Forrás: Népszava

Hiba lenne 1944. október 15-ét a magyar tragédia napjának nevezni. A “tragédia” olyan tartalmat éreztet, mintha ez az október 15. elozmény nélkül, természeti katasztrófaként zúdult volna országunkra. Meg hát van ennek a napnak egy másik olvasata, amelyben a mai jobboldal jeleskedik, és eszerint – mint azt a jobboldali napilap történész szerzoje nemrégen megfogalmazta – egy pár csirkefogó néhány hónapra megkaparintotta a hatalmat.

Október 15. nem váratlanul következett be, és nem arról volt szó, hogy “néhány nyilas csirkefogó” hatalomra került. A Szálasi-hatalomátvétel egy folyamat betetozése volt! Magyarország, amely a húszas években is példáját adta a társadalmi elmaradottságnak, Hitler megjelenésének pillanatától tudatosan haladt a fasizálódás útján. A magyar kormány 1936 novemberében csatlakozott az antikomintern-paktumhoz, 1940. november 20-án pedig a térség többi tekintélyelvu országát megelozve írta alá a katonai konzekvenciákat tartalmazó tengelypaktumot. Három faji törvénnyel tették saját hazájában jogfosztottá 1938 és 1941 között az ország zsidó származású állampolgárait, s hogy a szégyen teljes legyen, e törvények vitájában az elso két zsidótörvényt támogatta valamennyi keresztény egyház. Az öngyilkosságba menekült Teleki Pál teteme még ki sem hult, amikor a kormányzó kinevezte Bárdossyt miniszterelnöknek, aki hat hónap alatt – minden német nyomás nélkül! – hadat üzent a Szovjetuniónak, fogadta a kiprovokált brit hadüzenetet és hadat üzent az Egyesült Államoknak.

Hogy 1944. március 19-én az ország fegyveresen nem szállt szembe a német megszállással, értheto. A magyar hadsereg – tisztelet a kivételnek – náci elkötelezettsége miatt alkalmatlan volt mindenféle ellenállásra. A szégyen az, hogy sok megszállt országgal szemben, Magyarországon nyoma sem volt a passzív rezisztenciának, a civil ellenállásnak. Horthy kinevezte a népellenes buneiért késobb elítélt Sztójay-kormányt, s a magyar közigazgatás a magyar csendorséggel buzgón végezte a zsidóság halálba deportálását, letartóztatták a politikai élet náciellenes kiválóságát, akasztófára juttatták Bajcsy-Zsilinszkyt és mártírtársait.

Hitler a gyáva Horthyt az elrontott kiugrási kísérlet után – amelynek kudarcában a kormányzóra felesküdött tisztikar árulása dönto volt – félreállította, és hatalomba emelte Szálasit, az ország söpredékének vezérét. Azt gondolnánk, ha van a nemzeti egyetértésnek legkisebb közös többszöröse, az október 15-nek s minden elozményének egyértelmu elítélése. Nem ezt tapasztaljuk. Késik az egész nemzet egységes szembefordulása október 15. szellemével. A magyar jobboldal a mai napig nem mondott félreérthetetlen ítéletet az október 15. szégyenéhez vezeto folyamatra. Ellenkezoleg: az utóbbi két évben az 1944-es gondolatok újjáéledésével kell szembesülnünk. Gyalázat, ahogy a jobboldali média egyes orgánumaiban és a közbeszédben kommunista- és szocialistaellenességnek álcázva burjánzanak a hamisítatlan náci szövegek. A magyar fasizmus bunöseit elítélték bíróságaink, de ez messze nem elegendo, ha a közvélemény és a sajtó egy részében lopakodva megjelenik a nácizmus szerecsenmosdatása. Arra van szükségünk, hogy a Magyar Köztársaság minden becsületes polgára minden részletében maradéktalanul elítélje mindazt, ami 1944. október 15-hez vezetett, s ami e szégyenletes napban megtestesült.

Szász István, [email protected]

2 hozzászólás to “A gyalázat napja”

  1. barat

    Legnagyobb meglepetésemre a Wallenberg szobornál rendezett demonstráción, melynek célja az volt, hogy megemlékezzen a Magyarországi náci hatalomátvételéről, a speaker, bár kissé belezavarodott a le nem irt szövegébe, ismét előjött a komunizmus áldozataival. A bün nem olyan nagy, gondolta ő, ha belecsempészi a komunisták későbbi büneit.
    Igy ujból nem kell szembenézni azzal a ténnyel, amit Szász István a fentiekben leirt.
    A mai magyar valóság még mindig az, hogy nincs törvény a gyülőlet beszéd ellen, nincs egyértelmü történelmi feltárása annak, hogy valójában nem a németek deportáltak, hanem a magyar közigazgatás, a magyar csendőrség, és az egészet gyakorlatilag már 1920-as évektől Magyarországon előkészitették. Valahogy ugy ahogy most, szerencsére most nincs hozzá alkalmas partner, aki ebbe segédkezne és katonai és anyagi támogatást nyujtana a retro nácizmushoz. Reméljük a mai magyar kormány már ébredezik és látja, hogy mi történik itt és most. Nagyon jó lenne, ha végre vége lenne annak a maszatolásnak, amit ma egyesek próbálnak és ezt még a megemlékezés és demonstrálás égisze alatt megteszik.
    Ez szégyenletes volt.

  2. barat

    Gyalázat napján azonban megható volt a Hegedüs D. Géza előadása,
    valamint a Kolompár roma vezető felszólalása is. Ők ketten valóban arról beszéltek, amiért a rendezvényre mentem. Ilyen demonstrációkból több kellene és akkor azt hiszem többen is lennénk.
    És a kedves speakernek mondanám, ha tudnám, hogy ő kicsoda, hogy ne akarjon listát késziteni a résztvevőkről, ha értesiteni akarja az embereket, akkor tegyen fel egy ujsághirdetést, egy tv hirdetést és ne akarjon listázni, mert annak rossz a szájize.
    Ezt egyetlen más demonstráción még nem vetették fel, itt miért igen?
    Gondolom nem sok cimet szerzett, mert itt ma az emberek félnek és erre minden okuk megvan.