Forrás: Népszava

Az Alkotmánybíróság körülbelül öt hét múlva hoz döntést a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész kérdéseiről – ígéri a testület elnöke. Bihari Mihály lapunknak adott interjújában beszél arról is, hogy a magyar társadalmat a végletes megosztottság, a barát-ellenség alapú előítélet jellemzi. Úgy véli, ha a politikai kultúrában megfigyelhető gyűlölet uralkodóvá válik, akkor a kölcsönös gyűlölködés és a végletes megosztottság képes majdnem mindent maga alá gyűrni.

Súlyos demokratikus kulturális deficit, amikor valaki nem tudja keretek közé szorítani érzelmi megnyilvánulásaitFotó: Szalmás Péter – Meg tudná tippelni, hány kérdésben lesz tavasszal népszavazás?

– Nem vállalkoznék erre. De néhány adatot tudok mondani; a népszavazással kapcsolatban több mint 150 indítvány érkezett az Alkotmánybíróságra (Ab). Ez majdnem a 10 százaléka az idén várható összes ügynek. Ilyen még nem volt, mert azelőtt 2-3 százalék volt a népszavazási ügyek aránya. Az indítványok összesen félszáz témakörben, az Országos Választási Bizottság (OVB) 59 döntése ellen érkeztek, és a kifogások nagy részét egy-egy személy nyújtotta be. Például a művi meddővé tétellel szemben, a közhivatal viselésével vagy a több-biztosítós modellel kapcsolatban. A képviselők költségtérítése, a nyugdíjasok státusa, az OVB elnökének felmentése, a pártok gazdálkodásának vizsgálata – ezek mind külön indítványt jelentenek. Sok kifogás érkezett a kettős állampolgárság ügyében. A képzési hozzájárulás esetében 15, a vizitdíjnál 10, a kórházi napidíj ügyében 9 indítvány jött be eddig. De a kétféle kórház-privatizációs kérdés is kapott 7, illetve 13 kifogást, a gyógyszerforgalmazás pedig 7-et, illetve 14-et. Hasonló számok vannak a termőföld elővásárlásánál is. Tehát a részben összefüggő, részben pedig egymással ellentétes módon megfogalmazott kérdésekhez egyaránt érkeztek indítványok.

– Ezt a rengeteg népszavazási kérdést hogyan tárgyalják? Témakörök szerint szedik csoportba?

– Legutóbb önálló napirendi pontként szerepeltek azok az eljárási kérdések, amelyek az OVB-határozatok elleni kifogásokhoz kötődnek. Éppen azért, mert minden eddiginél több beadvány érkezett, ráadásul teljesen új problémák kerültek elő, pedig a népszavazási törvény majdnem tízéves. Ilyen például, hogy megengedhető-e a kormányprogrammal kapcsolatos népszavazás, illetve annak a tisztázása, hogy mit kell érteni pontosan kormányprogram alatt. Vagy az azonos tárgykörhöz kapcsolódó, de ellentétes jelleggel megfogalmazott kérdések ügye. Ez megint csak új elemként vetődött fel a Fi­desz-­KDNP három, illetve a nyelvész három kérdése után. Ráadásul csak első pillantásra tűnnek azonos tárgykörbe tartozónak a kérdések, pedig valójában két ügyben is csak 70-80 százalékos az átfedés. A földkérdésben például az egyik beadvány azt mondja, hogy elővásárlási joga a családi gazdálkodónak legyen, a nyelvész viszont a föld megművelőjének adna előnyt.

– Lehet ezeket egy referendumon feltenni?

– Ezt kell eldöntenünk. Figyelmesen meg kell vizsgálnunk a törvény előírásait a kérdések védettségéről és az új kérdés benyújtásának tilalmáról. Arra a népszavazási törvény választ ad, hogy az aláírásgyűjtő ív hitelesítése után meddig nem nyújtható be ugyanazon témakörben újabb kezdeményezés. Erre volt példa tavasszal: amíg az aláírásgyűjtésre biztosított négy hónap el nem telt, nem lehetett ugyanazon tárgyban népszavazási kérdést benyújtani. De a jogszabály nem minden esetről szól. Arról pedig az Ab már hozott határozatot, hogy mikor számít hitelesítettnek a kérdés.

– És mikor?

– Itt különbségeket kell tenni a hitelesítés és a hitelesítési záradékkal ellátás között. A hitelesítő döntést az OVB hozza meg. A hitelesítési záradékkal való ellátás viszont csak az eljárás legkésőbbi szakaszában kerül elő, és azt az Országos Választási Iroda vezetője vezeti rá az OVB határozatára. De eközben a kérdés megjárhatja az Ab-t, visszamehet az OVB-hez, majd megint hozzánk, és csak a folyamat végén lehet hitelesítési záradékkal ellátni a kérdőívet. Ennek a kettőnek az elválasztása azért fontos, mert választ ad arra, hogy mikortól nem lehet ugyanazon tárgykörben új kérdést benyújtani.

– A Fidesz által el sem kezdett aláírásgyűjtés kapcsán szakértők felvetették, hogy így a védettséget elvben bármeddig el lehetne húzni, hiszen az újabb hitelesítés újabb négy hónapot és ismételt védettséget jelent, és így tovább – ha ezután sem kezdik meg az aláírásgyűjtést. Így hosszú időre ki lehet iktatni bizonyos tárgyköröket a népszavazásból.

– Ez valóban felveti egy alkotmányos joggal való visszaélés lehetőségét, illetve azt, hogy így korlátozni lehet mások ugyanazon tárgykörről kezdeményezett népszavazását. Ezt a törvényalkotónak nagyon pontosan szabályoznia kell. Ezért is vettük örömmel az OVB indítványát, hogy az Ab ebben a kérdésben is állapítsa meg a nem megfelelő jogi szabályozást, illetve a jogalkotó mulasztását. Az indítványt sürgősséggel fogjuk tárgyalni. Egyébként jóval több alkotmányos jogot sértő hiány van a népszavazási törvényben, mint amennyi most felszínre került. Könnyen elképzelhető, hogy az egyes konkrét kérdések elbírálásakor az Ab a mulasztások szélesebb körét fogja megállapítani, és átfogó revíziót tart majd szükségesnek a népszavazási törvényt illetően.

– De amellett, hogy a mulasztásokra rámutatnak, az Ab-nek mégis döntenie kell a konkrét ügyekben…

– Már az is éles vi­tát vál­tott ki, va­jon ez a tör­vény al­kal­mas-e ar­ra, hogy egyedi döntéseket hozzunk a konkrét kifogások ügyében. Ugyanakkor a korábbi mulasztást megállapító határozatunk óta hat egyedi kifogást már elbíráltunk, tehát nem állt le a munka, és az OVB-döntések elleni indítványokból körülbelül 35 teljesen egyértelműen eldönthető. Tehát a megfelelő szabályozás hiánya – az ügyek többségében – nem akadályozza az érdemi döntéseket. Van azonban 10-15 olyan kérdés, amelynél a megfelelő szabályozás hiánya súlyos problémákat vet fel. Például a 2004. december 5-én megtartott népszavazás két kérdésének újbóli benyújtása ügyében: van-e jelentősége, hogy nincs szabály arra, hogy egy megtartott népszavazás után mennyi ideig nem lehet ugyanabban a témában ismét népszavazást tartani.

– A közvéleményt leginkább foglalkoztató ügyekben, vagyis a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész kérdéseiről mikor lesz döntés?

– Ezek az ügyek öt-hat bírónál vannak. Ők előkészítették a határozattervezeteket. Szándékaink szerint két héten belül elkezdjük ezeknek a tárgyalását, és onnan számított három héten belül – tehát mondjuk öt hét múlva – döntünk ezekben a különös érdeklődésre számot tartó kérdésekben.

– Mindenesetre a népszavazás ügye a korábbiaknál sokkal nagyobb politikai visszhangot váltott ki. Nem tart most is ettől?

– Erre az a válaszom, hogy mindenkinek joga van vitatni bármely bírósági, alkotmánybírósági és OVB-döntést. Nagyon sokan azért voltak csalódottak egy-egy döntés után, és fűt-fát kiabáltak a testületekre, mert a határozat nem felelt meg egy-egy fél politikai felfogásának. Az OVB-nek is és az Ab-nak is egyetlen feladata van: az alkotmányossági szűrés. Nem az, hogy mérlegelje: politikai szempontok alapján helyesli vagy nem helyesli a népszavazási kezdeményezést, vagy pénzügyileg milyen következményei lesznek egy kérdésnek, ha népszavaznak róla.

– Ön is kapott egy kritizáló félmondatot Horn Gyulától…

– Nem tudom, hogy nekem címezte-e, nem voltam ott azon a rendezvényen, ahol elhangzott.

– De a kitüntetésügyben a tavaly márciusi államfői indítványról közvetlenül Horn születésnapja és tervezett kitüntetése előtt határoztak. Egyesek talán ezért emlegettek politikai döntést.

– Nagyon helytelenül! Egy telefonba került volna, és rengeteg dolgot tisztázni lehetett volna. A köztársasági elnök valóban tavaly március 15. után juttatta el hozzánk az indítványát. Ez azonban absztrakt indítvány volt, nem konkrét személyekre vagy csoportokra vonatkozott, hanem az alkotmány egyetlen mondatának absztrakt – tehát konkrét esetektől független – értelmezésére. Tavaly év végéig az Ab öt tervezetet vitatott meg, ezek alakultak-változtak. Majd új tervezet készült, a döntés úgymond kiérlelődött. Semmi köze nem volt ünnephez vagy születésnaphoz.

– A napokban Sólyom László arról beszélt, hogy nincs szükség új alkotmányos alapintézményekre. A köztársasági elnök lényegében a Fidesz elnökével vitatkozott ebben a kérdésben. Van-e alkotmányos válság, megfelelő-e a 89-es konstrukció 2007-ben?

– Minden párt azt ígérte a 94-98-as ciklusban, hogy lesz új alkotmány. Én akkor parlamenti képviselőként ott voltam a 25 tagú alkotmány-előkészítő bizottságban. El is jutottunk egy 180 paragrafusból álló normaszöveg elfogadásáig, de a javaslat már nem került a parlament elé. A jelenlegi alkotmány egy rövid, tipikusan átmeneti alaptörvény, amint az a preambulumában is szerepel. Eleve annak szánták a Nemzeti Kerekasztal résztvevői, így magán viseli egy rendszerváltás keretében született kompromisszum nyomait. Ennek ellenére működőképes berendezkedést hozott létre. Nincs alkotmányos válság – ezt mondtam korábban és mondom ma is. Ha lenne, akkor kellene új alkotmány. Az alkotmányos válság bekövetkezhet a normaszöveg hiányosságai vagy ellentmondásai miatt, akkor például, ha az élet teljesen „kimegy” a norma alól. De előfordulhat az is, hogy a társadalomban olyan súlyos anomáliák, feszültségek vagy előre nem látható konfliktusok jönnek létre, amelyeknek a megoldása csak egy új alkotmányos szabály alapján lenne lehetséges. Ilyenkor maga az élet idéz elő alkotmányos válságot, mert alkalmazhatatlanok az előírások a társadalmi feszültségek, problémák megoldására. Szerintem ma egyik helyzet sem áll fönn. Ugyanakkor elismerem, hogy válságtünetek vannak: olyan hihetetlenül kiélezett politikai konfliktusok, szabályozatlan helyzetek, amelyek kezelhetetlennek tűnnek. Nagyon meg kell fontolni, hogy ezeket jogalkotással, esetleg az alkotmány módosításával, rugalmas jogalkalmazással vagy netán jogon kívüli eszközökkel kell-e megoldani.

– Mi segítené a társadalomban keletkezett politikai konfliktusok, ellentmondások és társadalomirányítási problémák kezelését?

– Nem az, ha a normához, az alkotmányhoz vagy az alkotmányos törvényekhez nyúlnánk rögtön hozzá, hanem az, ha az írott és jórészt nem írott alkotmányos és demokratikus kultúra érvényesülne. Hihetetlen alacsony Magyarországon az államszervezetre, annak működésére vonatkozó jogismeret. De a kompetencia, a hozzáértés hiányán túl még nagyobb gondot okoz a demokratikus politikai kultúrának az úgynevezett érzelmi része. Minden politika érzelmileg telített. De az, hogy valaki ne tudja keretek közé szorítani érzelmi megnyilvánulásait egy személy, egy szervezet, egy intézmény, egy politikai erő iránt; ez súlyos, demokratikus kulturális deficit. Miként az is, ha valaki csak előítéletekben gondolkodik, a „mi” csoport és az „ők” csoport kategóriáiban. Mi, akik összetartunk, akik egyformán gondolkodunk, mi, akik jót akarunk, és ők, akik rosszak. Carl Schmitt német alkotmányjogász írja, hogy a politika lényege a „barát” és az „ellenség” felismerése a közéletben. Lehet olyan társadalmi vagy történelmi szituáció, amikor a barát-ellenség megkülönböztetés az alapja a politikának, ez szervezi a társadalom politikai életét mikroszinten – a szűk családi, rokoni körben -, középszinten – foglalkozási, vallási csoportok között – és makroszinten egyaránt. És ne felejtsük el, hogy Carl Schmitt szerint a barát-ellenség konfliktusban mindig benne van „az” ellenség potenciális megsemmisítésére való törekvés igénye. Ezeket a húszas évek elején írta, amikor nem volt még fasizmus, nem volt holokauszt. Ha a mai magyar politikát nézzük; végletes a megosztottság, valóban barát-ellenség alapú előítéletek léteznek, és eszerint sorolják be egymást a politizáló csoportok. Aki odatartozik, az ellenség, az biztos, hogy az ördögtől való, aki hozzánk tartozik – mindegy, hogy milyen érdemei vagy hibái vannak – biztos, hogy rendes, haladó, progresszív, „barát”. Ebbe a megosztottságba belekerül az Ab, belekerül az OVB, belekerülnek a bírák és ítéleteik, az igazságszolgáltatás vagy éppen a kormány.

– És a sajtó is…

– Természetesen. A sajtó rendkívül éles megosztottsága, a másik sajtóhoz tartozók megítélése is beletartozik. Ha a politikai kultúrában megfigyelhető gyűlölet uralkodóvá válik egy társadalomban, akkor a kölcsönös gyűlölködés, a túlfűtött, szenvedélyes politizálás és a végletes megosztottság képes majdnem mindent maga alá gyűrni, és az előítéletesség válik az egyetlen és mindent meghatározó megosztottsággá. Ezen változtatni csak a gyűlöletállomány csökkentésével lehet. Természetesen nincs gyűlölet nélküli társadalom. De csökkenthető a gyűlölet társadalmi csoportokat integráló szerepe. Ha az „ugyanazokat gyűlöljük” érzése válik csoportképző erővé, az félelmetes következményekkel járhat. Gyűlöletet kelteni egy másik csoport iránt nem olyan nehéz, de a kialakult gyűlöletek csökkentése olykor emberfeletti erőt és kollektív bölcsességet kíván. Példaadást, következetességet, félreérthetetlen viselkedést. Uralkodó társadalomszemléletté kellene válnia annak, hogy mindig vannak eltérő felfogást valló csoportok. A társadalom sokféleségének, csoportpluralizmusának az elismerése vezethet el a toleranciához, ami a demokratikus politikai kultúra legfőbb erénye. Bibó Istvántól vett egyik kedvenc idézetem: „a társadalomban meglévő szeretetállomány” növelésének feltétele a kölcsönös tolerancia. Amíg ez a „szeretetállomány” nem növekszik a társadalomban, és nem szorítja ki a gyűlöletállományt, addig a végletes megosztottság, úgy tűnik, fennmarad. Ezt nem oldja meg egy új alkotmány. Ehhez társadalompszichológiai változásokra, a demokratikus politikai kultúra nevelés, példaadás útján való elterjesztésére van szükség. Ebben a mintát adó, példát mutató politikai értelmiségnek – benne a sajtónak – óriási szerepe lehetne.

– Nem hiányzik az alkotmányból az érdekcsoportok közötti kompromisszumkeresés és -kényszer leírása?

– A német, az osztrák, a skandináv alkotmányok mindegyikében hosszú paragrafusok vannak a társadalmi érdekegyeztetésről. A tárgyalásra, a kompromisszumkötésre, a másik csoport véleményének, érdekének figyelembevételére kötelező eljárások rákényszerítik a döntéshozókat a demokratikus tárgyalásokra. A demokratikus politikai kultúra nem tankönyvírás, hanem gyakorlás kérdése – szocializációs kérdés. A demokratikus politikai kultúra nem terjed magától el. Kell egy környezet, amely kedvez annak. Fontos, hogy az óvodában, az iskolában, a munkahelyen, a családban, a szurkolói táborokban vagy a baráti csoportokban erősödjön a demokratikus vitakultúra, a toleranciaképesség, a másikhoz való igazodás és a kompromisszumkészség. Ha a felnövekvő generációk a demokratikus politikai kultúra ismereteit, érzelmeit és attitűdjeit látják és sajátítják el mintaként, ez elvezethet egy nagy társadalmi átalakuláshoz. Ha rendre nem ezt látják, hanem az autoriter jellegű apamintákat, vezéreket, személyi, munkahelyi és politikai vezetőket, akkor a legtöbben ezt fogják megtanulni, elsajátítani és követni. Ezzel mintát adnak az utánuk jövő generációknak. Lehet, hogy ennek a mintaátadási láncolatnak a megszakadásához is „negyven év” kell?

Markotay Csaba, Simon Zoltán