jelent a kisebbségi volta. Mindez csattanós cáfolata azon obligát érvnek, hogy a kisebbségi (vagy többségi) közösséghez tartozás számbavétele önmagában hátsó szándékot, diszkriminációs célokat rejtene.

Hisz demokráciákban épp azért gyűjtenek információkat egyes kisebbségek hátránytól sújtott rétegeiről, hogy direktebb módon segíthessenek. Az egészségi, higiéniai, pszichés állapot felmérésével, a társadalmi sajátosságokhoz igazított nevelési módszerekkel, ösztöndíjrendszerrel, átképzési-közfoglalkoztatási programokkal. Hamis az az ellenérv, hogy nálunk azért nem lehetségesek a Lajtán túl bevált fogások, mivel itt (és a környező országokban) a romák sokkal nagyobb üldöztetésnek voltak kitéve. Ezért gyanakvóbbak. Csakhogy az ezt hangoztatók megfeledkeznek arról, hogy az USA-ban (és a gyarmatbirodalmak örökségeként Nyugat-Európában) éppúgy volt diszkrimináció. Mi több, rabszolgaság, faji szegregáció, lincselések, stb. De ettől függetlenül ott már rájöttek: az etnikai adatkezelés olyan, mint a nukleáris energia. Önmagában nem jó vagy rossz. Azon dől el a megítélése, hogy pontosan mire használjuk. De nem is valószínű, hogy amennyiben valaki cigányokat akarna bántalmazni, inzultálni, akkor ehhez címlistára lenne szüksége.

Kérdezhetnénk, előrébb jutottak-e a nyomorgó hazai cigányok azzal, hogy a magyar állam oly féltve őrzi az adataikat? Könnyebb lett-e ez által az életük? Nem épp a visszaéléseket teszi-e lehetővé az ilyen szemérmes információfelfogás? Valószínűleg itt is tipikus kelet-közép-európai gyermekbetegségről van szó. Ahogy elitjeink annak idején túlteljesítették a náci Németország és a kommunista Szovjetunió irányából jövő kívánalmakat, úgy csináltuk a nyugati elvárásoknál szigorúbbra az adatvédelmi paragrafusainkat. Holott a túlkompenzáló megfelelési kényszer ritkán hoz pozitív végeredményt. Szükségtelen az igazi Nagy Testvér helyett annak fantomját kergetni.

Papp László Tamás

Comments are closed.