Forrás: kultura.hu

Szenes Hannára, a magyar születésű zsidó nemzeti hősre emlékeztek halálának 63. évfordulóján a Holokauszt Emlékközpont szervezésében szerdán Budapesten.

Budapest, 2007. november 7. Martinkovits Judit, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója megkoszorúzza a 63 évvel ezelőtt kivégzett Szenes Hanna emlékművét. Szenes Hanna 1944-ben fegyveres ellenállást szervezett az üldözött zsidóság védelmében.

MTI Fotó: Bruzák Noémi (MTI) – A megemlékezésen, amelyet a VII. kerületi Szenes Hanna parkban tartottak, Szécsényi András muzeológus elmondta, hogy „ez az emléknap, a cionista ellenállók, a bátorság és a becsület emléknapja – azoké az értékeké, amelyek Szenes Hanna, Anikó, Hannah Senesh rövid élete szimbolizál és amelyekért megalkuvás nélkül életét áldozta.”

Szenes Hanna azon tizenhét magyar zsidó egyike volt, akiket az akkori brit fennhatóság alatt álló Palesztinában az angol hadsereg arra képezett ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkíséreljék valamilyen módon megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását.

Szenest a magyar határnál letartóztatták, bebörtönözték és megkínozták, de ő ennek ellenére nem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották 1944. november 7-én.

Izraelben nemzeti hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, naplója, versei széles körben ismertek.

A megemlékezésen részt vett Yahel Vilan, izraeli nagykövet-helyettes és megjelentek Szenes Hanna rokonai is.

Comments are closed.