1956 valamennyiünké! Az ország valamennyi tisztességes, demokrata állampolgáráé. A minap Nagy Imre egykori budai villájában Donáth Ferenc (a Nagy Imre-perben tizenkét év börtönre ítélt, szabadulása után a magyar demokratikus ellenzék szerveződését kezdeményező Donáth Ferenc gyermeke) kezdeményezésére értelmiségiek egy kis csoportja ült össze, hogy a közelgő évforduló előtt szót váltsanak 56 üzenetéről. A beszélgetésből számomra legfontosabb a kontinuitás. Nagy Imre és társai végül is a 30-as évek fasizmusával szemben kibontakoztatott Márciusi Front hagyományait vitték tovább. Akár évtizedeken átívelő üzenetükkel, akár a túlélők – Vásárhelyi Miklós, Donáth Ferenc és mások – fáradozásával, amely meghatározó erővel befolyásolta a békés megegyezéses rendszerváltást. 56 egész társadalmat átfogó egysége máig is minta lehet, miként az említett tanácskozáshoz írt levelében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leszögezi: „Hiszem, hogy Nagy Imre és köre lehetne a közös nevező a mai, már nem csupán versengő, de kifejezetten megosztott politikai elitnek, illetve a közélet, az ország, a köztársaság hagyományai iránt érdeklődő polgárok sokaságának…”
Ezzel szemben felháborító, hogy vannak, akik a forradalmat kisajátítani akarják, eltorzítják, idegengyűlölő, rasszista, ultranacionalista förtelemmé teszik. A Kossuth téren tavaly randalírozó, az elmúlt napokban mocskos beszédükkel botrányt keltő senkiháziak egy elenyésző, két-három százaléknyi söpredéket képviselnek. Velük, akik csak Dunába hajításról, akasztófáról, zsidózásról tudnak szavalni, demokratának nincs miről beszélni.
E gyűlölködő hibbantak között járva József Attila sorai jutottak eszembe: „Fölvonul az ember alja. Megriaszt / a buzgóság e söpredékben. … / Gonoszságuk is föl van fújva, / mégis féltem életem”
Mi, republikánus demokraták mindenek felett a demokráciát féltjük. És nem a nagyvárosi söpredéktől. Ezek a marginális figurák eltengődnének szerencsétlen komédiás szerepükben, ha nem éreznének maguk mögött komoly politikai erők kimondott-kimondatlan támogatását. Mérhetetlen a felelőssége a Fidesz vezette jobboldalnak! Amely hamis ideáktól vezérelve, egy újrajátszás sötét lehetőségét produkálva ismét a nagyváros szívébe, a hétköznapi élet minden mozzanatát akadályozva hirdeti meg nagygyűlését. Orbán Viktor szereti érvek híján úgy fordítani a szót, hogy mindenért Gyurcsány Ferenc a felelős.
Nos, ha október 23-án nagygyűlésezők és utcai bajkeverők, tisztességes átlagemberek és közbotránykeltők ismét összekeverednek – azért a felelősség a Fideszt terheli.
Nekünk, baloldali és liberális gondolkodású állampolgároknak megvan a felelősségünk. Az, hogy emelt fejjel képviseljük 56 hagyományát, a köztársaság méltóságát, védelmezzük a demokráciát. Ehhez nem kell hősiesség, csak vállalnunk kell, hogy patrióta demokraták vagyunk.
E kötelességünket azonban nem mulaszthatjuk el. Sem október 23-án, sem az év bármely más napján.
Szász István, szaszi@nepszava.hu

