Ahhoz nem fér kétség, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke 2007. szeptember 10-én, a parlament szezonnyitó plenáris ülésén antiszemita – mindközönségesen: zsidózó – felszólalást tartott; egyébként meglehetősen zavaros mondatokban, amelyek összessége csak rendkívüli jóindulattal értékelhető valamiféle gondolatmenetnek. Semjén Zsolt – felteszem – még az övéi körében is megrökönyödést keltett ezzel az előadással, noha persze csak utólag, minthogy a Fidesz-KDNP frakció tagjai még korábban, a kormányfőt szokás szerint bojkottálandó, kivonultak a teremből. Így hát mire az Első Kereszténydemokrata szólásra emelkedett, többek között Orbán Viktor sem tartózkodott a helyszínen, és Sólyom László nemkülönben távozott már, mert ő sem kívánta meghallgatni a Gyurcsány-beszédet.
Ez a körülmény – mármint a távolmaradás – nagymértékben megkönnyítette nevezett közszereplők dolgát, hiszen nem kerültek olyan szituációba, hogy közvetlenül, ott és akkor reagálniuk kelljen a semjéni mondandóra. Ha a KDNP elnöke netán az ő jelenlétükben delirál, a helyzet felettébb kínosan alakul számukra, hiszen a televízió kamerái rögzítették volna zavart némaságukat. Nagyon valószínű, hogy Semjén épp ezért időzítette oly tapintatosan a fellépését, hogy az a miniszterelnöki beszéd után, frakcióvezetői hozzászólásként következzen – tartalmának ugyanis az égvilágon semmi köze nem volt a kormányfő egyórás produkciójához.
Ezzel megkímélte ugyan mind a Fidesz vezérét, mind a köztársaság elnökét attól, hogy tanúi legyenek az általa kiváltott botránynak, de a jól kiszámított manőver legfeljebb az állásfoglalás azonnali kényszere alól menthette fel Sólyom Lászlót és Orbán Viktort. A továbbiakra nézve nincs semmiféle felmentésük: tudniillik Semjén Zsolt személyében egy parlamenti pártnak, jelesül a jobboldali pártszövetség egyik tagjának elnöke szónokolt gyalázatos hangon a magyar parlamentben. Ezek a mai kereszténydemokraták, mint tudjuk, a Fidesz jóvoltából kaptak helyet az Országgyűlésben. Ezek nem a parlamenten kívüli radikális jobboldaliak, akikről a köztársasági elnök úr elítélőleg szólt, s akiket olyannyira szeretne megkülönböztetni a konzervatív ellenzéktől.
Nem; a KDNP képviseletében zsidózó Semjén bizony a hazai jobbközép oszlopának képzeli magát, a vele szövetséges fideszesekkel egyetemben. Mármost tehát a legnagyobb ellenzéki pártnak azzal kell(ene) szembenéznie, hogy kivel is alkot konzervatív szimbiózist az európai jobboldal nagyobb dicsőségére. A köztársasági elnök úrnak pedig azzal a szomorú ténnyel, hogy az általa nehezményezett szélsőségesek közül legalábbis egy – de mindjárt egy pártelnök! – ott ül a parlamentben.
És így az a helyzetkép, amelyet a politikai évad nyitányaként hétfőn felvázolt, némi átfestésre szorul. Ha eddig nehéz lett volna bizonyítani, hogy a radikálisok már a T. Ház padsoraiban vannak, akkor ettől kezdve ez nem kérdés többé – ezt a fejleményt pedig mind a jobboldalnak, mind az államfőnek kommentálnia illik.
Kibúvót e kötelezettség alól persze lehet keresni; s legalább két kézenfekvő módszer kínálkozik. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy az érintettek úgy tesznek, mintha egyáltalán nem értesültek volna Semjén retorikai merényletéről, a másik kissé nehézkesebb: értetlen felháborodással fogadják az elnök úrra szórt balliberális rágalmakat. Az első verziót a köztársaság elnöke teszi magáévá – majd egy hét kevés volt ahhoz, hogy minősítse az ominózus szöveget. Hogyne, tudjuk, mert már korábban hallottuk tőle, hogy őhozzá nem ér fel a pártpolitikai lárma. Ám a semjéni blaszfémia nem egyszerűen párttermék, hanem személyes, mondhatni individuális megtagadása a demokráciának, amit a legfőbb közjogi méltóság talán mégse intézhet el egy ilyen karót nyelt kifogással.
Orbán Viktort se hozta könnyebb helyzetbe a derék fegyvertárs. A Magyar Gárda megalakulása óta a Fidesz egész kommunikációja arra a szlogenre épül, miszerint a baloldal – és persze kivált az ördögi Gyurcsány – fölösen hiszterizálja a társadalmat, tekintve, hogy ebben az országban nincs náciveszély. Mármost elvitatkozhatunk azon, ki mit ért veszélyen; mindenesetre ha már a parlamentben feláll egy pártelnök, és a kereszténydemokrácia álságos képviseletében rasszista módjára nyilatkozik, akkor erősen megfontolandó, ne ítéljük-e igenis veszélyesnek a jelenséget – együtt a többi, hasonló disznósággal. És a Fidesz, úgy is, mint a mainstream jobboldal letéteményese, alighanem tartozik annyival az általa amúgy mellverő stílusban védelmezett alkotmányosságnak, hogy valamiképp siet kifejezni: ezt a Semjén Zsoltot a jövőben nem tartja komilfó partnernek a nemzetmentés nagy munkájában.
De nem siet. Ellenkezőleg: a párt mindig aktív szóvivői hallgatnak, Orbán úgyszintén, és még a máskor serényen nyilatkozó alelnökök sem osztják meg velünk véleményüket a tárgyban. Mintha mi sem történt volna. Bántóan feltűnő ez a csend. Ugyanakkor tökéletesen érthető. Most mit mondjanak? Tagadják ki a KDNP elnökét a közösből? Már a Jobbik vezetője is kilátásba helyezte a Fidesznek, hogy eddigi szimpatizánsai tömegét haragítja magára, ha csúnyán beszél a Magyar Gárdáról. Akkor mit szólna a széles magyar szélsőjobb, ha egy szimpla zsidózás miatt sérelem érné a legkeresztényibb magyar politikust? A Fidesz tehát nem látott, nem hallott semmit; de sajtója megkezdte a mosdatást: olajozott dolgozatok háborognak a tűrő érdem védelmében – egy közismert filoszemitát igyekeznek besározni a hazugságtól vissza nem riadó hisztériakeltők. Csakhogy a nagy lapítással is meg az agresszív kampánnyal is az a probléma, hogy Semjén textusa immár olvasható. És a minden szempontból borzasztó mondatok – bármily rafináltnak hitt katyvaszként jelennek is meg – önmagukért beszélnek. Nem érdemes más olvasattal próbálkozni, mint mi lényegük. Szemétrevalók.
