Vélemény
A Jobbik, valamint hatékony píáralakulata, az öndefiníciója szerint „hagyományőrző” Magyar Gárda valóban rendszereken átívelő tradíciót kíván megőrizni, sőt arra ráerősíteni: a cigányokkal és az úgynevezett „cigánybűnözéssel” való riogatásét, illetve a romák elkülönítését, magyarán kirekesztését. Tatárszentgyörgy, Kerepes, Érpatak.
A szélsőjobb nyilvánosság elől elzárt településeket tett fel a térképre, illetve elhallgatott témákat emelt be a politikai napirendbe. Akár még hálásak is lehetnénk nekik, hogy apropót szolgáltatnak társadalmi bajaink megvitatásához. Csakhogy ők nem dialógust kezdeményeznek, hanem félelemkeltés és provokáció a céljuk.
A közélet fősodra jól vizsgázott, mindegyik parlamenti párt és közjogi méltóság elítélte a Gárdát, és az ügyészég is kezdeményezte bírósági megszüntetését. Ehhez képest kevés szó esik magáról az ötletadóról, a Jobbikról, amelynek képviselői ott ülnek az önkormányzatokban, igaz, egyelőre kevesen. A 2006-os helyhatósági választásokon összesen 34 mandátumot szereztek, és a rájuk adott 74 ezer szavazat túlnyomó többségét a Fidesszel közös jelöltjeik kapták. Ez persze alig több a semminél, noha tavaly volt olyan közvélemény-kutatás, amely már érzékelte a pártot. A változást jelzi az is, hogy a választáson függetlenként befutó érpataki polgármester most jobbikosként coming outolt, és árpádsávos karszalaggal együttmasírozott újsütetű elvbarátaival.
Meglehet, a széljobbnak nem sikerül a magyar polgárokat rút igazáról meggyőzni, ásatag irredentizmusa, érdektelen unióellenessége vagy handabandázó antiszemitizmusa eddig nem igazán találkozott a választói igényekkel, de most vitathatatlanul jóval veszélyesebb ajánlattal rukkolt elő. Provokatív, a többségieket és a kisebbségi közösségeket egyként heccelő magatartása pedig tovább ront a helyzeten. A cigányellenesség – ezt előítélet-vizsgálatok és tapasztalataink igazolják – mindennapos nálunk, és annyira mély, hogy szemben a legtöbb kisebbség iránti ellenérzéssel, a személyes érintkezés sem enyhít rajta. Különösen olyan kistelepüléseken veszélyes ez, ahol egymáshoz zárva, nagy feszültségben élnek – figyelem, jelenleg is szegregáltan! – reménytelen többségi és kisebbségi közösségek.
A két világháború közti példákra hivatkozva egyre többen vélik úgy, hogy a sajtó csinál címlapos politikai erőt a Gárdából, miközben inkább a „hallgatás falával” kéne körülvenni őt. A média valóban követett el hibákat az ügy tálalásánál, de a nyilvánosság természete alapjaiban változott meg a hetven évvel ezelőttihez képest, így hírzárlat ma már elméletileg sem lehetséges. Az viszont igaz, hogy a helyzet bizonyosan sokkal körültekintőbb szerkesztőségi gyakorlatot követel meg, mint ami a sajtó nagy részénél jelenleg irányadó.
Az antropológia régóta használja a túlélés és az újjáéledés (angolul: survival és revival) fogalmát. Előbbin eleinte valamiféle „kulturális csökevényt” értettek, amely egykori jelentőségét vesztette, és csak a megszokás élteti tovább, mostanában viszont megváltozott formában továbbélő kultúrelemként értelmezik. Az újjáéledés az átmenetileg megszűnt vagy háttérbe szorult kulturális jelenség ismételt feltűnését jelenti. A cigányellenesség hosszan, változó formában fennálló jelenség nálunk, ilyen értelemben túlélés. A gárdások ezt fokoznák cigánygyűlöletté, és próbálnák újjáéleszteni a kirekesztés hatósági formáit. Amikor szegregációt követelnek, lelki szemeik előtt a 20. század első felében a „cigánykérdés megoldása érdekében” tett intézkedések lebegnek, amelyeket a szélsőjobb szorgalmazott, és amelyek szép lassan fosztották meg a romákat eleinte az emberi jogaiktól, később az értelmes élet lehetőségétől, végül pedig az életüktől is.
Furcsa fintora a történelemnek, hogy nemcsak vitéz Endre László, az 1944-es deportálásokat szervező államtitkár, hanem az 1950-es évek kommunista belügye is az internálásban és munkatáborokban kereste a megoldást. És azt sem árt felidézni, hogy a „cigánybűnözés” visszaszorítására létrejött külön rendőrségi egységeket, az úgynevezett „cigányvonalakat” is a Kádár-rendszer építette ki és erősítette meg. Tette mindezt azért, mert bár a marxizmus-leninizmus klasszikusai megjósolták, hogy a szocializmus építése előrehaladtával csökkenni fog a bűnözés, az istennek sem akart az történni. A cigányokat viszont meg lehetett tenni bűnbaknak. Ezt akarja most a magyar szélsőjobb is. Pedig ha sokan elhiszik majd nekik, hogy minden bajunkért a cigányok a felelősek, semmivel sem lesz jobb az élet. Sőt, sokkal rosszabb lesz.
ZÁDORI ZSOLT
(A szerző a hvg.hu munkatársa)
