Forró ősz helyett egyelőre csak langyos a nyárutó. Bár a Kossuth tériek újra összegyűltek, igazi erőt nem képviselnek. Ráadásul a kezdeti támogatás után az ellenzék legnagyobb ereje is magára hagyta a tüntetőket. Tehetetlen dühük az Audik, Volkswagenek ellen fordult. S ha nem lenne oximoron, még azt is mondhatnánk: vonzalmukat fejezik ki azzal, hogy a távozó képviselőket leköpdösik.
Tüntetni márpedig szükséges. Kimenni az utcára, zászlót lobogtatni, a kormány távozását követelni. Persze minden haszon reménye nélkül. Jó ez a rendszer. Kormányt buktatni kívülről nem lehet. Csak belülről. Hála a rendszerváltó atyák előrelátásának. Hála a két törpepárt, az MDF és az SZDSZ egykorvolt korifeusainak. Valamit tudtak. Ennek ellenére tüntetni kell, mert lehet.De ki is jár jól ezekkel a tüntetésekkel? Ki az, aki profitál abból, hogy a magáról megfeledkezett tömegből egyesek autókat dobálnak, képviselőket köpdösnek? Nem kétséges: a regnáló elitnek van belőle haszna. Mint ahogy a Magyar Gárda néven elhíresült pincérkommandóból is a kormányzó erők erősödtek meg. Hisz újra meg újra elő lehet venni a fasiszta veszélyt. Újra meg újra kísérletet lehet tenni a szólás szabadságának korlátozására. Nem kétséges: az Alkotmánybíróság döntésének értelmében minden kísérlet kudarcba fúl.Ám addig sem kell az országot vezetni. Gyurcsány Ferenc a Debreczeni-féle interjúkötetben világosan kifejtette: a kormányzás nem más, mint a két választás között folytatott kampány, melynek célja a hatalom megtartása. E kommunikációs trükkel pedig azóta is kiválóan él Gyurcsány: 100 nap, majd újabb száz nap, száz lépés, negyvennyolc pont. Vajon ebből mennyit enged a hatalom? A hatalom, aminek már nincs ideje átfogó programokra. Nincs ideje reformokra. Amik tán sosem voltak. A beharangozott átalakításokból csak egy valami valósult meg: az elvonások nőttek, a kisvállalkozások terhei emelkedtek. Hol van már az a hangzatos szólam, hogy a megszorítások első évében 70 százalékot a közszférán spórolnak, míg a másodikban fele-arányban osztozik a terheken a köz- és a magánszféra.Persze a felszínen érvényesül a fenti szólam. Az úgynevezett kórházreform részeként bevezették a teljesítményvolumen-korlátot, ami első blikkre tényleg hozott némi megtakarítást. De csak első blikkre. Másodikra újabb és újabb tőkeinjekciókat kellett juttatni a kórházaknak, sőt, a mentőszolgálatot is meg kellett segíteni. Ezek után mi maradt az egészségügyi reformból? Vizit-, doboz-, napidíj. Félreértés ne essék: nem vagyok ellen. De ha plusz szolgáltatás nélkül újabb sarcot vetnek ki, akkor ne tessenek csodálkozni azon, hogy nap nap után árpádsávos és magyar zászlót lengetve köpdösik a képviselőket. Na de ettől reszketni? S azonnal törvénymódosításért kiáltani? Kitiltani őket Kossuth térről? Eléggé átlátszó módon rendhagyó évnyitót, kézilabda-gálát szervezni a nép terére? Költői túlzás. Tán először tessenek a hatályos jogszabályokat betartani.Nem olyan rég még én is tárgyakon éltem ki mérhetetlen bosszúm. Minden, nőmmel folytatott veszekedés után a telefon, a tévé távirányítója, a kisrádió landolt a falon. Aztán rájöttem, hogy drága mulatság. Előbb utóbb a tüntetők is rájönnek, hogy sokba van az nekik, nekünk, ha a képviselők autóit törik, ha kukákat borogatnak, telefonfülkéket gyújtanak fel. Közpénzen vesznek ugyanis újat. Közpénzen takarítanak, közpénzen újítják fel a telefonfülkéket. Persze érthető az elkeseredésük. Hat év ellenzékben még a legnyugodtabb erőket is megviseli. Érzelmileg, anyagilag egyaránt. Sőt. A tüntetőket a vezetetlenség is megviseli. Lassan olybá tűnik, hogy a nagyobbik ellenzéki erőt, a Fideszt legalább annyira gyűlölik, mint az MSZP-t. Félreértés ne essék: ettől Orbán Viktornak még nem kell kétségbe esnie: nem fog sem Fáber Károly, sem Gonda László a parlamenti patkóban üldögélni. Tán még Vona Gábor sem. Bár a Jobbik megerősítésért mindent megtett a regnáló elit. Amelyet csak arra kellene tán figyelmeztetni, hogy az egyszeri pásztorfiú is annyiszor kiáltott farkast, hogy amikor tényleg jött, egy egész falu röhögött rajta. Valahogy így vagyok a kormánnyal is.Mindenesetre egy biztos: fura szimbiózis alakult ki az elmúlt egy évben a kormány és a tüntetők között: szükségük van egymásra. Ha bukik a kabinet, vége van a Gyurcsány menesztését követelő autodaféknak, vége a holdkórosok társasága csapatépítő tréningjeinek. Ha nincsenek tüntetések, nincsenek kukaborogatások, nincs lovasroham, akkor pedig kormányozni kellene. S ettől a kabinet úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Világos gazdasági, társadalompolitikai jövőkép hiányában egyszerűbb alákérdezni az igazságügyi miniszternek, egyszerűbb interpellálni a legfőbb ügyészt. Addig sem kell kormányozni.
Szerző: bakácspé | egyéb írások a szerzőtől 
