Népszabadság * olvasói levelek * 2008. február 20.
Kép: Lehoczki KárolyOrbán Viktor február 13-án szenvedélyes szavakkal támadta a vizitdíjat. Egyik fő érve volt, hogy jövedelmünkből jelentős összeget levonnak egészségügyi hozzájárulás címén. Hasonlattal is alá akarta támasztani érvelését, mondván, ez olyan, mintha a színházban kétszer kellene fizetni, egyszer befelé, másodszor kifelé.
Öngól
Hatalmas öngól volt! Hiszen az adófizetők pénzéből jelentős összeget fordítanak a színházak működésére, tekintet nélkül arra, hogy színházlátogatók-e vagy sem. Aki pedig színházba megy, megveszi a jegyet, nem kis pénzt fizetve érte. Kezdeményezzünk népszavazást az ingyenes színházjegyért? Nevetséges!
A Fidesz a kormány minden megnyilatkozását azonnal sajtóközleménnyel „ellensúlyozza”, ezért a rádiók, televíziók negyedóránként, félóránként sulykolják a Fidesz véleményét. Nagyon hiányolom, hogy egy ilyen öngól után az Oktatási és Kulturális Minisztérium miért nem reagál azonnal.
Közölniük kellene, hogy egy évben a színházak támogatására a költségvetés hány milliárd forintot költ, és emellett átlagosan mennyit fizet egy jegyért a színházlátogató.
Szabó László
Érd
Ürügy és amnézia
Megszoktuk, hogy az Európai Parlament (EP) magyar képviselői a strasbourgi és brüsszeli terepet a magyar politikai színtér meghosszabbított részének tekintik. Mindenről a hazai ellenfél jut az eszükbe, s bármilyen ürüggyel sajtónyilatkozatokat köröztetnek, rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetnek meg. Nem Európához, hanem Magyarországhoz viszonyulnak, mintha azért kapnák a fizetésüket, hogy minél nagyobbakat rúgjanak a másikon.
A legújabb példa: az Európai Szocialisták meghozták botrányos döntésüket, és visszavették soraikba a Smert, noha koalíciós partnerük, Slota rasszista, szélsőséges pártja a felfüggesztés óta mit sem változott. Ez máris alkalom volt Szájer Józsefnek (Fidesz), hogy megállapítsa: „A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajnálattal vette tudomásul, hogy a magyar szocialisták politikai súlyuk hiányában nem tudták megakadályozni ezt a szégyenteljes döntést.”
Övön aluli ütés. Például, mert a francia szocialisták sem szavazták meg a visszavételt, tehát nyilván az ő politikai súlyuk is csekély. De nem gondolom, hogy az én feladatom volna megvédeni az érintetteket. Ők eddig is, ezután is megtalálják a módját, hogy visszaüssenek, nem föltétlenül övön felül. Jobban zavar azonban Szájer nyilatkozatának az a része, amelyben egyetértéséről biztosítja Wilfried Martenst, az Európai Néppárt elnökét és idézi szavait: „A felvétel ténye rövid emlékezőtehetségre utal, az Európai Szocialista Párt ugyanis 2000-ben (helyesebben: 2001-ben – G. T.) maga is aláírta a berlini nyilatkozatot, amely megtiltja a tagpártoknak, hogy szélsőséges pártokkal alakítsanak koalíciót Európában.”
Nos, emlékezzünk. Wilfried Martensnek oroszlánrésze volt abban, hogy az Európai Néppárt 1999-ben tagjai közé fogadta a Forza Italiát, pedig korábban – éppen az újfasisztákkal kötött szövetsége miatt – visszautasították. (Berlus-coni utóbb a szélsőségesek táborát későbbi koalíciós partnereinek engedte át.) Mar-tenst saját szövetségesei is bírálták ezért. Igaz, nekik nincs berlini nyilatkozatuk.
De menjünk tovább. Az Európai Néppárt nem függesztette fel az Osztrák Néppárt tagságát, amikor Wolfgang Schüssel koalícióra lépett Jörg Haider Szabadság Pártjával, akkor, amikor az EU politikai karantén alá helyezte Ausztriát. Haider raszszista nézeteket hangoztatott, méltatta Hitler foglalkoztatáspolitikáját és a Waffen SS derék veteránjait. Amikor Schüssel pária volt az EU tagállamaiban (még a csúcsokon is hűvös fogadtatásban részesült, és senki nem akarta, hogy társaságában lencsevégre kapják), segítségére sietett valaki, hogy lazítson a kínos nemzetközi elszigeteltségen: Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországra invitálta 2000 áprilisában, az uniós döntés után néhány héttel…
Gordon Tamás
újságíró, Brüsszel
Nem a pénzről van szó
A Gripen, avagy a nemzet szárnyai címmel (Hétvége, január 19.) megjelent cikkében Tanács István ekként fogalmaz: „(…) kérdés, miért a Gripent választották, és miért nem az F-16-ost. (…) A szakértők azt hangsúlyozták, hogy kis szériában állították elő (a Gripent – A szerk.), kevés órát repült, nincsenek harci tapasztalatai – mintha ez egyben a gép technikai paramétereit is minősítené.
Amikor egy ország egy típus megvételéről dönt, akkor egyben rendszert is választ: a gépek mellé a teljes földi kiszolgálást és a technológia honosítását is megveszi –
20-30 évre, amennyi a repülőgépek „kihordási ideje”. Szerintem tévedés az a megállapítás, hogy azért kellett volna az F-16-ost választanunk, hogy mielőbb felvegyenek minket a NATO-ba. Az erről hozott döntés lényegében 1997 februárjában megszületett, amikor Bill Clinton elnök levélben közölte a kongresszussal, hogy négy ország léphet be a szövetségbe. Az akkori geopolitikai viszonyok ismeretében nem volt vita, melyek ezek az országok. Ekkor még sehol sem volt a magyar légierő megújítása. Pontosabban tervként létezett, s ugyan a Gripent gyártó Wallenberg-csoporttal volt érvényes elő-ellentételezési megállapodása Magyarországnak, de bármely ország/gyártó előtt szabad volt a pálya.
A Gripen azután vált a visegrádi négyek célországává, hogy a cikkben is említett dél-afrikai üzletet kivéve minden próbálkozása kudarccal végződött. Például Chile az utolsó pillanatban éppen az F-16-os javára döntött a Gripennel szemben. Mindez természetesen nem zárja ki a korrupció lehetőségét, az ilyen drága haditechnikai vásárlások évtizedek óta a kenőpénz célpontjai, sokan buktak már bele ilyenbe (Japán Lockheed-botránya a 70-es évek elején, az Augusta helikopterek megvétele miatt évekkel később lemondani kényszerült NATO-főtitkár, Willy Claes volt belga védelmi miniszter). Én azonban semmi bizonyítékát sem látom annak, hogy a magyar Gripen-vételt, majd ennek módosítását korrupció kísérte volna.
A helyzet ennél rosszabb. A megrendelést semmilyen haderő-fejlesztési-alkalmazási elemzés nem előzte meg, amely alátámasztaná, mi szükségünk van ilyen tudású, ráadásul légi utántöltésre alkalmas harci gépekre, amelyek idegenbeli bevetésére annyi az esély, mint bármelyikünknek a telitalálatos lottónyereményre. Abban igaza van Tanács Istvánnak, hogy az amerikaiak bárdolatlanul gőgösen vettek részt a magyar tenderen. El sem tudták képzelni, hogy ne ők nyerjenek a friss demokrácia kirakatállamának harcigép-beszerzésében. A cikkben foglaltakkal szemben azonban semmiféle ellentételezési ajánlattal sem álltak elő, mert ezt az ottani törvények nem teszik lehetővé. De erre nem is lett volna szükség. Az Egyesült Államok a 90-es évek elején, Clinton kormányzásakor majd felére csökkentette védelmi kiadásait, aminek következtében tömegesen vontak ki a hadrendből hadieszközöket, például repülőgépeket. Ezeket aztán konzervált állapotban tárolták. Megfelelő ajánlat alapján ezek közül kaphattunk volna minimális áron soha az életben újra nem bevetetendő F-16-osokat, de az amerikaiak nem ismerték fel a lehetőséget.
Bak Mihály
újságíró
Iszom és zöldségeket beszélek
Megdöbbentett Kovács Tibor írása (Iszom és vezetek, február 2.). A borszakmában dolgozó vállalkozótól nem hat igazán önzetlennek az ivás és vezetés melletti érvelés, még ha olyan népszerű nemzeti önérzésre apellál is, mint „nem tekintenek felnőttnek”, „nem partnernek, hanem tömegnek tartanak” stb. Szerintem a zéró tolerancia éppenséggel felnőttnek és partnernek tartja a gépjárművezetőket, mert egyértelműen megmondja, mi az elvárás, és annak megszegéséért mi jár. Ha nem így lenne, akkor kezdődne a szokásos „magyar” tili-toli, ha ez van, akkor így, de ha mégis inkább amaz, akkor meg úgy…
Az emberrel sok minden történik véletlenül, de egy pohár bort nem véletlenül iszik meg. Feltehetően azt is tudja pontosan, hogy utána kell-e vezetnie vagy sem. És ha felnőtt az a vezető, mint ahogy Kovács úr mondja, azt is el tudja dönteni, hogy iszik vagy vezet.
Középiskolai tanárom mondta – pedig szerette a fröccsöt -, hogy ha vezet, soha nem iszik. Nem azért, mert nem tudna vezetni néhány fröccs után, hanem azért, mert ha valaki elékerül váratlanul, és nem tudna megállni, egy életen keresztül marná a lelkiismeret, hogy ha nem ivott volna, talán nem lett volna baj.
Szerintem ez a követendő, helyes magatartás, mert felelősséggel tartozunk a közlekedésben részt vevőknek, még akkor is, ha netán hibáznak. Azt hiszem, Kovács úr véleménye is megváltozna az ivás és vezetés kérdésében, ha egyik kedves hozzátartozóját csak egy annyira ittas vezető gázolná halálra, amennyit ő megengedhetőnek tart mint borász.
Ábrahám Zoltán
Székesfehérvár
Táska, zacskó
Az olimpia kezdete előtt – mintegy az ország felelősségteljes gondolkodásának bizonyítékaként – június 1-jétől kitiltják a kínai szupermarketekből az ingyenes, ultravékony műanyag zacskókat – adja hírül a lap tokiói tudósítója a Kínában betiltják a nejlonzacskókat címmel (január 21.) megjelent információban.
Azokat a (műanyag)zacskókat, amelyeknek betiltásáról Palanovics Norbert tudósít, az egész világon nem nejlonból, hanem polietilénből állítják elő. A nejlon tulajdonképpen poliamid. A két, széles körben elterjedt típus (Nylon-66 és Nylon-6) az előállításhoz szükséges kiindulási alapanyagokban, az előállítás módjában különbözik egymástól, jóllehet fizikai tulajdonságaik és felhasználási területeik nagy hasonlóságot mutatnak.
A műanyagok sokszínű világának egyik legrégebbi típusa (márkaneve) a nejlon, amelyet elsősorban műszálak előállítására használnak. Sokan emlékszünk még az elmúlt évszázad ötvenes-hatvanas éveire, amikor a poliamid előállítása nagyüzemileg elterjedt, és az ebből készített műszálak textilipari felhasználása ugrásszerűen növekedett a nejloningek és harisnyák gyártása révén.
A műanyag bevásárlási zacskók („shopping bags”) alapanyaga a polietilén, amelynek négy alaptípusa létezik: lineáris kissűrűségű (LLDPE), kissűrűségű (LDPE), közepes sűrűségű (MDPE) és nagysűrűségű (HDPE). Napjainkban a polietilén hordtáskákat/zacskókat a gyártók egy-egy PE típusból vagy ezek keverékéből állítják elő és forgalmazzák.
Ezek kivonása a mindennapi életünkből nem lesz egyszerű feladat, és a folyamat akár évtizedekig is eltarthat.
Dr. Kucsma János
okleveles vegyészmérnök
