Forrás: Népszava

Fotó: Vajda József Az alábbiakban a Magyar Nemzetben megjelent, személyünket ért, immár megszokottnak mondható rutintámadást kívánjuk megválaszolni. (“Ismét előkerült az antiklerikális kártya?”, Magyar Nemzet, 2007. december 8.) Az első eset, hogy válaszunkat nem juttattuk el a radikális szélsőjobboldali napilap (a minősítgetéshez lásd az alábbiakat) szerkesztőségéhez, ugyanis a sajtóetika, a “polgári értékrend”, a tisztesség és az objektív tájékoztatás sajátos értelmezéséből fakadóan (legutóbb néhány hete) az említett lap egyszer sem adott lehetőséget arra, hogy rendre valótlanságokat tartalmazó támadásaikra viszontválasszal élhessünk.

Ezúttal még kísérletet sem teszünk arra, hogy a szokottnál is primitívebb irománnyal (a minősítgetéshez lásd az alábbiakat) tartalmi argumentációba bocsátkozzunk. Ehhez ugyanis intellektuális eszmecsere alapjául szolgáló állítások szükségeltettek volna. Ezek híján azonban inkább azt a módszert választottuk, hogy néhány megjegyzés kíséretében – az említett sajtótermék szellemiségének szimptomatikus tüneteként – ismertessük az iromány főbb megállapításait.

Az ominózus cikk abból az apropóból íródott, hogy az 1947. évi XXXIII. törvény (minthogy a cikk írójának fogalma sem volt erről, csak emlékeztetőül: a bevett és az elismert felekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennálló különbségek megszüntetéséről szóló törvény) megszületésének 60. évfordulója alkalmából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkársága, valamint a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara tudományos konferenciát rendezett az MTA Társadalomkutató Központjában. A konferencián – egyebek mellett – olyan tudományos kutatóhelyek és egyetemek képviseltették magukat, mint az MTA Jogtudományi Intézete, az MTA Filozófiai Kutatóintézete, az Országos Levéltár, az ELTE, a Miskolci Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, az Evangélikus Hittudományi Egyetem, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola, az Adventista Teológiai Főiskola stb. A konferencia előadói és a szakmai vita hozzászólói között akadt akadémiai intézetigazgató és egyetemi dékán, előadott továbbá az Országos Levéltár igazgatóhelyettese, a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság tagja, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja és mások.

A konferencián magunk is tartottunk egy-egy előadást, ám az előadások tartalma érzékelhetően felfoghatatlannak és megemészthetetlennek bizonyult a cikk szerzőjének. Nem is ment bele tartalmi ismertetésbe, ehelyett lapjának szellemiségéhez igazodva és megbízójához odadörgölőzve nem tett mást, mint rágalmazott, hazudott, feljelentett és denunciált.

Az iromány e sorok íróinak szereplését a történelmi egyházakat ért tudatos kormányzati provokációként könyvelte el. A cikk szerzőjének legfőbb forrásául Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének a konferencia szervezőihez írott levele szolgált, amelyben a súlyosan kirekesztő, antiszemita jellegű kijelentéseket ismételgető, homofób, az emberek különböző csoportjait rendre gyalázó, szélsőséges fundamentalizmusáról elhíresült s a keresztény szellemiséget személyében folyamatosan lejárató politikus (a minősítgetéshez lásd az alábbiakat) “egyházellenességéről hírhedt, szélsőségesen balliberális felfogású” személyeknek nevezett bennünket. Semjén MINŐSÍTGETÉSEI, amelyekkel a Magyar Nemzet bértollnoka önfeledten és rögvest azonosult, azért is érdekesek, mert e sorok szerzői többször felkínálták nevezett szélsőséges fundamentalistának azt, hogy a maga választotta keretek között, akár a sajtó legszélesebb nyilvánossága előtt ütköztessék szakmai elképzeléseiket és nézeteiket, ám erre sosem került sor. Semjén minden felkínált lehetőség elől gyáván megfutamodott, s minthogy intellektuális-szakmai vitára alkalmatlannak nyilvánította magát, csupán minősítgetésekre, feljelentő levelek összetákolására és egyes sajtótermékek közvetítette hazudozásokra futotta tehetségéből. Mindezek következményeként e sorok íróinak egyike a magáról rendre megfeledkező képviselő ellenében jogerősen már pert is nyerhetett.

Igen tanulságos, hogy a Magyar Nemzet cikkének szerzője “ultraliberálisnak” bélyegzett nézeteinkkel kapcsolatban két horribile dictu tényt említ meg. ­Buda Péter legfőbb bűne annak korábbi szóvá tétele, hogy miközben a katolikus egyház látványos külsőségek közepette boldoggá avatta Salkaházi Sárát, addig az antiszemitizmusa miatt kortársai – így Ady Endre által is – komoly kritikákkal illetett Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért is elszánt előkészületek folynak az egyházon belül. Buda megbocsáthatatlan bűne, hogy állítása szerint a Mazsihisz helytelenül járt el Erdő Péter bíboros kitüntetésével. Gábor György egyházellenességére pedig az volna a példa – így a cikk szerzője -, hogy “nemrég azt ajánlgatta a közéleti-szociális meglátásait el nem hallgató Bölcskei Gusztáv református püspöknek: inkább azért emelje fel a szavát, hogy hazánkban egyre hangosabban hallatszik a >>buzikat a Dunába, zsidókat meg utána«-féle csasztuska”. Ha már itt tartunk: Gábor György amúgy arról írt, hogy a református püspök a 2007. év szélsőséges eseményeit felsoroló beszédében egy szóval sem tett említést azokról, amelyeken egyházi személyek vettek részt vagy amelyekhez egyes egyházak érthetetlen hallgatásukkal csendben asszisztáltak. Mindenesetre ha a – bizonyos egyházakban is jelentkező – szélsőséges ideológiákra és az antiszemitizmusra való rámutatás egyházellenességnek számít, az éppen azok igazát támasztja alá, akik létező problémának tekintik a szélsőjobboldallal való egy­házi flörtölést.

“Hogy mire utalna Budáék ismételt helyzetbe hozása, nem nehéz kitalálni”, ragadja meg a lényeget az iromány szerzője, súlyos intellektuális alternatívákat állítván fel, vajon miért is hívtak meg bennünket erre a konferenciára. A paranoiás tünetekről árulkodó cikk szerint hivatalos megbízásunk arra szólt, hogy járassuk le az egyházat, mert így kevesebben fogják számukra felajánlani adójuk egy százalékát. Illetve “a másik lehetséges motiváció az lehet, hogy a kormány legitimációs válsága és a növekvő társadalmi feszültségek idején >>nem árt« elővenni a figyelemelterelés >>antiklerikális« receptjét” – olvashatjuk az ötvenes évek jegyellenőreiből állambiztonsági tisztekké avanzsált ügynökök által készített belügyes jelentések spekulációit és szellemi nívóját megidéző sorokat. Úgy véljük, mindehhez nem szükséges bővebb kommentár, pusztán őszinte sajnálkozásunkat fejezhetjük ki az egykor jobb időket megélt lap szakmai végromlását látva.

S amiatt is, hogy az említett sajtóorgánum a jobboldallal és az egyházakkal egyre inkább összefolyó szélsőjobboldali radikalizmus és fundamentalizmus jelenségéről újfent – mint mindig – a vitapartner besarazásával s az egyházellenesség ócska vádjával véli elterelni a figyelmet.

Buda Péter vallástörténész – Gábor György vallásfilozófus

Comments are closed.