Sokkoló performance a Király utcában
2007. október 17. 08:05
Művészi akciónak indult, jó nagy bonyodalom lett belőle
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
A műsorvezető D. Bányász Gergő: Elfogadna-e barátnak egy romát? Elfogadna-e családtagnak egy zsidót? Néhány napja ilyen kérdésekkel plakátolták tele a Király utcát. Művészi akciónak hívták. Az alkotók szándékai szerint a toleranciáról szólt volna a performance, ám az utca lakói másképp értelmezték a plakátokat. Sokakat kifejezetten sértett. A plakátokat azóta leszedték.
R.: – Talán a lámpavas ébresztett rossz emlékeket egyesekben. Néhány napja táblákat függesztett rájuk egy művészpáros, ám a rájuk írt szöveg annyira felháborított néhány Király utcai lakost, hogy a polgármester leszedette őket.
Név nélkül: – Én őszintén, ott láttam fönt, és elolvastam, de nekem abszolút nem teszettek, őszintén mondom.
R.: Miért, mi volt vele a gond?
Név nélkül: – Nem tudom, nem tudom, olyan rossz érzésem volt. hát szóval nem tudom ,hogy miért, szóval olyan provokáló volt nekem ez a plakát.
R.: – Így aztán hiába a modern idők szava, a művészet visszakerült a múzeumba. A provokatív feliratokat ma már csak itt, az Ernst Múzeumban lehet olvasgatni. És elgondolkodni rajtuk.
Mayer Mariann, művészettörténész, a kiállítás kurátora: – Mikor kihelyeztük a táblákat, akkor egy angol turista, egy roma muzsikus és helybeli magyarok nézegették ott a táblát, és az angol, aki egy szót nem tudott elolvasni a táblák szövegéből, miután a magyar lefordították neki, hogy mik vannak felírva a különböző táblákra, ő magyarázta el a magyaroknak, hogy itt semmi másról, mint toleranciáról van szó.
R.: – Vagyis arról, hogy nézzünk szembe a bennünk élő gyűlölettel embertársaink iránt. És taln életünkben először őszintén válaszoljunk azokra a kérdésekre, amelyeket eddig talán magunknak sem mertünk feltenni. Csakhogy sokak szerint az önmagunkkal való szembesülésre talán mégsem az utca a legmegfelelőbb terep.
Név nélkül: – Ezt a kérdést nem így plakáton kell feltenni. anem egy megbeszélés útján. Tehát ezt meg kell beszélni, nem plakáton feltenni.
R.: – Tehát túl harsány ez így az utcán, úgy érzi?
Név nélkül: – Igen, és úgy gondolom, hogy éppen ellentétes célt érnek el vele, mint amit állítlag akartak.
R.: – A kérdések persze valós problémákat takarnak, ezzel minden általunk megkérdezett ember egyetértett a Király utcában, csakhogy közel sem mindegy, hol és kiknek tesszük fel a kérdéseket.
Simonovits Borbála, szociológus, TÁRKI: – Nem biztos, hogy az jut róla eszébe, hogy én most elgondolkozom, hogy én mint egy Király utcai lakos vagy egy VI. kerületi lakos hogy viszonyulok a szomszédaimhoz, kínai, arab, roma stb., származású szomszédaimhoz, hanem egyszerűen nem tudja értelmezni.
R.: – Merthogy mit keres a Király utcában, ott, ahol számos, a nyilasok által megkínzott öregember él egy olyan plakát, amely azt kérdezi elfogadna-e városa lakosaként egy zsidót?
Hunvald György, VII. kerület polgármestere: – Ugyanilyen hibának tartottam volna, ha pl. azt a kérdést, hogy elfogadna-e házastársának egy kínait mondjuk a Négy Tigris-piacon tették volna ki, és, ha mondjuk ott megkérdeztek volna egy kínait, szerintem az sem tudta volna mire vélni ezt a kérdést, szerintem legutoljára jutott volna eszébe, a tolerancia. Vagy akár Olaszliszkán, ha megkérdezték volna, hogy akarja-e, hogy az országában romák éljenek.
R.: – Így aztán a polgármester úgy döntött, neki fontosabb a lakók jó közérzete, mint a performance művészet. És akkor jöjjön az epilógus. Ugyanezt a kiállítást néhány hónapja Szlovákiában rendezték meg a művészek, természetesen az ottani viszonyokhoz igazítva a kérdéseket. Ott sikerrel zárult az akció. Lehet, hogy mi magyarok itt Magyarországon kicsit túl érzékenyek vagyunk?
Az Este
