Egy jó massage olykor maga lehet a megváltás. Egy kis lazítás néha egyenesen csodákat tesz. S hogy a két fogalom között nem is olyan beláthatatlanul nagy a távolság, azt meg arra a kissé bizarr gondolatmenetre alapozom, hogy tudniillik a megváltó héberül masiah, s mi több, szó szerinti jelentése: fölkent. Vagyis olajjal megkent, olajjal bedörzsölt, de mondhatjuk úgy is – ha már – át is masszírozott. Masiah – massage, a szóto és a jelentés éppenséggel hasonló. Egyébként meg úgy hiszem, éppen az ilyesmit nevezik szakmai körökben délibábos nyelvészkedésnek. Na jó, de miért pont nekem, és miért pont a hebraisztikához köllene értenem? Hát ért itt valaki valamihez vagy valamit? Mindenesetre az az egy biztos, hogy jó néhányunkra ráférne mostanában – na nem, nem egy-két újabb önjelölt megváltó, azokból volt is, van is elegendo egy életre -, hanem sokkal inkább egy jó kis lazító massage.
Már csak azért is, mert ha az ember a sors különös szeszélye folytán épp Magyarországon él, ami többnyire azzal jár, hogy magyar újságot olvas, magyar televíziókat néz, sot, a fene vigye el, magyar emberekkel beszélget, akkor szükségképpen az az alapélménye alakul ki az életrol meg errol az egész hatalmas, beláthatatlan nagyvilágról, hogy itt mindenütt csakis a rettenetes és kilátástalan pusztulás, a rothadás és a szorös reménytelenség tapasztalható.
Feléledo európai fasizmus, nemzetközi likviditási válság, félelmetes újorosz birodalom, ráadásul még Gyozike is válik, kinek van ereje és kedve ezek után élni?
De hát miért is foglalkozna a média és az úgynevezett véleményformáló értelmiség mondjuk azzal, hogy élni és nevetni tanítson mindnyájunkat, hiszen, mint tudjuk, és nap mint nap tapasztaljuk, az az o dolga, hogy a bajt, a bánatot, a félelmet és a kilátástalan keseruséget öntse ránk, persze mindezt jó pénzért, és – legalábbis célja szerint – nem kevés privát haszonért.
Jóllehet vannak eközben köztünk olyanok is szép számmal, akik drága és fényes magazinokat bújnak (még több pénz, még nagyobb haszon), hogy az infotainment könnyu homokjába dugják a fejüket a torokszorító valóság elol.
Ezekbol a színes-szagos magazinokból viszont többek között például az derül ki, hogy a hatalmas óceánok mélyén hihetetlenül érdekfeszíto világ éli a maga többé-kevésbé háborítatlan életét, továbbá hogy az Andok huvös-havas fennsíkjain akár száz évig is élnek együgyu boldogságukban a jellegzetes, kalapos-köpenyes dél-amerikai indiánok, vagy hogy távoli nyelvrokonaink – mondjuk a marik – a nagy orosz tajga kellos közepén kacagva mártóznak meg – persze állig felöltözve – az alig tízfokos folyókban, miközben pár éves csemetéik lovasversenyén izgulnak; de megtudhatjuk akár azt is, hogy pontosan mi az élettani háttere annak, hogy éppen három nádszálvékony kenyai futó nyerte meg – immár nem eloször – a háromezer méteres síkfutást az atlétikai világbajnokságon, és még sok, ezekhez hasonló, lebilincselo és szívderíto érdekességet.
Mert hát amúgy a nagyvilág, amelyben szerencsénk van élni – ma még legalábbis – varázslatosan szép és szívettépoen izgalmas.
Akárcsak a saját, mindennapi életünk, mármint természetesen csakis akkor, ha lehetoleg azzal foglalkozunk, ami igazán fontos: hogy egymást, no meg foképp a gyerekeinket szeressük, támogassuk és bátorítsuk, hogy az ido végtelen folyamában igyekezzünk a helyén kezelni a múltat, és természetesen érdeklodésünk, de különösen cselekedeteink homlokterében mindig a jövo legyen, és a többi, jól ismert, csak éppen soha meg nem fogadott, ezeréves, már régóta a könyökünkön kijövo bölcsesség.
De hát mit is kezdhetnénk mindezekkel a nyilvánvaló igazságokkal, hiszen pechünkre mi itt, Magyarországon élünk, és nem – teszem azt – az óriásteknosök uralta, boldog Mauritiuson, nekünk tehát ez a jutott.
És persze az is igaz, hogy tényleg van nekünk most már Magyar Gárdánk is, ami valóban rémületes, bár még ennél is sokkal rémületesebb a demokratikus, polgári pártot vezeto Orbán Viktor sokatmondó hallgatása, no meg kicsinyke államunk hatalmas elnöke: Sólyom László környezetvédo és alkotmányszakérto úr arcpirító lapítása, hiszen – ellentétben a szélsojobboldaliságon szépen fölhízott és tisztességesen meggazdagodott Usztics – de nem feltétlenül igazságos – Mátyás muvész úrral meg az o szánalmas kis seregével – nekik, barátaim, valódi hatalmuk van. Ami magyarul azt jelenti, hogy képesek ténylegesen befolyásolni a mindennapi életünket, akár tetszik ez nekünk, akár nem. (Tegye föl a kezét, akinek igen! Leteheti.)
És az is igaz, hogy mi, késoi magyarok az évezredes értékeket fölhalmozó, idorol idore mégis talaját veszto, elbizonytalanodott, sot talán kicsit rémült Európában élünk, amelynek irigyelt klubjába természetesen éppen akkor sikerült belépnünk, amikor elment az áram, és akadozik az elore meghirdetett musor is.
Talán még az lenne a legjobb megoldás, ha egyszeruen fognánk magunkat, és feltunés nélkül szétszóródnánk a világban, pontosan ugyanúgy, mint egykor – ha nem is egészen önszántukból – a zsidók tették.
A gárdahívok egyre népesebb tábora szerint úgyis mindig mindenhol nekik a legjobb. Hát akkor meg mire várnánk? Nem vagyunk mi se rosszabbak. Rajta, fusson, ki merre lát!
Ide, ebbe a kissé unalmas, átlagos, se hús, se hal Kárpát-medencébe meg majd betelepednek helyettünk szegény eritreaiak, bangladesiek, kubaiak, s egészen jól ellesznek majd egymással, no meg az orosz, ukrán és albán maffiózókkal.
Nekünk pedig végre ismét lesz célja és értelme az életünknek.
Míg uralkodunk mindenütt, szerte az egész világon, s panaszainktól lesz hangos a hatalmas óceán mindkét partja, ebben a keserves-bús szétszóratásban szívünk mélyén örök, titkos reménnyel várhatjuk az idok végezetéig, hogy mégiscsak színre lép egyszer a mindig újjászületo, szép magyar messiás.
a szerzo újságíró
