Gervai András
„Spicli csak a múltban volt…”
Szalkai Sándort1 – tulajdonképpen érdemeire tekintettel – a Kádár-rendszerben az elsők között szervezték be, még 1956. december elején, elvi alapon. Bár jelentései elvesztek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található 93 oldalas „B” (beszervezési) dossziéjának2 anyagai (Szalkai feljegyzései, önéletrajzai, szt-tisztek jelentései, javaslatai stb.) alapján pontosan rekonstruálhatjuk besúgói pályafutását, annak fontosabb, érdekesebb állomásait.
„Újlaki”, az informátor és rezidens
Az 1934-ben született Szalkai – akinek apja a Legfőbb Ügyészségen csoportvezető ügyészként dolgozott – 1950 óta tagja a pártnak. Később a Műszaki Egyetemen a gépészkar diákjaként az egyik hallgatói alapszervezet párttitkára, majd könnyebb pártmunkát kér, s akkor delegálják az egyetemi pártbizottság lapjának, a Jövő mérnökének a szerkesztőbizottságába. Az ötvenes évek közepétől külső munkatársként rendszeresen publikál a pártlapban, a Szabad Népben is.
Az állambiztonsági szolgálatnak 1958. február 14-én átadott tizenegy oldalas Feljegyzésében azt írja, ő már a forradalom előtti napokban felhívta a közelgő veszélyre a figyelmet: október 19-én beszámolt a Műszaki Egyetemen tapasztalható „aggasztó jelenségekről” a Szabad Nép főszerkesztőjének, Horváth Mártonnak, s kérte őt, minderről tájékoztassa a párt Központi Vezetőségét. Később négytagú delegációval felkeresi a Csepel Vas- és Fémművek DISZ-szervezetét, s azt javasolja, hogy az október 22-re tervezett műegyetemi gyűlésre rendcsinálás céljából bejöjjön mintegy kétszáz kommunista ifjúmunkás.
Nem tudni, hogy mindez igaz-e, azt viszont fontos, illetékes elvtársak – többek között Hollós Ervin3, a II./5 (belső reakció elhárítás) helyettes vezetője – írásban igazolták, hogy az „ellenforradalom” alatt, s közvetlenül utána a proletárhatalmat védte. Október 23. után Szalkai a Népszabadság egyik vezetője tanácsára beépül a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (Mefesz) műegyetemi szervezetébe, annak sajtóosztályán tevékenykedik. Hamis igazolványt szerez az ÁVH-s Baksai Győzőnek, segít a bújtatásában. Decemberben kapcsolatba kerül a XI. kerületi Karhatalmi Század operatív csoportjával, s felajánlja szolgálatait Nagy József hadnagynak, aki „Újlaki” fedőnéven informátorként beszervezi. (Írásos beszervezési nyilatkozatot csak februárban, más feljegyzések szerint májusban írat alá vele a II./5. f. alosztály tisztje, Zalai Emil rendőr hadnagy.) „Újlaki” szóban és írásban rendszeresen beszámol a Mefesz-gyűléseken elhangozottakról, a vezetők munkájáról – értesülései eredményeképpen sikerül felderíteni az illegális gyűlések helyét és idejét, s több letartóztatásra is sor kerül (például Erdélyi Lászlóéra, Gyarmati Istvánéra). „Újlaki” segít abban, hogy a Karhatalmi Század több operatív tisztje beépüljön az egyetemi Mefeszbe. Nagy utasítására megbízható hallgatókból informátori hálózatot szervez: a tíz-tizenkét főből csak öten tudják, hogy jelentéseik a karhatalmi szerveknek kellenek, a többiek azt hitték, hogy a pártnak.
1958-ban „Újlaki” otthagyja az egyetemet (az utolsó évet majd csak 1963-ban fejezi be, levelezőn). A nyár közepétől a Hírlapkiadó Vállalathoz kerül, az Óbudai Hajógyár üzemi lapját szerkeszti, s emellett a Népszabadságnak dolgozik külsősként. Egy 1958. május 30-i jelentés szerint „Újlaki” nagy kedvvel és tehetséggel végzi a munkáját. „Több komoly jelzést hozott az ifjúság területéről, és mint újságíró, más értelmiségi körök felé is.” Átminősítik „rezidenssé”: informátorokat kapcsolnak hozzá – négy egyetemistát és egy oktatót -, azok rajta keresztül tájékoztatják a központot.
Újlaki, a lista-vezető
1958 márciusában három hosszú jelentésben számol be ismerőseiről, kapcsolatairól, akik nagy részét rövidebben-hosszabban jellemzi, minősíti is. Első jelentésében azzal dicsekszik, hogy egyetemén több száz embert ismer, ezért, ha a belügyi szervek ott informálódni akarnak valakiről, „szóljanak” neki is. Név szerint is megemlít tizenkét személyt: a rektori és a dékáni hivatal korábbi és akkori vezetőit, egyetemi tanárokat. Dr. G. L. egyetemi tanár, volt rektor: „Veszélyes, aljas és alattomos, polgári gondolkodású, nagyképű karrierista. Az ellenforradalom alatt többek között ő adott fegyvert a diákok kezébe.” Dr. Kónya Albert egyetemi tanár, volt oktatásügyi miniszter „56-ban súlyos problémákat követett el”. Dr. B. S. egyetemi tanár „hétpróbás fasiszta csirkefogó”. Dr. Reuss Endre egyetemi tanár „polgári gondolkodású csendes bácsika”. Sándor Imre „lehetne egy kissé szélesebb látókörű”. Jászai Tamás adjunktus „az ellenforradalom alatt nemzetőrként hőbörgött”.
„Újlaki” hosszú listáján több vezető újságíró is szerepel, őket néhány pozitív jelzőre érdemesíti, vagy nem ír róluk semmit. Derzsi Tamásról, az Esti Hírlap munkatársáról viszont kijelenti, hogy „ügyes karrierista, az ellenforradalom alatt az „Igazság”-ba írt cikkeket, most MSZMP tag (!)”. Sándor Ivánt, a Film-Színház-Muzsika munkatársát, a Jövő mérnöke korábbi szerkesztőjét „politikai szélhámosnak” tartja, s mintegy bűnéül rója fel, hogy nem tagja az MSZMP-nek, jelenleg is kapcsolata van sok műegyetemistával, s a börtönből szabadult Nemcsik Endrével.
Több művészt is ismer. Palotai Erzsi előadóművésznő „tipikus anarchista szociáldemokrata”, Lakatos Gabriella balettművész és Sós Edit színésznő „reakciós”, Petényi Ilona és Németh Marika színésznő, Sopronyi Mária zongoraművésznő „reakciós kispolgár”, Kollányi Ágoston filmrendező „nem kommunista”, Halmi Géza konferanszié „a MEFESZ-ben kompromittálta magát”. Waldapfel József klasszika-filológia professzor „ijedős”. Fejér Istvánt, a Vidám Színpad és Kis Színpad igazgatóját „Újlaki” „nagyon jó barátomként” aposztrofálja, ő persze jó kommunista. Kemény Endre karmester „majdnem jó kommunista, üzletember”.
„Újlaki”-ból „Déri” lesz
„Újlaki” 1960 elején a Hajógyár üzemi lapjától a Népszabadsághoz kerül, előbb az ipari, majd a belpolitikai rovat munkatársa. 1960. május 23-án „Újlaki”-t – eddig végzett munkáját megköszönve – kizárják a hálózatból. Indok: lehetőségeinek csökkenése, pártállása és beosztása miatt egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, hogy „komoly és mélyreható felderítő munkát végezzen”.
Hatévi pihentetés után, 1966 februárjában a III./II. (külföldi elhárítás) 3.c alosztálya (Gergely Aladár rendőr százados és Németh Aladár rendőr őrnagy, alosztályvezető) felveszi vele a kapcsolatot, s „Déri” (egyes jelentésekben „Déry”) fedőnéven, ügynökként reaktiválják. Egy telefonlehallgatásból ugyanis kiderült, hogy kapcsolatban áll egy kémgyanús ügyvéddel, „Balkánival”, akit az ő segítségével akarnak leleplezni, emellett „Dérit” csalinak szánják az idegen hírszerző szervvel folytatott játszmában. Hősünket tartótisztje, Tipold Ferenc rendőr hadnagy „kipróbált, megbízható, becsületes embernek” tartja. Ekkoriban már a Színház- és Filmművészeti Főiskola másodéves filmrendező szakos hallgatója, emellett az Esti Hírlap munkatársa, a Szabadtéri Színpadok igazgatósága reklámfőnöke, s társadalmi állásban a Honvédelmi Sportszövetség propagandaosztályának vezetője. Örömmel vállalja az együttműködést, de arra hivatkozva, hogy teljes értékű munkát csak egyik mellékállása feladásával tudna végezni, kieső jövedelme pótlását kéri. A BM nem hajlandó fizetni, „Déri” ezért elfoglaltságára hivatkozva csak informátori feladatokat végez.
Juttatások és kiváltságok
„Újlaki” többször kap pénzjutalmat, egy jegyzék szerint például 1957 áprilisa és 1958 júliusa között 15 alkalommal díjazzák a szolgálatait húsz és háromszáz forint közötti összeggel, összesen 1920 forint értékben. Az anyagiakon kívül kedvezményekben is részesül, soron kívül jut útlevélhez, bevont jogosítványát visszakapja. Okkal érezheti, hogy helyzete védettséget jelent számára. 1960 és 1968 között nyolc-kilenc használt autót vesz kapcsolatai segítségével, s azokat drágábban adja tovább, új Opellel jár. 26 éves korában már öröklakással rendelkezik.
1968. január 15-i „Minősítés”-e szerint anyagi érdekeit hajlamos az operatív feladatok elé helyezni. „(…) nagyon szereti a pénzt, ennek érdekében még gyanús üzletekbe (sic!) is hajlandó részt venni”. Bodrogi László rendőr alezredes és Pénzely László rendőr főhadnagy azt is megemlítik, hogy „párttagságát állandóan hivalkodva hangsúlyozza, ennek ellenére reakciós beállítottságú”. Mindennek persze nem lesz semmilyen következménye: „képzettsége, rátermettsége alapján ügynöki kombinációk végrehajtására is alkalmas (…). Értéke nagyszámú kapcsolata és könnyű bevethetősége miatt van (…)”.
„Déri” 1968-ban befejezi főiskolai tanulmányait, s a Magyar Televízióhoz kerül rendezőnek, mellette tovább újságíróskodik. 1970 márciusában levél érkezik a Magyar Rádió és Televíziótól a BM illetékeseihez. Szalkai munkájával és magatartásával problémák vannak, s a „vele szembeni eljárást akadályozzák” a célozgatásai, miszerint kapcsolatban áll a BM-mel. Az elnök arra vár választ, hogy mi igaz ebből. Nyilván több véletlen időbeli egybeesésnél, hogy május 10-én megszüntetik vele a kapcsolatot, s kizárják a hálózatból. Az ok: rendkívül anyagias, a találkozókon rendszertelenül jelent meg, s feladatait nem hajtotta végre. (Arról nincs szó, hogy elkövette a legsúlyosabb hibát, vétett a konspirációs szabályok ellen.)
„Déri” -„Újlaki” dossziéját 50. sorszámmal, 87 gépelt lappal lezárják.
Emigráció
A forradalom bukása után disszidált kétszázezer ember közül az 1957. májusi amnesztiát követően ötvenezren hazatértek. A BM – a nyugati titkosszolgálatok aknamunkájától tartva, a veszélyt jócskán felnagyítva – rengeteg repatriált honfitársunkat megkörnyékezte, sokukat zsarolással, fenyegetéssel, ígérgetéssel beszervezte.
Disszidálása miatt Mamcserov Frigyes4 is (az aktákban Momcserov Czirill Frigyesként szerepel) canossa-járásra kényszerül.5
Kétéves volt, amikor 1925-ben elhagyta az édesanyja (Hollandiába ment, majd Ausztráliában telepedett le). Mostoha nevelte, gyerekkora szegényes: 13 éves korától több mint egy évtizeden át bolgárkertész, kiskereskedő apja üzletében dolgozik.
1953-ban fejezi be filmrendezői tanulmányait, utána a Hunnia Filmgyárba kerül asszisztensnek és dramaturgnak. Nem lép be a pártba. Se a forradalmi eseményekben, se azok képi rögzítésében, se a felvételek külföldre jutatásában nem vesz részt. Barátait és munkatársait is meglepi disszidálása, amelyet egy vizsgálati jelentés szerint „sem anyagi körülményei, sem természete, sem politikai nézetei” nem indokoltak. Hazatérése után azt vallja, azért ment el, mert úgy érezte, „nem tud egy olyan országban élni, ahol az emberekben ennyire él a 44-es időkre való törekvés”.
Nagy reményekkel s filmtervekkel indul Nyugatra, de később keserűen nyilatkozik angliai tartózkodásáról. A láger után egy hatgyerekes londoni magyar családnál, később albérletben lakik. Három hónapig segélyből tartja fenn magát, egy hónapig csomagot hord ki, majd egy reklám- és dokumentumfilmekkel foglalkozó kis cégnél dolgozik, egészen 1957 végéig.
Decemberben a londoni magyar követségen hazatérési engedélyért folyamodik, amelyet 1958. januárban kap meg. Érdekében Darvas József6, a filmgyár igazgatója és Ranódy László filmrendező is közbenjár. Március végén tér haza. A Hunnia Filmgyár ismét szerződteti, a vezetőség és a pártszervezet elégedett a szakmai és politikai munkájával.
Kihallgatástól beszervezésig
Először május 13-án, majd október 30-án hallgatják ki. Ladányi Mihály rendőr hadnagy jelentése szerint a rendezőnek a „beszélgetés alatt (…) voltak olyan magatartásbeli hibái, hogy minden előzetes bejelentés nélkül a székről felállt és sétált a szobában (…), jelleme nyílt volt és őszinte. Politikailag közepesnek mutatkozott.”
Az szt-tiszt úgy véli, hogy Mamcserov a képességeinél, lehetőségeinél és politikai állásfoglalásánál fogva alkalmas kutató és felismerő ügynöki tevékenységre. A hazatért disszidensek körében széles körű ismeretséggel rendelkezik, és sok emigráns vezetőt, írót, újságíró ismer – például Aczél Tamást, Faludy Györgyöt, Kovács Dénest, Vajda Albertet7 -, akikkel levelezhetne. Másnap megszületik a beszervezési javaslat (aláírói: Bárdos Endre rendőr őrnagy, alosztályvezető, Vámos Endre rendőr százados, csoportvezető, Kádár László rendőr százados), s Mamcserovra ráállítják a szintén Angliából hazatért „Fóti János”-t. Az ügynök először október végén keresi fel őt, interjúkészítés ürügyén – apjával lakik, annak „jól berendezett kétszobás lakásában” -, s aztán többször randevúzik vele. Igyekszik a bizalmába férkőzni, de érdemleges információt nem tud kihúzni belőle. Mamcserov úgy véli, a BM-nek kevesebb pénze és embere van, mint annak idején az ÁVH-nak, ezért jelenleg sokkal szabadabban lehet beszélgetni, de azért nem árt az óvatosság. Ő például tartózkodóan viselkedik a besúgó-gyanús elemekkel.
„Bán György” nem jelent
Mamcserovot 1958. január 14-ére, a Hazatelepítő Bizottság Maros utcai irodájába rendelik. Elmondja, hazatéréskor volt benne félelemérzet, s arra számított, hogy „két-három hónapig megfigyelés alá vonják” a belügyi szervek. „Örömmel és meglepetéssel vette tudomásul, hogy figyelmet sem fordítottak személyére, amit ő maga sem tart helyesnek.” A három órán át tartó agymosás során sok mindent kérdeznek tőle, például, hogy mi a véleménye az angol politikai életről, a Kommunista Párt s a Munkáspárt helyzetéről, a két világrendszer harcáról, mi volt hazatérése oka, ki segítette azt elő. (Az előzetes forgatókönyvben Darvas nevét valamelyik felettes áthúzta, és ráírta a papírra: róla nem lehet beszélni.)
Mamcserovot beszervezik, s a „Bán György” fedőnevet kapja. A vele való első találkozásra így emlékszik tartótisztje, Dékány István rendőr főhadnagy: „Feltűnt nekem (…), hogy a beszélgetés vontatott, az ügynök nagyon feszélyezett, egyszóval nyomasztóan hat rá a jelenlétünk. (…) mikor a feladatáról kezdtem vele beszélni, látható idegesség vett rajta erőt, és igyekezett távol tartani magát minden módon a feladat vállalásától.”
Március 13-i újabb találkozójukon „ismételten tapasztalható volt az előző magatartás, igaz, hogy rossz hangulatát igyekezett leplezni”. Hosszú időn át kerülgetik a forró kását, végül a tartótiszt kérdésére – „nem-e” a velük való kapcsolat váltotta ki felgyülemlett indulatait – „Bán György” igennel válaszol.
„Azóta amióta a nyilatkozatot megírta és velünk kapcsolatban áll, úgy érzi, hogy kettősségben él. Nem tud a régi nyugodt és megszokott mederbe visszazökkenni. Jelenlegi barátaival (…) nem tud nyugodtan beszélgetni, és fokozatosan elkülönül- távolodik tőlük. Nyomasztóan hat rá a velünk fennálló kapcsolat, spiclinek érzi magát, éppen ezért nem tud feloldódni a régi módon baráti körében. Nagyon rossz és komolytalan fogalmat alkotott – válaszoltam (…), spicli csak a múltban volt. Mai értelemben, a megváltozott társadalmi viszonyok alapján a szocializmusban ez a kifejezés nem helytálló. Látnia kell világosan (…), hogy a hozzánk fűződő kapcsolata, a becsületes, a szocialista rendszerhez hű állampolgár önkéntes kapcsolata, mely a dolgozó nép érdekét védi (…).” „Bán György” – naivan vagy nagyon is rafináltan – azt kéri, hogy dilemmáját megbeszélhesse barátjával, Darvas Józseffel. A tartótiszt erélyesen figyelmezteti, ezt ne tegye.
Dékány István a találkozás után még úgy véli, alapos nevelőmunkával, és ellenőrzés mellett, a fokozatosság elvét betartva lehet belőle ügynököt faragni. „(…) Fel kell tárni kispolgári siránkozásainak helytelenségét, helyes útra vezetni, mely indulást jelent nála a szilárdabb jellem kialakításában.”
Néhány hét múlva azonban más verdikt születik. Dékány és Bárdos Endre rendőr őrnagy azt javasolja – Ollé Ferenc rendőr őrnagy, megbízott alosztályvezető jóváhagyásával -, hogy „Bán Györgyöt” hírszerzési lehetőségei hiánya és személyi tulajdonságai miatt zárják ki a hálózatból. „Politikai szempontból ítélve szimpatizáns kispolgári elem tükröződik ki belőle… (…) Gyáva, senkinek ártani nem tudó kispolgár, aki tehernek veszi a velünk való együttműködést. Hosszas vitatkozás után sem lehetett meggyőzni arról, hogy megértse feladatainak lényegét.” Tény az is, hogy beszervezése előtt nagyon hiányosan tanulmányozták. (Már első kihallgatásán közölte, hogy nem barátkozott magyar disszidensekkel, egyrészt, mert azok kígyót-békát kiabáltak Magyarországra, másrészt, mert angolul akart megtanulni.)
1959. május 28-ára berendelik a BRFK központi ügyeletének egyik helyiségébe, s közlik vele a jó hírt: méltánytalanná vált az együttműködésre. Belátja, nem tudta teljesíteni a kért komoly feladatokat, de ő nem szeret és nem is akar senkinek sem ártani. Nem mer felelősséggel jelenteni olyan dolgokat, amelyek valakit kompromittálnának. Titoktartási és kizárási nyilatkozatot iratnak alá vele, s azután elbocsátják.
„Megnyugvással távozott.”
1 Szalkai Sándor (1934-1998) filmrendező. Sok dokumentumfilmet készített a Balázs Béla Stúdióban és a Magyar Televíziónál. Legismertebb dokumentumfilmjei: 23 év a padláson (1969), Krokodil (1970), Határvita (1971) Játékfilmjei: Ki van a tojásban? (1973), Kojak Budapesten (1980)
2 H-12830
3 Hollós Evin (1923) alezredes, pártfunkcionárius. 1950-1956: a DISZ Központi Vezetőségének titkára. 1956-1962: BM-állományban: részt vesz a Nagy Imre-per előkészítésében. 1957 áprilisától a II./5 helyettes vezetője, 1961-től 62-ig a III./III. vezetője. Feleségével, Lajtai Verával több könyvet írt az „ellenforradalomról”.
4 Mamcserov Frigyes (1923-1997) filmrendező. Játékfilmjei: Tanár úr kérem (1956), Mici néni két élete (1962), Bálvány (1963), Az orvos halála (1965), Alfa Rómeó és Júlia (1968), Csak egy telefon (1970). A hetvenes évek közepétől tévéjátékokat rendezett.
5 Dossziészám: H 21.111 (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)
6 Darvas József (1912-1973) író, publicista, politikus. Kossuth-díjas (1956, 1960). 1947-től 1956-ig miniszter (építésügyi, vallás- és közoktatásügyi, népművelési), 1957-1959: a Hunnia Filmgyár igazgatója.
7 Aczél Tamás (1921) író, újságíró, egyetemi tanár. Kossuth- és Sztálin-díjas (1949, 1952). 1956-1966: az Irodalmi Újság (London) szerkesztőségi tagja; Faludy György (1910-2007) író, költő, műfordító. 1957-1962: az Irodalmi Újság felelős szerkesztője. Kovács Dénes (1919) író, újságíró. 1956-1966: az angliai Népszava társzerkesztője, 1963-1982: a Szabad Európa Rádió (SZER) munkatársa; Vajda Albert (1919-1991) író, újságíró, humorista. 1958-tól a SZER tudósítója, 1967-től 1984-ig munkatársa.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 45. szám
