Forrás: NOL

Mottónk: “A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

NOL * Lapzsemle * 2007. október 15.

Százak emlékeztek a nyilas korszak áldozataira vasárnap Budapesten, a Szent István parki Raoul Wallenberg-emlékműnél. A rendezvényen képviseltette magát – a többi között – a Magyar Antifasiszta Liga, a Magyar Békeszövetség, a Magyar Ellenállók és  Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Nagy Imre Társaság. (>)

A Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének elnöke, Donáth Ferenc szavaiból idézünk:

A Wallenberg-szobornál összegyűlt százak az áldozatokra emlékeztek, “akik hitték: maradhatnak, mert szülőhazájuk ez az ország; maradhatnak, mert ők törvényt követők; maradhatnak, mert ők eltűrik a megaláztatást is.”

S egyúttal az ellenállókra emlékeztek, “akik az erkölcsöt követve kiléptek a nyájból, akik kiváltásgaikat föladták, akik civilként valódi tehetségek voltak.”

Donáth Ferenc az ellenállók sorából is kiemelte Illy Gusztávot, Révay Kálmánt, Pórffy Györgyöt, Lőrincz Sándort, Merényi Gusztávot, Beleznay Istvánt és Sólyom László altábornagyot, “akik túlélték Szálasi vérbíróságát, a Kisbarnakikat, a koncolásokat, a Kis Jánost, Tartsay Vilmost, Bajcsy-Zsilinszky Endrét meggyilkolókat”.

A 63. évfordulón rendezett megemlékezés “figyelmeztetés az árpádsávosoknak, hogy azon az úton nekik sincs jövő!”

Donáth Ferenc szomorúan emlékeztetett arra: “az  “Élet menete”, “a rakparti fáklyás felvonulás”, a “Dózsa György téri” demonstráció után ismét együtt vagyunk. Annak oka, hogy 2007-ben négy alkalommal kellett összejönnünk, – véleményem szerint,-  a 2006-os puccskísérlet és utóéletének rasszista, határrevíziós, történelmet retusáló, atrocitásokat provokáló, a demokratikus konszenzust szétziláló jellege az oka.

Bizakodnunk kell, mert hét évvel az után, hogy elbúcsúztunk a XX századtól, melyet Magyaroszágon sikeres puccsok jellemeztek jobbról és balról egyaránt a XXI. század Magyarországa nemet mondott az államcsínyre. De ez a “nem” nem volt elég határozott. Ebből a bizonytalanságból született torzónak az árpádsávos turulos retró. Ennek a retrónak esküdnek öt nap múlva hatszázan hűséget.  Ez kényszerít tiltakozásra ismételten minket.”

Iványi Gábor metodista lelkész a gyűlésen azt mondta:

“két-három emberöltővel a borzalmak után fáradni kezd még az igazán felzaklatott emlékezet is; megint elképzelhetőnek tűnik az, hogy különbséget tegyünk ember és ember között, (…) és megint megelevenedik az a szörny, amely (…)  pusztulást vitt véghez”. Kötelességünk emlékezni a meggyilkoltakra és a mártírokra. Ez az emlékezés a magyar történelem leggyalázatosabb korszakára egyben tiltakozás is.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke beszédében úgy fogalmazott:

“mi a meggyilkoltak leszármazottjai vagyunk. Azok, akik ma bakancsban, fekete egyenruhában masíroznak  árpádsávos zászlóval Budapest utcáin, azok a gyilkosok leszármazottjai.”

Elsősorban a Magyar Gárda mögött meghúzódó politika felelőssége az, hogy ma Magyarországon tapasztalható ez a jelenség – fűzte hozzá.

Az OCÖ elnöke fontosnak nevezete, hogy a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozás mihamarabb megszülessen, mert – mint mondta – “az a nagy fekete szörny, amely hatvanhárom évvel ezelőtt  elindította ezt a nagy pusztítást, az ma megint jelen van Budapest  utcáin”.

Kolompár Orbán kérésére az emlékezők megfogták egymás kezét és  azokat magasba emelve azt skandálták: “Soha többé fasizmust!”

Ma is falba ütköznek a zsidótörvények áldozatai

Dr. Kende Péter elemzéséből idézünk (A zsidótörvények ma is hatályosak?), amely a Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg:

“…az LB szerint – hatvan évvel a Párizsi Békeszerződés és tíz évvel az alkotmánybírósági kötelezés alapján megszületett törvény után – a törvénytelen és embertelen bírói ítéletekért felelős a parlament is, az Alkotmánybíróság is, egy valaki nem: a bíróság.

Az a bíróság, amely még azt az érvelést sem volt rest alkalmazni, miszerint “a 200/1945. ME rendelet – a zsidóellenes intézkedések jóvátétele körében – … tehát nem nyilvánította semmissé a polgári egyenjogúságot sértő jogszabályok alapján kötött vagyonjogi szerződéseket, így a sérelmet szenvedett fél maga dönthette el, hogy fenntartja-e a szerződést, avagy visszaköveteli a saját szolgáltatását”. Így hát a mai LB sem volt hajlandó kimondani e betétszerződés semmisségét – annak ellenére, hogy a kereset éppen arra irányult, hogy ha már az állam nem tette meg sem 1945-ben, sem később, tegye meg legalább a bíróság -, elvégre a zsidó betétes szabadon dönthetett. Legalábbis a mai főbírók szerint.

Mondja mindezt az a Legfelsőbb Bíróság, amely – ugyanúgy, mint például a háborús és népellenes bűnösök kilencvenhat százalékának fölmentése során – nem hajlandó alkalmazni a Nürnbergi Nemzetközi Törvényszék, a Gustav Radbruch kidolgozta “törvény fölötti jog” elvét, azt, hogy az emberiség örök elveivel, erkölcsi alaptételeivel ellentétes jogszabályok nem alkalmazhatók és pláne nem adhatnak hivatkozási alapot bűnök és bűnösök fölmentésére.

Mondja az a Legfelsőbb Bíróság, amely az ifj. Hegedűs- és Metes-ügyben évek óta próbálja félrevezetni a közvéleményt, mondván, törvénymódosítással intézhetők el az ilyen esetek – noha többször bizonyítást nyert, hogy a jelenlegi törvény alapján tökéletesen kezelhető lenne mind, ha a bírók értenék és alkalmaznák a törvény szövegét, pláne szellemét.

A háborús bűnösök sorozatos fölmentése, az antiszemita közbeszéd személyiségi jogi kezelésének bírói elutasítása és az elkobzott zsidó vagyonok ügyeiben született ítéletek – rendszerré látszanak összeállni.”

Ajánlott Cikkek

Előléptetett mártírok2006 őszén elbukott az évszázad első puccsa

Comments are closed.