Forrás: Népszava

A Józsefvárosban vannak olyan penészes kapualjak, ahol a kukák felett Lotz Károly-freskók díszelegnek. Csak nyitott szemmel kell járni Fotó: Szalmás Péter A Baglyas Gyuri mondta: piros dzsekiben fog várni rám a múzeum lépcsőjén. Végül valami zöldet vett fel, de nem bántam a dolgot, így is egymásra találtunk. Gyuri szociálpolitikát tanul, és június óta szervezetten barangol a Józsefvárosban. Alternatív túrákat vezet ugyanis. Ezt a barátnőjével, Domján Manóval eszelték ki, teljesen egyéni módon. Tudni kell Gyuriról, hogy olyan penészes kapualjba tereli a gyanútlan turistát – legyen az dán vagy akár amerikai -, ahol aztán Lotz-freskókat nézegethet a kukák felett. Ha az EU-polgár nem vigyáz, még mákos rétest etetnek vele a cigánytemplom szomszédságában. S közben Gyuri legendákat mesél a rozsdás kerítésről, a Tisza presszóról és a főhercegek palotáiról. Nem könnyű sétáról van szó tehát.

Ezen a napon vagy tízen topogunk Gyuri körül a kalandra várva. Akad, aki egyenest a bankszakmából vállalta a nyóckeres travellinget. Az időutazást dianás cukorkával kezdjük. A guide bevisz minket a Múzeumkert sűrűjébe, a szeszes édességet az őszi avaron ropogtatjuk el. Azokra a józsefvárosi melósokra gondolunk, akik a szocialista reggeli szesztilalom idején maroknyi dianás cukorral tették túl magukat a munkakezdés sokkján. Aztán Gyuri időszalagot teker elő zsebéből, és állítja, hogy a kerületben már az őskorban is volt élet. IV. Béla pedig a mongolok elől menekülve a mai Józsefváros területén jelentette ki – 1247-ben – , hogy márpedig itt lesz Magyarország fővárosa.

Az első villamos és az első pályaudvar is Josefstadt nevéhez fűződik. A 48-as és az 56-os forradalmak kirobbanásáról nem is beszélve.

Széchényi Ferenc szobránál elmerengünk azon, hogy más országokban az uralkodók létesítettek nemzeti múzeumot, nálunk a Habsburgok vonakodtak ilyesmit csinálni, ezért a nemzet mágnásai akkoriban nemcsak könyvtárat, hanem a Tiszából kihalászott ősrégi csontokat és kopott konyhabútort is adományoztak a magyar múzeumnak.

A kerületet már a reformkorban is kettéosztotta a Combino, illetve a Nagykörút vonala, melyet valaha hajózható csatornának terveztek. A Duna felőli oldalon gombamód szaporodtak a főhercegek, grófok palotái. Nem volt olyan magyar főnemes, aki ne akart volna a nyóckerbe palotát emelni. Innen a sok Károlyi-, Andrássy- vagy Almássy-rezidencia. A körút túlolda­lára pedig iparosok, kereskedők, elszegényedett parasztok, különféle nemzetiségű bevándorlók települtek. Később írófélék körmöltek itt hónapos szobákban, a kapuk alatt fedetlen keblű utcalány szeretgette az arra járót. Ezért van Józsefvárosnak jelenleg is két arca. Az arisztokrata és a bohém szegényes.

A rövid történelmi bevezető után egész másképp sétálunk az utcán. Itt van például az “Ádám-ház”. A közönséges bérház erkélyét mitológiai alakokkal maga Lotz Károly festette színesre. És amellett, hogy az építtetőt Ádámnak hívták, Kosztolányi Ádám (a költő fia) is itt lakott anno valamelyik függöny mögött. A ház istállóját Zsolnay kerámiákkal rakták ki annak idején a derék mesterek. A pingálásba és a cserepekbe hazafias érzelem is vegyült. Így versenyeztünk Béccsel, a császárvárossal.

A Bródy Sándor utcában megszemléljük a pezsgőkirály otthonát, a Törley- palotát. Aztán Vízi János emléktáblájába botlunk. Az 56-os forradalom első halottját a rádió ostromakor a házból valaki nemzetiszínű zászlóval takarta be. “Egyes lakók szerint a tizennyolc éves fiú nem itt esett össze, hanem egy sarokkal odébb – idézi Baglyas Gyuri a szemtanúkat. – A család napokig kereste a holttestet, mert azt a tömeg a vállán magával vitte. Nővérének éppen akkor volt az esküvője. A megtalált tetemre a menyasszony fátylát terítették.”

A Szentkirályi utcában az egyik lakásban lyukas magyar zászló a függöny. Rozsdaszínű vadszőlő fut a falakon. Kármán Tódor szülőházánál többen beismerjük, hogy egyáltalán nem tudjuk, ki volt ő. Pedig a zsidó származású fiú édesapja, bizonyos Kármán Mór kultúrpolitikus alapította a Trefort gimnáziumot. Tódor viszont süket volt, de roppant tehetséges. Megalkotta a helikopter ősét, aztán Amerikában rakétatechnikával foglalkozott. J. F. Kennedy nemzeti érdemrendet adományozott neki. Aztán Baglyas Gyuri lövésnyomokat elemez az ámuló turistáknak. A felújítatlan Károlyi-palotán világháborús és forradalmi golyónyomok alkotják a sormintát. A többszörösen körbelőtt ablak 56-os alkotás.

Tudja valaki, ki volt Rothermere? A nagymamám szakácskönyvében rumos piskótás krémet neveztek el róla. Ezen a józsefvárosi sightseeingen kell megtudnom, hogy ő volt az egyetlen nyugati újságíró – egyébként angol sajtócézár -, aki igazságtalannak nevezte a trianoni elcsatolásokat, és védelmébe vette a magyarokat. Ezért áll az ő nevével az Igazság kútja a Szabó Ervin Könyvtár épülete előtt.

Miután elhaladunk Irinyi János gyújtógyára, valamint Babits és Karinthy lakóháza előtt, csoportunk szavalókórussá alakul. Kánonban mondjuk a rigmust a húszas évekből: “Én vagyok a Józsefváros, hírem, nevem tudományos. Van Nemzeti Múzeumom, sokat nézni meg nem unom. Klinikám is van, nem egy, de sok, ott tanulnak az orvosok.” Aztán átkelünk a körúti választóvonalon. Hello tourist, on the right side. Itt a házak állaga és az emberek kinézete is más. Mintha egy kicsit sötétebb és hidegebb is lenne. Boldogan szimatoljuk a vaníliás-túrós illatot a Horváth Mihály téri cukrászdában. Gázkonvektor, porcukros rétesek, káposztás kifli és piros tapéta. Igazi retroélmény egy időutazónak. Kapunk néhány habcsókot, aztán vonulunk a Tavaszmező utca felé. Gábor Áron rézágyújához itt gyártották a kerekeket. Ez a fajta rézművesség igazi cigány mesterség volt. Aztán belesünk a Roma Parlamentbe. Nyirkos, rozsdás, festetlen, de romjaiban is gyönyörű. A földszinten gyereksírás, feljebb kúszik a borostyán, az emeleten jogi tanácsadás, valamint cigány képtár. Itt kell megállni a kukák mellett, hogy a fejünk fölött észrevegyünk egy újabb Lotz-freskót.

Aztán Gyuri továbbhurcol minket a macskaköveken. Egy százéves műteremházba látogatunk. Az udvaron érett fügét kóstolhatunk egy lehajló ágról. Ki gondolná az utca nyomorát látva, hogy milyen kincseket rejt a beállványozott épület? M. Szücs Ilona, a nyolcvankét éves képzőművész szívesen mesél a nagy múltú művésztanyáról. Maróti Géza Róth Miksával itt tervezte a mexikói operaház üvegkupoláját, Kós Károly az állatkerti pavilonokat. Ferenczy Béni Pilinszkyt mintázta, André Kertész halálának évében fotózott a műteremben. Akármerre nézünk: neves festők akvarelljei, félbehagyott szobrai, érmek, tányé­rok, különleges szőttesek. Száz év bohém fiai alkottak, aludtak, szerettek e falak közt.

Bár már fáradunk, ki nem hagynánk a vendégeskedést Kiss Kálmán cigány­prímás családjánál. Sárközy Éva asszony mindenkit leültet a bársonytapétás, kristálycsilláros nappaliban. Beszélgetünk, ismerkedünk, Kálmán bácsi pedig hegedül. Csúszik a mézes pálinka, még pörköltöt is kapunk túrós csuszával. Végül a Tavasz kocsmában rogyunk le, ahol otthonosan vesz körül minket a füst és a wurlitzer. Kíváncsian merednek ránk enyhén részeg figurák. Egy tetovált barátságosan nyomogatja a játékgépet. Kedvünk lenne megtapsolni Baglyas Gyurit. Már csak a szuvenír hiányzik. Talán egy póló, rajta a felirat: I love Józsefváros.

Székely Ilona

Comments are closed.