Charles Zentai
A II. világháború idején gyilkossággal vádolt Charles Zentait (Zentai Károly) „tisztázza” egy archivált tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyben Zentai volt parancsnoka egyik beosztottjára, nem pedig Zentaira vall a 18 éves Balázs Péter zsidó fiatalember megkínzása és meggyilkolása ügyében – írta az The Australian című ausztrál lap hétfőn, internetes honlapján megjelent írásában.
A nyugdíjasként a nyugat-ausztráliai Perthben élő 85 éves Zentait két éve vette őrizetbe a magyar igazságügyi szervek kérése alapján az ausztrál szövetségi rendőrség, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte. Budapesten azzal vádolják Zentait, hogy 1944. november 8-án a magyar fővárosban egy laktanyában két társával, Máder Béla századossal és Nagy Lajos hadnaggyal együtt halálra kínozta áldozatát – emlékeztet rá a The Australian. A lap azonban most a Máder 1945. november 15-én történt kihallgatásáról készült jegyzőkönyv fordítása alapján azt állítja, hogy a százados a budapesti politikai katonai rendészeten csak Nagy Lajost nevezte meg elkövetőként. Mádernek ezt a tanúvallomását a budapesti népbíróság is felhasználta 1948 februárjában Nagy büntetőperében. Zentai ellen a magyar hatóságok 2005 elején a Simon Wiesenthal Központ feljelentése alapján nyújtottak be keresetet Canberránál, és kérték a háborús bűnökkel gyanúsított férfi kiadatását. Zentai azóta is ártatlanságát hangoztatja, s azt állítja, hogy a Balázs Péter meggyilkolása előtti napon elhagyta Magyarországot. Ernie Steiner, Zentai fia apja ártatlanságának bizonyítására két éve folytat kutatómunkát. Ebben nagy segítségére lehet egy magyar kormányarchívumban fellelt Máder-tanúvallomás leirata, amelynek lefordításában segítségére voltak a hozzátartozók, a család barátai, sőt maga Zentai is. Steiner hangsúlyozza: tisztában van azzal, hogy más tanúk apja ellen vallanak, de számára a volt százados kihallgatásáról készült feljegyzés nagyon fontos, mert Máder, amikor arról kérdezték, ki követte el a gyilkosságot, nem tett említést apjáról. Steiner egyébként az apjára terhelő vallomásokat is alaposan kivesézte, így annak a Máhr Jánosnak a tanúskodását is, aki apja egységében szolgált. Máhr a népbírósági tárgyaláson azt vallotta, hogy mindenki tudta: Nagy és Zentai veri a foglyokat. Azt mondta, látta, amint egy egészséges, 18-19 éves fiút Máder szobájába hurcolnak, nagyjából abban az időben amikor Balázs Pétert meggyilkolták. Máhr azt állította, hogy Nagy és Zentai ütlegelték a fiatalembert, ami délután háromtól este nyolcig tartott, és ezen Máder is jelen volt. Máhr hozzáfűzte: állítását azokra a zajokra és sikolyokra alapozza, amelyek belülről hallatszottak. Steiner végezetül azt állítja, hogy apját besorozták a magyar hadseregbe, a nyilaskeresztes pártnak sohasem volt tagja, s a kommunizmus, nem pedig az igazságszolgáltatás elől menekült el (Magyarországról).

