Forrás: HETEK

„Örökölt szokásról van szó, melyet Mádl Ferenc vezetett be 2001 karácsonyán – mondta el lapunknak Kumin Ferenc, miért is találkozik az államfő minden év végén magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokkal. Az kérdés apropóját a gyűlöletbeszéd államfői vétója miatt visszautasított ünnepi ebédmeghívás szolgáltatta.

Az elnöki hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője szerint „nyilvánvaló logikája” van annak, hogy miért éppen a tradicionális felekezetek a kiválasztottak: történelmi múltjuk és jelentős, „felmutatható” hívőszámuk determinálja őket a díszebéden való részvételre. A főosztályvezető nem emlékszik egyetlen alkalomra sem, amikor e kritériumoknak megfelelő más felekezetek szóvá tették volna nélkülözöttségüket, igaz tavaly például már a baptisták is helyet foglalhattak a Sándor Palotában.

Végül mégiscsak akadt egy szervezet, aki felemelte a szavát a méltánytalan pozitív diszkriminációval szemben, gondolván, figyelmébe ajánlják Sólyomnak, hogy bajosan tudja egy személyben „kifejezni a nemzet egységét” – ahogyan azt az Alkotmány rögzíti -, ha nem veszi figyelembe a vallási palettán a rendszerváltás óta végbement mozgásokat. A keddi ebéd előtt a judapest.org internetes portál flódnit és egy levelet juttatott el a köztársasági elnöki hivatalba. Üzenetükben feltárják az államfőnek, hogy „hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll”, és vitatják annak a gyakorlatnak a létjogosultságát, hogy hazánkban évtizedek óta a Mazsihisz a „hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve”, amely az állammal való kapcsolattartásban indokolatlanul élvez monopóliumot.

Sólyom László idén év végén a Mazsihisszel is szerette volna ápolni a közösséget, de a zsidóság jelenleg elfogadott képviselői levélben zárkóztak el az immár hagyományosnak számító ünnepi ebédtől.

„A Parlament által elfogadott törvény, mely lehetőséget adott volna a gyűlölködő magatartást tanúsítókkal szembeni polgári jogi perek indítására, végre valóra válthatta volna várakozásaink egy részét. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az Igen Tisztelt Elnök Úr megakadályozta e törvény mielőbbi hatálybalépését” – írja dr. Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök, dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató Sólyomnak, és sérelmezik, hogy nem kaptak felkérést érveik személyes kifejtésére az elnöki hivataltól. Az aláírók úgy értékelik jelen helyzetet, hogy „fontosabb a gyalázkodók vagyoni viszonyainak védelme, az esetleges nagyszámú pertől való megóvása, mint a megalázottak és megszomorítottak méltóságának védelme”, ezért nem áll módjukban megjelenni „ezen emelkedett ünnepi alkalmon ebben az évben”.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

One Response to “Sólyom egyházai”

  1. haas

    ” HAZAI ZSIDOSAG PLURALISZTIKUS ALAPOKON ALL ”

    Ajve coresz !! Megint a Zsido szethuzas !! Hol van ket Zsodo …………..