Ránk tartozik, hogy a honfitársaink megtévesztettek, szegények és boldogtalanok. A nyolcvanéves nénike veszi a színes gagyi magazint. Abból akarja megtudni a valóságot. Ez szívbe markoló. Ez így nem mehet tovább. Lépni kell valamit.
Mondja, miért van az, hogy ön is olyan politikusok tetteivel és szavaival foglalkozik, akik munkájának „eredményeképpen” – önt idézem – földszintes, pitiáner országban, világban élünk. Miért, hogy újabban Morvai Krisztinák és hasonló kaliberű emberek tematizálják a közbeszédet? Miért nem ön, például?
– Abban az esetben, ha cikkem címében benne van Orbán vagy Gyurcsány, ötvenszer annyian olvassák el. Ma három témával lehet Magyarországon figyelmet kelteni – egy: Orbán, kettő: Gyurcsány, három: a zsidók.
Mellesleg engem Orbán Viktor mint személyiség abszolúte nem érdekel, csakhogy történt az elmúlt hetekben valami, amit senki nem akart észrevenni.
Mi volt az a lényeges dolog, ami az Orbán-beszédből kiderülhetett?
– Az, hogy többéves Amerika-ellenes propaganda után a jobboldal Amerika védőszárnya alá helyezi magát; hogy több évtizedes Nyugat-ellenes propaganda után kijelenti, hogy a magyar nép nyugati nép; hogy harmadik utas alternatívakeresések után deklarálják, hogy a fő ellenség – Oroszország. Kijelentik – a liberálisokkal egyetértésben -, hogy egyrészt éljen a szabadság-egyenlőség-testvériség, másrészt éljen a szabad vállalkozás és a NATO.
Félreérthetetlenül és cáfolhatatlanul világossá vált, hogy nincs alternatíva, mert a magyarországi politikai pártok valójában minden alapkérdésben egyetértenek. És aki azt akarja, hogy az ország megújuljon, annak valahova máshova kell fordulnia.
Harmadik erőt kell keresnie?
– Nincs harmadik erő. Hiszen második sincs. Éppen arról beszélek, hogy a két nagy párt: egyetlen erő. Halálosan küzdenek egymással. A hatalomért. De a magyar nép jövője szempontjából ez majdnem közömbös.
Biztos, hogy új párt hozza majd a megoldást?
– Nem biztos. Valamilyen megoldáson kellene törnie a fejét a magyar népnek, ez a lényeg. Mert már senki nem gondolja, hogy vannak olyan közös, országos érdekek, amelyek miatt érdemes volna a honpolgároknak áldozatot hozniuk: szabadidőt és pénzt áldozniuk. Senki nem gondolja, hogy az embernek érdemes egynémely véleményét elhallgatnia csak azért, hogy evvel másokat ne bántson. És azt se gondolja senki, hogy érdemes önkorlátozást gyakorolni a közjó érdekében.
Mondana egyszerű, hétköznapi példákat?
– Az az ország, ahol ha fémcölöpökkel, tehát kifejezetten fizikai kényszerrel nem zárják el a járdákat, akkor az autók mindenképpen ott fognak illegálisan és antiszociálisan parkolni, már nem ország. Budapest utcái csöndes polgárháború színterei. Ahol fizikailag (tehát nem jogi, azaz szellemi tiltással!) kell visszatartani az emberek egyes csoportjait attól, hogy ne kövessenek el egészen brutális szabály- és törvénysértéseket. Honfitársaink a legdurvábban figyelmen kívül hagyják mások legitim érdekeit. Van egy két és háromnegyed éves kislányom, akit nemrég még babakocsiban toltam. Budapest székesfőváros ötödik kerületében, ahol lakom, le kellett mennem az úttestre, mert a járdán nem tudtam tolni a kocsit az ott parkoló autóktól. (folytatás)
