Forrás: NOL

Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

NOL * Lapzsemle * 2007. december 18.

„Sándor megruházásával Orbánnak üzentek”

„Bár szívből elítéljük demokráciánk bőrfejű fattyainak tettét, azért megértjük szörnyű csalódottságukat, túlfrusztrált dühüket. Végtére is Orbán rútul becsapta őket. Hosszú időn át kecsegtette lakodalmas egybekeléssel a jobboldali ultrákat. Pedig végig csak belpolitikai szexet akart. Méghozzá úgy, hogy kizárólag neki legyen jó” – írja a Hírszerzőn Papp László Tamás, aki a Csintalan Sándor elleni támadás mögött a Fidesz által átvert, kettészakított szélsőjobboldal militánsainak haragját látja.

„Próbáljunk hungarista aggyal gondolkodni. „Ha világuralomra törő cionista lennék, melyik pártot foglalnám el?” Nem az MSZP-t vagy SZDSZ-t, az úgyis az enyém. Hanem a nemzeti-vallási jelszavakat hangozató Fideszt (és KDNP-t). S a téveszmés, zárt logikájuk nézőpontjából igazuk van. Orbán csatlakoztatta Magyarországot a NATO-hoz. Jóváhagyta az uniós belépést, megszavazta Románia tagságát. Atlantista, nyugatbarát külpolitikát visz. Marginalizálva bedarálta Torgyánt és Csurkát. Programja szabadelvű-etatista mixtúra, ultrajobbos hagymáz nélkül.

Elhatárolódott a Gárdától, felszalámizván domesztikálta a szélsőséget. Viktor bratyizása ordasékkal komoly ízlésbeli és morális deficit. De pragmatikusan két forgatókönyv lehetséges: a Fidesz karakánul mezsgyehatárt szab. Ez esetben idomított szalonzsidózói megszöknek a ketrecből. A Jobbiktól Kurucinfóig terjedő dzsungeltáborba.

Most van egy törpe kisebbségben levő radikális szubkultúra egy néppárti, parlamentáris konglomerátumon belül. És egy fundamentalista galeriszövetség odakint. Úgy viszont lenne egy önálló Gárdapárt az Országházban. Döntsük el, melyik a kisebb rossz. Akárhogyan is – paradox hungarikumként – Csintalan a tudathasadásos, félbetépett szélsőjobbnak egyszerre lehet kiiktatandó spiclije és gyámolt mártírja.”

(A „tenyeres-talpas” megmondóember – Csintalan Sándor politikai portréja a Népszabadság keddi számában)

Nagy munka előtt megártana a pezsgő

Az egészségpénztári reformszavazásról (lásd erről a NOL tegnapi parlamenti tudósítását) írja a Népszavában Dési János „Most jön a neheze” címmel:

„A háború még nincs megnyerve, legfeljebb csak egy csata. A tegnapi szavazással az egészségbiztosítási reformról biztosan egy új fejezet nyílt meg ebben a küzdelemben. Sok szempontból a neheze még csak most jön. Ugyanis hatalmas tömegeket sikerült meggyőzni arról, hogy az egészségügyi rendszer átalakítása csak bajt, szenvedést, könnyeket hoz. Nem kevesen akadnak olyanok, akik mindent megtesznek majd azért, hogy ezt be is bizonyítsák. Már csak ezért sem lesz ez diadalmenet. Meg azért sem, mert bár komolyan drukkolunk az új szisztémának, annak, hogy jobb, igazságosabb és biztonságosabb legyen az ellátás – azért azt is látnunk kell, sok a jogos aggodalom.”

„Igazságbeszédre” nem lehet politikát alapozni

A Fidesz tudatosan építkezik? Csizmadia Ervin ugyancsak a Méltányosság Politikaelemző Központ honlapján publikálta írását, amelyben a meghirdetett Fidesz-programot értékeli. „Mindeközben a bal- és a liberális oldalnak sem ideje, sem szellemi energiája nincs, hogy a fogalom valódi szellemi tartalmait kibontsa, és hitelesen bemutassa. A sokszor emlegetett hitelességi deficit ezen a területen is visszaüt, mert elbizonytalanítja és kiiktatja a kezdeményezőkészséget. Mondhatjuk persze azt, hogy a Gyurcsány-kormányt annyira leköti a tűzoltás, hogy nem marad ideje az ilyesfajta szellemi arisztokratizmusra. De azért legyünk őszinték, és hasonlítsuk össze a Fidesz legújabb programját az MSZP legújabb (2006-os választási) programjával. Bármiképpen is vélekedünk a Fidesz politikai szerepéről és Orbán Viktor személyiségéről, azt el kell ismernünk, hogy valamiféle tudatos építkezés jelei kimutathatóak.”

Lapunk keddi számában Vonyó Tamás elemzése olvasható ugyanerről „Erős Magyarország – gyenge program” címmel. A Méltányosság Politikaelemző Központ honlapján olvasható Zsolt Péter szociológus tanulmánya (A politikai igazság és határai): ” Az ún. igazságbeszédeket rendszerelméleti és funkcionalista nézőpontból két módon közelíthetjük meg. Először is úgy, hogy megnézzük: mely szakmáknak milyen eltérő igazságkategóriáik vannak. Másodszor úgy, hogy tisztázzuk: ezeknek a professzióknak mi a viszonya a hazugsághoz. Csak egy ilyen körképből rajzolódhat ki a politika sajátos helye, és az az álláspontunk, hogy az ún. igazságbeszédre nem lehet politikát alapozni.” >

A megvádolt bíró Tibikét alapított

Sándor Zsuzsanna Cserni János bíróval készített interjút a 168 ÓRÁban:

„A 37 éves bírától, a Fővárosi Bíróság egykori titkárságvezetőjétől előbb elvették a peres sajtóügyeket, aztán éreztették vele, jobb lenne, ha távozna posztjáról. Le is mondott. Nemrég bejelentette: megalakítja a Tisztességes Bírói Igazgatásért Közhasznú Egyesületet („Tibike”), hogy a szakma szavának nagyobb súlya legyen. Megeshet, kezdeményezése miatt a bírósági vezetők fegyelmit indítanak ellene, amely akár úgy is végződhet, hogy eltanácsolják a pályáról.”

Ajánlott Cikkek

Ferge Zsuzsa szerint „mindkét oldallal súlyos bajok vannak”

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.