Az elmúlt hetekben egyértelműen kirajzolódó trend volt a közvéleménykutatásokban és – részben a kutatásokkal összefüggésben, de úgy egyébként is – a médiában, hogy a republikánus mezőny két nagy reménysége, Fred Thompson és Mitt Romney kampánya igencsak leszállóágban van, a Huckabee-hullám elsősorban őketérinti és fenyegeti tovább. Iowa (január 3.) itt van a nyakunkon, a Huck a friss kutatások szerint minden további nélkül nyerthet, de még egy erős második hellyel is megőrizheti azt a lendületet, ami rengeteg ingyen médiát generál (ami neki mindenki másnál fontosabb, lévén nincs pénze). Iowa ugyebár kaukusz-állam, tehát a kutatások az átlagosnál is megbízhatatlanabbak, de aki az onnan érkező számoknak nem hisz, nézzen a dél-karolinaiakra: a december 4-én zárt Rasmussen-felmérés szerint a Huck 7 ponttal előzi a komplett mezőnyt. (Ami ennél is megrázóbb: Huckabee országosan feljött 17 pontra, a 23-ra visszaesett a botrányok tépte Giuliani mögé másodiknak, miközben Romney ötödik a maga drámai 9 pontjával.)
A mindenféle elemzők által gyakorlatilag már leírt – de azért a fent idézett felmérésben még mindig 14 pontot produkáló – Thompson, mint láttuk, nemrégiben negatív tévéreklámmal próbálta megállítani az áradatot. Mitt Romney a maga részéről csütörtökön óriási beszédet tartott, amelynek egyetlen témája a jelölt mormon hite – volt. Két, egymással szorosan összefüggő célja pedig az, hogy eloszlassa a potenciális választóiban élő mormon-ellenes előítéleteket, illetve magát mint hiteles szociálkonzervatív jelöltet tüntesse fel.
Romney problémája az, hogy a mormon vallást az amerikai közvélemény jelentős része (ráadásul zömében éppen az Iowa és Dél-Karolina megnyeréséhez minden bizonnyal nélkülözhetetlen erősen vallásos része) nem tartja keresztény vallásnak. Hanem veszélyes, istentagadó szektának tartja. Egy felmérés szerint a republikánus szavazók negyede nem lenne hajlandó mormon jelöltet támogatni. Amikor Huckabee-t – aki, ne feledjük, déli baptista lelkész – egy interjúban megkérdezték, szerinte keresztények-e a mormonok, esze ágában sem volt egyenes igennel felelni.
Romney most a 20 perces beszédben elmondta: hisz a megváltó Jézusban, egyébként pedig minden felekezetben vannak ilyen-olyan jellegzetességek, melyek azonban a lényeget nem érintik. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért nem tér ki saját vallása hitelvei és története boncolgatására (így a beszédben nem került elő sem Mormon könyve, sem a mormon vallás alapítója, a prófétaként számon tartott ifjabb Joseph Smith, aki által „Jézus Krisztus 1820-ban kezdte meg egyházát visszaállítani a földre a maga teljességében„). Sok szó esett viszont a vallási türelem szükséges és helyes voltáról, illetve arról, hogy bár az Amerikában működő egyházakat elválasztják bizonyos teológiai különbségek, a vallásos hitben megtestesülő értékek jelentik az ország közös morális hagyományát.
Romney támogatólag foglalt állást az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos alapelvét illetően (jelezte, hogy kormányzóként a gyakorlatban is eszerint járt el), ugyanakkor óvott a túlkapásoktól, amelyek a teljes közszférából kitiltanák a vallást, a vallásosságot. Megígérte, hogy elnökként nem egyháza elöljáróinak utasításait fogja követni, s természetesen az Alkotmány, nem pedig vallása partikuláris előírásai szerint kívánja vezetni az országot. „Egy jelölt sem lehet saját hitének szószólója. Hiszen elnökként szüksége lesz minden ember imájára, legyenek bármilyen hitűek.”
Az általunk olvasott utólagos elemzések túlnyomó többsége szerint jól megírt és jól elmondott beszédett tartott Romney (a nagyját állítólag ő maga fogalmazta). A szöveg tartalmát és hatékonyságát illetően ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények.
Chris Cillizza a Washington Post blogján azt írja: bár a Romney-kampány (mely régóta ígért egy nagy vallás-ügyi beszédet, csak eredetileg későbbre szánták) emberei mindig is mondták, hogy nem lesz szó a mormon vallás részleteiről, ez visszaüthet: az Iowában és Dél-Karolinában már megindult suttogó kampányok ellen szerinte az általánosságok nem hatékonyak. Cillizza arra is felhívja a figyelmet, hogy a „mormon” szó összesen egyszer hangzott el – amikor Romney bátran kijelentette, hogy ő nem alkuszik, és igenis hű marad mormon hitéhez. (Azért itt meg kell jegyeznünk, hogy más választása nemigen van. Az amúgy is igencsak szélkakas-gyanús Romney nem engedheti meg magának, hogy azzal legyen vádolható: kampánycéllal távolítja magától a saját vallását.)
Érdekes módon a beszéd ugyanazon mondatára figyelt fel két, az ideológiai spektrumon egymástól meglehetősen távol álló szájt kommentátora: „A szabadsághoz szükséges a vallás, ahogyan a valláshoz is szükséges a szabadság.” A Salonban Walter Shapiro úgy véli, Romney ezzel azt akarja sugallni, hogy igaziból csak a vallásos emberek igénylik a szabadságot. „A szekularisták, Romney szerint, szavakban elkötelezhetik magukat a szabadság mellett. De ha komolyra fordulnak a dolgok, odaadnák a szabadságot két MTV Music Awards backstage-belépőért.”
Terry Eastland a Weekly Standard szájtján a másik oldalról támadja ezt az állítást, amikor kifejezi véleményét, mely szerint a wahhabita iszlám hithez például egyáltalán nem szükségeltetik az egyén szabadsága. Ugyanitt Richelieu azt írja, nagyon itt volt már az ideje, hogy az őszinte, emberi Romney megmutassa magát a kampányban. Hasonló véleményen vannak a National Review Online szerkesztői, akik szerint Romney bizonyosan új támogatókat nyert magának a beszéddel.
Ezt elképzelhetőnek tartja Liz Mair, az American Spectator elemzője is, aki ugyanakkor úgy véli, éppen a közvetlen célközönség, az iowai és dél-karolinai vallásos választó nem lett itt meggyőzve. Azok, akiket éppenhogy nem zavarná, ha az elnök egyházi vezetők iránymutatását követné, de még annál is jobban örülne, ha az elnök maga egyházi vezető lenne = a Huck.
Az Atlantic blogján Marc Ambinder el van ájulva a szerinte okos és megható beszédtől, ami rendkívül elnök-szerűnek mutatta Romney-t. A jelölt szerinte közelebb hozta a mormon vallást az amerikai mainstreamhez, mint az valaha volt.A Salon cikkében is pedzegetett kérdést veti fel Andrew Sullivan ugyanitt: az elnökjelölt-jelölt mindenféle hitű embereket magához ölelt a beszédben (keresztények mellett egy passzusban zsidókat és muzulmánokat is), arról viszont egy szót sem szólt, hogy a szép szavakkal ecsetelt vallásszabadság kiterjedne az agnosztikusokra és az ateistákra is. Márpedig egy elnöknek ezeket is képviselnie kell. A TPM rá is kérdezett a Romney-kampánynál, vajon a jelölt szerint a nem-hívőknek juthat-e hely Amerikában; posztunk zárásakor még nem kaptak választ.
A beszédben Romney felidézte John F. Kennedy legendás 1960-as „vallási beszédét„, melyben az elnökjelölt az akkoriban Amerikában ugyancsak előítéletekkel övezett katolikus vallásáról beszélt. A CNN erre fel megszólaltatta Kennedy egyik akkori beszédíróját, Theodore Sorensent és megkérdezték tőle, vajon mondhatta volna-e Kennedy ezt a mostani beszédet. Sorensen szerint semmiképpen, hiszen bár Kennedy egyik fő üzenete is az volt, hogy ne féljen senki, nem fog Rómából kapott utasítások szerint eljárni, határozottan másként látta az egyház és az állam szétválasztásának problematikáját, mint Romney. Kennedy szerint a vallásszabadság nem csupán a különböző felekezetek szabadsága, hanem a hívők és nem-hívők szabadsága is. Kennedy szerint nem csupán a hitelvek és a hitgyakorlat részletkérdései tartoznak a magánszférához, hanem a hit, a vallás mint olyan.
Apróság, de tanulságos: Kennedy annak idején déli baptista lelkészekből álló közönségnek mondta el beszédét, s az ő kérdéseikre válaszolt annak végeztével. Romney ugyancsak Texasban, ám egy College Station nevű helyen, a George H. W. Bush Elnöki Könyvtárban olvasta fel szövegét. A jelöltet az intézmény tárgya és névadója konferálta fel (bár attól elzárkózott, hogy formálisan támogassa jelöltségét, mondván, ahhoz túlságosan tiszteli a többi versenyzőt), a közönségben családtagjai, támogatói és rengeteg újságíró foglalt helyet. Pedig érdekes lett volna, ha jelen vannak protestáns lelkészek is, például Frank Cook, az iowai Des Moines egyik baptista gyülekezetének pásztora, aki a helyi lapnak utólag így nyilatkozott: Romney a „Potomac-csárdást járta a sokunkat foglalkoztató kérdések körül”.
