Forrás: NOL

Népszabadság * Ötvös Zoltán * 2007. október 6.

Évről évre ezrek hiszik, hogy esélyesek a Nobel-díjra, majd október elején kiderül, hogy megint nem jött össze a hőn áhított elismerés. Illetve összejön, de alig néhány embernek. Mi, magyarok legutóbb öt éve, Kertész Imre irodalmi Nobel-díjának örülhettünk.

Az idén először az orvosi Nobel-díj nyertesét jelentik be – erre október 8-án, hétfőn kerül sor. Másnap a fizikai, szerdán a kémiai díjazott nevét vagy neveit ismerheti meg a nagyvilág. Október 12-én a béke-, míg három nappal később a közgazdasági Nobel-díjasok nevét teszik közzé. Azt még nem árulták el, hogy az irodalmi Nobel-díj nyertesét mikor ismertetik. Mi, magyarok 2002-ben örülhettünk legutóbb. Akkor Kertész Imre kapott irodalmi Nobel-díjat. 2004-ben is büszkék lehettünk, hiszen ekkor a magyar származású – Karcagon született -, Izraelben élő Avram Hershko lett kémiai Nobel-díjas.

Az ítészek a legteljesebb titokban választják ki, hogy kinek adják az adott évi díjakat. A szabályok szerint a javasoltak neve és az indoklás ötven évig nem hozható nyilvánosságra. Az egyes díjakkal a 66 milliméter átmérőjű, 200 gramm súlyú aranyérem mellé tíz-tízmillió svéd korona is jár, ám mivel az orvosi, fizikai és kémiai díjak esetében általános gyakorlat, hogy egy-egy évben több tudósnak ítélik oda az elismerést, a tízmilliót megosztják. A díjakat Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

Alfred Nobel svéd kutató végrendeletében hozta létre azt az alapítványt, amelyen keresztül nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül kívánta jutalmazni a fizika, a kémia, az orvostudományok és az irodalom terén legkiválóbb teljesítményt nyújtó, illetve a béke megőrzésében vezető szerepet játszó személyiségeket. 1968 óta közgazdasági Nobel-díjat is kiadnak. Ezt a Svéd Bank alapította.

Az első díjat 1901-ben adták át. Eddig 766 egyén és 19 szervezet kapott elismerést – nő mindössze 33 vehette át a díjat. A legfiatalabb Nobel-díjas Lawrence Bragg volt, ő 25 évesen kapott fizikai Nobel-díjat. A legidősebb tudós Raymond Davis volt, aki 88 éves korában érdemelte ki a kémiai Nobel-díjat. J. Bardeen, Marie Curie, L. Pauling és F. Sanger kétszer kapott Nobel-díjat.

Ketten ugyanakkor nem vették át a díjat: az 1964-es irodalmi Nobel-díjas Jean-Paul Sartre egyetlen hivatalos elismerést sem fogadott el, így ezt sem. A vietnami Le Duc Thonak 1973-ban ítélték meg a Nobel-békedíjat, de ő sem fogadta el, arra hivatkozva, hogy amiért megkapta – a vietnami béke megteremtése -, nincs éppen elismerésre méltó helyzetben. Négy kitüntetettnek pedig a politika tiltotta meg az átvételt. Hitler három német díjazott – Richard Kuhn, Adolf Butenandt,Gerhard Domagk – esetében akadályozta meg, hogy átvegye elismerését. Később azonban mindhárom hozzájutott a diplomához és éremhez, de a pénz elúszott. Borisz Paszternak örömmel fogadta 1958-ban az irodalmi Nobel-díjat, nem úgy a szovjet vezetés, amely a díj visszautasítását követelte az írótól.

A legtöbb Nobel-díjas állampolgárral az USA dicsekedhet. Magyar állampolgárként csak Kertész Imre, Szent-Györgyi Albert és Hevesy György kapta meg a rangos elismerést.

l A Nobel-díjnak 1991 óta ellenpárja is létezik: az IgNobel. Ezt az “elismerést” olyan kutatóknak ítélik oda, akiknek kutatásai tökéletesen haszontalanok. A hagyományosan a Harvard Egyetemen átadott díj idei nyertese lett az az ohiói labor, ahol az ellenséges katonák homoerotikus hajlamait felfokozó bombát ötlötték ki. Elképzelésük szerint a bomba hatására az ellenséges védelem homoszexuális orgiává alakulna át. Díjat kapott az a két brit is, aki rájött, minél többször nyelünk kardot, annál nagyobb a sérülésveszély. Egy tudóscsoport a lepedők ráncosodását elemezte, egy holland kutatónő pedig az ágyban hemzsegő élőlények – atkák, gombák, spórák – összetételét elemezte. Mi, magyarok most sem nyertünk. Díjunk persze nekünk is van. 1991-ben Teller Ede kapott békedíjat a béke szó jelentésének megváltoztatásáért (a csillagháborús tervek okán), 2005-ben pedig Gál József kapott elismerést a pingvinek székletürítésének folyadékdinamikai leírásáért.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.