Népszabadság * Bugyinszki György * 2007. október 1.
A „87-es lakitelki találkozó zárónyilatkozata a nyugatos demokratizálódás igényének fontos kordokumentuma, s a rendszerváltozás egyik jelentős elméleti forgatókönyve volt. Ezt még akkor is érdemes leszögezni, ha a mostani évfordulós Lakitelek-emlékkonferencia felszólalásait figyelve ezt nehezen hinné el az ember.
A jobboldali értelmiség sok fontos személyiségét felvonultató tanácskozáson olyanokat hallhattunk, hogy aszondja: Magyarországon a demokrácia már 1990-ben, az MDF-SZDSZ-paktum megkötésekor odalett. Ez Csoóri Sándor olvasata hazánk legújabb kori történelméről. Erős a gyanúm, hogy ő maga sem gondolt bele, mit is jelentenek szavai. Aztán elhangzott olyan is, hogy a magyarországi rendszerváltást a „bolsevikok vezényelték le”, akik a mai napig mozgatják a nagypolitikai szálakat valahol (Fekete Gyula író). Feltehetőleg egy távoli, ám igen sötét szobában teszik mindezt, de hogy sok pénzük (és könnyen lehet: szakálluk) van, továbbá oroszul beszélnek, arra akár fogadni is mernék. Csurka István világmagyarázó magánuniverzuma is ehhez hasonlatosnak mutatkozott. Szerinte ugyanis Gyurcsány Ferenc „idegen megbízású gengszter” „maffiás államcsínnyel” került a miniszterelnöki székbe, hogy „megölje” az igaz magyarokat.
Folytathatnám még az üldöztetéses tévképzetek idézését, de azzal nem volnánk előrébb. Annyit leszögezhetünk: a konzervatív csúcsértelmiség kiábrándító képet festett magáról, bár az országról beszélt. Dühödt és keserű, az árnyalt gondolkodásra képtelen, a valódi társadalmi problémákat észrevenni már nem képes társaság képét mutatták, amelynek három friss javaslata volt csupán az állítólag küszöbönálló nemzethalál kivédésére. Egyik sem alkotmányos keretek között kereste a kiutat.
Lezsák Sándor erősebb államfői jogosítványokat áhított, ami alkotmányos berendezkedésünk újragondolását is jelentené. Fritz Tamás felvetette, hogy a parlamenti ellenzéknek testületileg vissza kellene adnia a mandátumát, hogy így kényszerítsen ki előre hozott választásokat. S végül ott van Csurka István remek ötlete, amit az emlékkonferencián osztogatott kis füzetecskéjében olvashatunk, hogy ti. „ha kell, kard, kasza-kapa, kisbalta is kerüljön a kézbe”, mármint hogy visszaszerezze a nemzet az önbecsülését. A helyszínen készült fotók egynémelyikén egyébként látható, ahogyan Orbán Viktor szalutálva köszönti az iménti gondolatsor gazdáját.
Orbán lakitelki beszéde is megerősített abban, hogy a nyugatos konzervativizmusnak egy ideig még nem sok esélye lesz hazánkban. Arról beszélt, hogy a rendszerváltozás környékén azért volt olyan nehéz a hazai jobboldal dolga, mert Európa – a második világháború tapasztalatai miatt – bizalmatlanul figyelt minden jobboldali alakulatot Kelet-Európában, mert mindenhol a nacionalizmus és az antiszemitizmus rémét látták a nyugati szemek. Ám most – folytatta Orbán – ennek vége, Európa észhez tért, s ismét az orosz hatalmi befolyás lett a főmumus kontinensszerte, s ezzel a „Putyin-pincsik” az új gyanúsak, vagyis a baloldal. Nem volt felemelő látni, ahogy Magyarország legnépszerűbb pártjának első embere afelett örömködik, hogy hosszú idő után újra nem tabu Kelet-Európában az antiszemitizmus, másrészt kiábrándító konstatálni, hogy Orbán is hajlamosnak mutatkozik minden rosszat a bolsi veszéllyel azonosítani.
Az apropóra visszatérve: „87-ben Lakitelken valóban sikerült szép magasra állítani a magyar demokraták mércéjét. Ma már a teljes jobboldal – Csurkától Orbánig – könnyedén átfér a léc alatt.
