Forrás: Mazsihisz

Fák nőttek a falak tövében, a tető maradványai között cserjék dugták ki a fejüket, a kert dzsungelhez hasonlított. Az életveszélyesnek titulált, lebontásra ítélt váci zsinagóga mégis megújult.

A város szívében álló, latin-romantikus stílusjegyeket viselő, 144 éves műemlék épület 1864-ben Alois Cacciari olasz építőmester tervei alapján készült. Az 1912-ben alaposan átalakított zsinagóga a második világháború pusztításait épségben vészelte át. Egy ideig lengyel menekült gyerekek otthona volt – a külvilág katolikus iskolának hitte -, falai között megfordult idősebb Antall József is.

A világégés után idővel tanácsi tulajdonba került az egyre elhagyatottabb épület. A város megtizedelt zsidósága Auschwitz után már nem tudta fenntartani az épületet. A tanács meg, úgy tűnik, nem akarta – ma már nehéz volna kibogozni, pontosan mi történt évtizedekkel ezelőtt. “Az biztos, hogy a könyvtárnak, művelődési háznak kiszemelt zsinagógát előbb az Áfész használta raktárként, majd illegális építőanyag-kereskedés nyílt itt. Pontosabban, aki nem szégyellte, kibontotta a téglákat, és vitte. Az ablakoknak is lába kélt, a tórafülkéből sem maradt semmi” – mesél a dicstelen közelmúltról Turai János, a helyi hitközség elnöke. A tetőszerkezet beomlott, és egy ideig hajléktalanok tanyáztak a romok közt.

Az újjáéledő hitközség 1995-ben százezer forintért vásárolta meg az épületet, majd nekiláttak a felújításnak. Két éven át csak mérnökök dolgoztak az épületben – a fél Műegyetem itt szakértett -, majd öt éve megkezdődtek a felújítási munkálatok. A teljes rekonstrukció hozzávetőleg 200 millió forintba kerül. Ehhez a Mazsihisz, a városi önkormányzat is adott segítséget, illetve pályázati pénzeket is sikerült elnyerni. Turai János szerint tízmilliókat spóroltak azzal, hogy nem adták ki kft.-knek, rt.-knek az építkezést, hanem ő felügyelte a munkák minden mozzanatát. Olyan mestereket választott, akik már bizonyítottak műemléki házak újjáépítésén. Az eredmény: a holokauszt után felújított zsinagógák közül a váci lesz az első, amelyet a helyi hitközség saját beruházásában épít újjá – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szigorú ellenőrzése mellett.

Jelenleg vasbetonszerelők, szerkezetlakatosok, asztalosok, festők, kőművesek dolgoznak a helyreállításon. A júniusi átadásig még burkolni kell a padlót, a világítást is be kell szerelni. A freskó felújítására már nem telik, talán majd valamikor később össze tudják szedni a szükséges 40-50 milliót. Mivel a hitét gyakorló kéttucatnyi helyi ember nem képes fenntartani az épületet, “nyitni” akarnak a nagyközönség felé. Holokausztmúzeumot terveznek, klezmerkoncerteket tartanának. Kiállításokat, hangversenyeket, bármit, ami értéket közvetít. Turai János szerint kora tavasztól kora télig programokat lehet és kell szervezni az épületben. A tél viszont kimarad, mert fűtésre végképp nem futja. A 120 férőhelyes épület akár tévéfelvételek készítésére is alkalmas lesz. Azt szeretnék, hogy mihamarabb termelje ki a fenntartási költségeit: belépőkből, pályázati pénzekből, amiből csak lehet.

Közösségi helyet akarnak tehát – nem közönséges programokkal.

Az országban több példa is van arra, hogy az épületeket nem hitéleti, hanem kulturális, közösségi célokra használják. A ma faluházként funkcionáló apostagi zsinagóga felújítását Európa Nostra díjjal ismerték el. Az óbudai zsinagógában a Magyar Televízió stúdiója működik. A várpalotai épület a helyi születésű Nagy Gyula festőművész állandó kiállításának színhelye, de időszaki kiállításokat és hangversenyeket is tartanak itt. A mezőtúriban a város galériája található. A kecskeméti zsinagóga ma a Tudomány és Technika Háza. A tatai zsinagógában őrzik a budapesti Szépművészeti Múzeum ókori görög és római szobrokról, domborművekről készített hiteles gipszmásolatait.

Forrás: Népszabadság Online

Comments are closed.