Forrás: ÉS

Nyerges András

Színrebontás

Pikler és a hazaffyas köpködés

A hírben, melyet 1937. november 30-án közölt az Esti Kurír, nem a szomorú tény volt érdekes, hogy “Pikler Gyula, a világhírű tudós meghalt”, hanem a nekrológ egyik mondata, mely szerint “érvek helyett népszerűsége ellen vezetett tüntetésekkel próbálták lerontani, de ő a tüntetőknek is érvekkel válaszolt.” S ha ez még ma is extremitásként hat, akkor az sem tanulság nélkül való, hogy (mint a Nemzeti Újság írta 1941. március 18-án) 1901-ben nem más történt, mint az, hogy “Pikler professzor hírhedt tanításaival szemben az ifjúság 1898-ban megalapította az Egyetemi Nemzeti Pártot. A Pikler Gyula jogbölcseleti előadásain elhangzott megjegyzések fölkorbácsolták a szenvedélyeket”. Álljunk is meg egy szóra: a Politikai Hetiszemle 1898. február 27-én erről így tudósított: “Magyar Antiszemita Párt nevet vett fel a napokban az egyetemi ifjúság régi Ortmann-pártja. Bizton számíthatnak arra, hogy politikai ideáljuk, Zichy Nándor gr. nem fogja megvonni az antiszemita párttól hathatós anyagi támogatását. Nemcsak az tűnik ki ebből, hogy az Antiszemita Párt név alatt voltaképpen a Néppárt lappang, s az Antiszemita Párt nevet csak azért vették fel, hogy nyilvánosan ne egy országos politikai párt nevét viseljék, hanem egy társadalmi jelszót írjanak zászlajukra, mert a nyílt politizálás tiltva lévén, az esetleg az egyetemi kar feloszlatását vonhatná maga után. Nem sok reménnyel nézhetünk a jövőbe, ha elgondoljuk, hogy az egyetemi ifjúság az, melyből a hont vezérlő jövő nemzedék kitelik.” S hogy az aggodalom jogos volt, jelzi, amit 1901 tavaszán, a Pikler-ellenes kampányt kommentálva egy Ady Endre nevű vidéki újságíró írt: “sajnálatos, hogy az ifjúságnak egy része, melyről azt lehetne hinni, hogy tiszta ideálokért hevül, sötét dolgok megszületéséhez áll be famulusnak.”

Pikler Gyula a hazai jogbölcselet kiválósága volt, s azt hihetnénk, ez a tudomány eléggé elvont volt ahhoz, hogy a napi politikának ne legyen miért törődnie vele – de úgy látszik, az akkori jobboldal ezt másképp gondolta. A már emlegetett ifjúsági párt egyik vezéralakja, Köpösdy Dezső (nomen est omen) joghallgató felállt Pikler egyik óráján, és felelősségre vonta a tanárt, hogy miként meri azt tanítani, amit tanít. Az előadáson történtekről az Alkotmány című néppárti lap Köpösdy elmondása alapján számolt be, jelet adva ezzel a laptársaknak, hogy indulhat az össztűz Pikler ellen. A Magyarország hasábjain Bartha Miklós mennydörgött: “Olvastuk, hogy az egyetem jogi fakultásán egy tanár nihilisztikus tanokat hirdet, mert a vallást butaságnak, a hazát és nemzetet a köztudatból kiirtandónak tartja…” Több se kellett a felizgatott jobboldali ifjaknak, s az egyetem aulájában, de főként az 1. számú terem előtt, melyben Pikler az előadásait tartotta, verekedésbe torkolló tüntetéseket rendeztek, melyeket a Néppárt parlamenti interpellációval is megtámogatott. Pikler sokáig méltatlannak érezte, hogy a vádakra egyáltalán reagáljon, s csak annyit jegyzett meg, hogy “Köpösdy úr és az ifjúság esküdtszéke egy, a világtól elvonult professzor tanításait párt- és felekezeti izgatásokra akarja felhasználni”. Hogy így van, azt Köpösdyék tulajdonképp nem is tagadták, azon viszont felháborodtak, hogy az ifjúság baloldali része tüntetni mert (1901-ben még ilyesmi is előfordult) Pikler mellett. Erre hördült fel Köpösdy az Egyetemi Lapokban: “Ébredjenek a más levegőben szunnyadók, míg nem késő, míg a betolakodott idegen faj mohósága el nem pusztítja a magyar faji, nemzeti és keresztény életlehetőségeket”. Joggal állította 1941-es brosúrájában Tahy Endre, az 1901-es tüntetések veteránja, hogy Magyarországon az első ébredő tendenciájú cikket Köpösdy írta.

Pikler kénytelen volt sajtónyilatkozat formájában cáfolni, hogy azt mondta volna, amit a szájába adtak, de a helyreigazításokban nem sok örömét lelhette. Bartha Miklós például így korrigált: “Pikler tanár úrról kisült, hogy nem anarhista, nem is nihilista, hanem kozmopolita. Ha igaz, hogy kozmopolita tanokat hirdet, akkor nem való tanárnak. Mert tanszékeinken csak a nemzeti eszme őszinte hívei tűrhetők meg.” A rákövetkező napon pedig mint tényt szögezte le, hogy “Pikler tanár úr tanait egy egész ország elutasítja. Kárt, veszélyt, felbomlási anyagot lát mindenki azon tanokban.” Aki pedig nem utasítja el, nem lát benne “kárt, veszélyt, bomlási anyagot”, az nem része az országnak, ahogy a jobboldal ezt az övétől eltérő nézetek képviselőiről azóta is hirdeti. Márpedig itt “egész országról” szó se volt, a Jókai Mór szerkesztette Magyar Nemzet például kiállt Pikler mellett, s azt is közölte, amit Pikler valóban mondott, például: “én továbbra is a legkisebb engedmény nélkül azt fogom tanítani, amit igaznak tartok”. Majd pedig “megkezdte előadását a büntetőjog bölcseletéről. Hír szerint egy bizalmi nyilatkozat is készül, amelyet Pikler összes mostani tanítványai aláírnak”. A lap a nyilatkozatot is közzé teszi: “Mélyen tisztelt tanár úr, azon lelkesedés, mely szavait annyiszor követte, nem a pillanatnyi fellobbanás lángja volt. A bizalom, a szeretet, a ragaszkodás folyton él bennünk, és semmiféle alacsony támadás, rosszakaratú üldözés nem lesz képes azt a jövőben sem megingatni.” A tudósításból kiderül, hogy “ezt akarta megakadályozni néhány ifjú, kik betódulva a terembe, kiabálni kezdtek: le a zsidókkal, le a zsidókkal!” Táviratban biztosította szolidaritásáról Piklert a Felsőmagyarország című lap: “Mi, a független magyar sajtó igénytelen munkásai, mélyen megbotránkozva a Nagyságod ellen indított hajszán, és szívvel-lélekkel köszöntjük, mint a szabad gondolkozás tudós, nemeslelkű harcosát!” Khuen-Héderváry Sándor joghallgató (civilben gróf), nyomtatásban kérte ki magának, hogy Köpösdyék a táborukba sorolják: “Azzal a hírrel szemben, amely nevemet a Pikler Gyula ellen irányuló mozgalommal összefüggésbe hozta, kötelességemnek érzem kinyilatkoztatni, hogy ezen mozgalomban semmi részem nem volt és most sincsen”. Igaz, olyan valaki is akadt, aki azt a jóhiszemű feltételezést, mintha képes volna belátni, ha tévedett, sietett elhárítani magától. Jókai lapja 1901. május 1-jén ezt a nyilatkozatot közölte: “A Magyar Nemzet mai számában az állott, hogy én dr. Pikler Gyula tanár lakásán megjelenve sajnálkozva cselekedeteimen, tőle bocsánatot kértem. Az egészből csak az igaz, hogy voltam dr. Pikler Gyula tanárnál, a továbbiakra nézve az ellenkező áll. Bocsánatot nem kértem, mivel arra okom nem volt és nincs ma sem. Köpösdy Dezső.”

A néppárti honatyák interpellációjára, mely szerint ők “kevesebb tudományt és több vallásosságot” kívánnak s ezért Pikler fejét követelik, Wlassics Gyula kultuszminiszter olyan választ ad, melyre büszkék lehetnénk, ha progresszív hagyományainkat legalább félannyra ismernénk, mint amennyire azok megérdemelnék: “nagy szégyenfoltnak tartanám a nemzetre és e nemzet múltjára nézve, ha egy tanárt elmozdítanánk, mert az ő filozófiai eszméit esetleg nem helyeseljük.” S hogy ez nem üres deklaráció volt, jelezte a május 19-i közlemény is: “tegnap hirdették ki Köpösdy joghallgató előtt az egyetemi tanácsnak azt a határozatát, mely szerint a budapesti tudományegyetemről örök időre elutasítják.”

Más kérdés – nem Magyarországon volnánk, ha nem így folytatódna -, hogy 1906-ban a jobboldal úgy kezdte újra a hecckampányt, mintha 1901-ben mi sem történt volna. Piklernek ismét védekeznie kellett, mert (mint a Budapesti Napló írta): “egy stréberkedő egyetemi magántanár, aki a hazaffyas levegőt fel akarja használni arra, hogy a rendes egyetemi tanári állást megkapja, elég szemérmetlen volt arra, hogy Pikler tanár világhírű tudósoktól támogatott elméletét hazafias köpködések között megbírálja”. Ezt a tanárt megtámogatták jobboldali publicisták is, mint Tóth Béla, aki – mondja válaszában Pikler – “azt meri állítani, hogy tanításaimban az a képtelen hülyeség foglaltatnék, hogy nincs haza, nemzet, nyelv. Ezt, mint méltatlan rámfogást, visszautasítom”. Hogy miben s mennyire volt mégis naiv Pikler taktikája, azt Kóbor Tamás cikkéből (A Hét, 1906. aug. 12.) tudjuk leginkább lemérni: “akármennyire meg van győződve Pikler Gyula, hogy ő sohasem politizált, nagyon téved. Az élettől elvonult tudós létére, aki a politikát lenézi, nagyon érthető a hite, hogy mivel ő nem vesz részt a politikában, ennélfogva az, amit ő tesz és gondol, nem lehet politika”, és Kóbor megfogalmaz még valamit, amit ma is bátran papírra vethetne: “bár kétségbeesett energiával küzdenek az intelligens emberek a tudományosság nyugati magaslatainak elérésére, az elmaradt nemzetek szellemi eleme, a politika, fogva tarja őket. Mihelyt átlátják, hogy nem tudósok, nem kell egymásban hazugot, strébert és hazaárulót látni.” A jobboldalnak persze esze ágában se volt ilyesmit átlátni, s ezért a Magyar Állam című néppárti lap egyenesen azzal állt elő, hogy “csukják be Piklert és társait, s toloncolják ki őket az országból, mert hazátlannak a haza nem adhat jogokat”. Interpellációra is sor került, Markos Gyula 1907. október 23-án arról szónokolt a T. Házban, hogy “ami a szellemet illeti, mellyel Pikler tanár úr a tanítványait maszlagolja, az ellen határozottan tiltakozom. A bélpoklosokat hajdanában a városokon kívül telepítették, hogy másokat meg ne mételyezzenek, míg Magyarország kulturális életében sajnos ezek sok helyütt a katedrákon ülnek és hivalkodva riogatják a nemzet ifjúságát. A diplomájukkal visszaélő tanárok számára szilenciumot követelünk”. 1908-ban a hajszát Jehlicska Ferencnek a klerikális meggyőződést a tudományossággal összeegyeztetni próbáló könyve folytatta, jellemző módon ilyen érvekkel: “egyik uralkodó vonása a piklerizmusnak az egoizmus. A sémita faj ismerőjét Pikler ezen tulajdonsága nem fogja meglepni. Nem egyéni, hanem faji tulajdonsága Piklernek, hogy a jog iránt kevés érzéket tanúsít. Destruktív az ő tana a társadalomra nézve, mert minden társadalmi alakulatot a bruttó-nettó haszonnak szolgáltat ki. Pikler a nemzetet megfosztja minden magasabb etikai jellegétől és a részvénytársaság szintjére süllyeszti. Materializmusával szárnyát szegi az eszményi lelkesedésnek s önzetlen hazafiak helyett haszonleső kufárokat nevel a hazának…” (Jehlicska csak arról feledkezik meg, hogy a fővárostól félmillió koronát sikkasztó Kecskeméthy Győzőt nem Pikler “nevelte a hazának”, ő a Nemzeti ideál című röpirat szerzője, Köpösdy Dezső elv- és párttársa volt.)

Ezek után az lett volna a furcsa, ha a jobboldali sajtó zászlóshajója, az Új Nemzedék, 1919. október 30-án nem próbálja meg Piklert – azon túl, hogy “az egész radikális tábort tulajdonképpen az ő tanai keltették életre” – anyagi természetű visszaéléssel is megvádolni, mondván: “már a diktatúra alatt megszökött a fővárosból, s mint utólag kiderült, a szovjet szöktette meg. Feleségének ékszereit szovjet támogatással kicsempészte az országból”. Szinte csak hab a tortán, hogy a numerus clausus atyja, Haller István 1926-os könyvében ezt a hazaffyas köpködést folytatja: “Mit várunk mi a legfelsőbb oktatástól? Várunk tudósokat, de nem Piklereket, nem olyanokat, akiknek legfőbb törekvése abban merül ki, hogy lerombolják azt, amit építeni kellett volna. Akik a szociológiából közvetítenek, de csak azt közvetítették, ami nemzettagadó érzéseket és lázongó hajlamokat nevel”.

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 51. szám

Comments are closed.