NOL * Lapzsemle * 2007. szeptember 12.
Katonai emlékművé minősíttetné át a már felállított turulszobrot Pokorni Zoltán – tudta meg a Hírszerző. – A Hegyvidék polgármestere ezzel párhuzamosan új emlékművet emeltetne a II. világháború XII. kerületi polgári áldozatainak emlékére. Az egyeztetésre a főváros kormánypárti politikusai is nyitottak. Ungváry Krisztián történész szerint ezzel Pokorni ki tudná húzni a botrányos ügy méregfogát. „A turul katonai szimbólum, így bár a szobornak ma a szélsőjobbhoz köthető aktuálpolitikai tartalma van, a világháborúban elesett magyar katonák emlékére turulszobrot állítani jogos, mivel a katonák a hazát védték. Nem így a munkaszolgálatosok és a Dunába lőtt zsidók emlékére, márpedig a világháború XII. kerületi áldozatainak többsége zsidó. A történész egyetértett azzal, hogy ha a szobrot katonai emlékművé minősítenék át, azzal Pokorni kihúzná a botrányos ügy méregfogát” – mondta a történész.>
A Népszava tudni véli az új egészségügyi államtitkár-jelölt nevét
Várhatóan az SZDSZ ügyvivői testületének következő ülésén döntenek arról, kit jelölnek Kovács Attila távozó egészségügyi államtitkár helyére – írja a Népszava. – Az ügyvivő testület egyik, név nélkül nyilatkozó tagja szerint Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatója a legesélyesebb aspiráns. A lap szükségesnek tartja egy másik üt-tag véleményét idézni, aki „soha nem szavazná meg” Badacsonyit. A cikkből úgy tűnik, nem kérdezték végig a teljes testületet, így nem könnyű az információval mit kezdeni.>
Merre tart a katolikus egyház?
Mártonffy Marcell, a Mérleg című folyóirat főszerkesztője nyilatkozott a 168 ÓRA című lapnak: „Az egész világon érzékelhető, az egyházban pedig látványosan valósul meg a neokonzervatizmus térnyerése. Ebben sokan – katolikus teológusok is – a posztmodern korszak adta új esély megragadását látják. A hagyományos egyházak, s főként az elkötelezett hívők lélekszáma Európában és Amerikában is fogyatkozni kezdett, és előtérbe kerültek azok a nézetek, amelyek szerint ennek egyik fő oka az egyházi gondolkodás tagoltsága. A modernitás nagy keresztény mozgalma, az ökumenizmus úgy vélte: jobb lenne a közös pontokat keresni, együtt és egységben támaszkodni a jézusi tanítás néhány alappillérére, s nem azt hangsúlyozni, ami elválaszt. Mára viszont az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy a magát egyetemesnek valló katolikus egyház épp a sokféle hagyomány posztmodern egyenrangúságára alapozhatja és ezek önazonosságot megszilárdító biztonságával indokolhatja belső kötelékeinek szorosabbra húzását. Bizonyos értelemben a védett részlegességben erősítheti meg egyetemes voltának felekezeties értelmezését. Ami fából vaskarika, de mégis így működik. Több évtizedes folyamat után uralkodott el újra egy olyan ideologikus intézményi konzervatizmus, amely a hagyományőrzés kiváltságának tudatában igyekszik politikai pozíciókat találni, és nem azonos az értékek áthagyományozásának a vallásokra jellemző és egyben humanista igényével.”
A hetilap azután kérte helyzetértékelésre Mártonffy Marcellt, hogy – a történelmi egyházakban egyre meghatározóbb antimodernista irányzatokat elemzve – Buda Péter vallásfilozófus ugyanabban a lapban nemrég Umberto Ecót idézte: „Úgy tűnik, megyünk vissza a középkorba.” Nem sokkal később Várszegi Asztrik a Népszabadságban úgy fogalmazott: „Magunkban hordozzuk a középkort.” >
„Ez marhaság – több soron” (Debreczeni TGM cikkéről)
Élesen kikel Debreczeni József az Élet és Irodalomban „Képek Gyurcsány falán” címmel megjelent Tamás Gáspár Miklós-esszé állításai ellen. A közíró részletesen, pontról-pontra vitatja TGM legtöbb állítását, egész megközelítését.
A TGM által fölfestett Gyurcsány-portrét, amely Debreczeni szerint egy „torzalakot” ábrázol (Egy torzalak áll előttünk, kit szétfeszít az ellentmondások kettőssége. „Megalázottság, zavar, sértődöttség”, „feltörekvő plebejus dacreakciók” és „önmagát vállaló gőg” egyfelől – „a följebbvalókhoz, elöljárókhoz való asszimilációs vágy” másfelől. Többszörös „osztályárulás”, illetve a „hűség” igazolására irányuló folytonos törekvések.) D.J. például így bírálja:
„Az „osztályárulás” szónak a mai magyar (és nem magyar) társadalmi valóságban régóta nincs értelmezhető jelentése. A Gyurcsány életéből vett – a fenti képlet igazolására szánt – példák pedig jórészt értelmezhetetlenek, zömmel valótlanok, olykor hitványak is. A róla szóló politikai életrajz szerzőjeként volt alkalmam némileg megismerni Gyurcsány Ferencet. Összességében igen hosszú időt töltöttem a társaságában, alaposan megfigyelhettem a reakcióit, a reflexeit, a gesztusait – a legapróbbakat is. Fölkerestem élete helyszíneit, megismertem vele kapcsolatban állott és álló embereket. Elolvastam (többször) szinte mindent, amit értelmiségiként írt, politikusként beszélt. Módom volt őt összevetni két nevezetes elődjével is. Mindezek fényében azt kell mondanom, hogy Gyurcsány Ferencben (a szintén alulról jött Orbán Viktorral szemben) soha a nyomát se láttam semmiféle osztályalapú megalázottságnak, zavarnak, sértődöttségnek, plebejus dacreakciónak vagy gőgnek. Lumpenproletár közegben nem élt: az apja lecsúszott, elzüllött dzsentrisarj volt, aki torz formákban őrizte családja egykori státusának és kultúrájának rekvizitumait, az anyja pedig munkásasszony. Hogy Tamás Gáspár Miklós az osztályárulás-osztályhűség kettősségét látja abban, ahogy az „apolitikus újgazdag”, mint ő fogalmaz: „beházasodik a régi bolsevik főnemességbe”, arról nehéz mit mondani. Ez a kijelentés értelmezhetetlen. Mit akar jelenteni? Hogy a volt lumpenproli, a reformer KISZ-es árulást követett el azzal, hogy tőketulajdont szerzett, ám helyrehozta úgy, hogy elvette az Apró unokát? Komolyan? Ez történt volna? Magára valamit adó publicista, mi több: kultúrember szerintem nem ír le ilyesmit. (Aki igen, annak általában a Magyar Nemzetben vagy a Demokratában van rovata.)”
Debreczeni József felidézi TGM és Kis János 1995-ös vitáját:
„1995-ben Tamás Gáspár Miklós ezt írta Kis Jánosnak: „A forradalom ahhoz kell, hogy a csirkefogók tartós – vagy állandó? – uralma helyett a becsületes emberek becsületes uralma (az én nézetem szerint: senkinek az uralma) jöhessen létre… A demokratikus forradalom vereséget szenvedett. Ennek jele, hogy gazemberek hatalomra juthatnak… Kudarcot vallottunk… Én kiszállok. De a világon kívül nincs világ, ezért csak egy marad: a forradalom.” (Lassú válasz Kis Jánosnak. Népszabadság, 2005. okt. 1.)
De milyen rendszert hozna a forradalom a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia helyett? Kis is erre lett volna kíváncsi, de csak ezt tudta kiolvasni egykori harcostársa mai cikkeiből: „Kedves Gazsi, ki kell mondanom: a te szocializmusideáloddal nem az a baj, hogy téves, hanem az, hogy üres. Egyedül azt tudjuk meg róla, hogy a „polgári” társadalomra jellemző intézmények összeegyeztethetetlenek vele. Ezeknek mindenestül el kell tűnniük. Hogy a helyükbe mi lép, azt sűrű homály fedi.”
Mindegy: Tamás Gáspár Miklós forradalmat akar csinálni.”
S végül, a közíró egyetértőleg idézi TGM liberális bírálóját, Bretter Zoltánt, aki a Magyar Narancsban olvasható (a honlapon regidósztráció után lehet keresni) vitacikkében Tamás Gáspár Miklós mai nézeteit különös társasággal látja rokonságban:
„A mai Tamás Gáspár Miklós – Bretter Zoltán szerint – már „a populista-orbánista-plebiszcitárius törekvésekkel” árul egy gyékényen. Idézi egykori párttársa korábbi írásának passzusait, melyekben elvi alapon, előre hitet tesz a reformok elleni népszavazás mellett: „Az állami újraelosztás mértékének növelésében a döntő szót a népnek kellene kimondania… Alkotmányos rendszerünket módosítani kellene: csökkenteni benne a most túlnyomó képviseleti és (rejtetten) korporatív elemeket, és növelni az ún. közvetlen-demokratikus, plebiszcitárius eljárások részarányát.” (Népítélet, Élet és Irodalom, 1999/51-52.)”
Debreczeni József értékelése minderről:
„Ez szó szerint egyezik Orbán mai álláspontjával.
Ami Tamás Gáspár Miklósnak persze kínos. Egy nemrég írt cikkében (Kit vernek meg legközelebb? Népszabadság, 2007. júl. 15.) – micsoda meglepetés! – ezért is Gyurcsányt okolja. A szélsőjobb előretöréséért is. Mert az ország „a második Gyurcsány-kormánytól… ultrakapitalista radikalizmust kapott, ügyetlen hazudozást, kapkodást, zűrzavart, fölfordulást, állandó konfliktusokat… Mindez visszahelyezte jogaiba az őseredeti náci történetmítoszt, a „kapitalizmus” és a „kommunizmus” azonosítását.”
Való igaz: a szélsőjobb szerint a kettő egylényegű.
Tamás Gáspár Miklós ezzel szemben tudja, sőt meg is mondja a tutit: „a kapitalizmus úgy termeli a fasizmust, mint máj az epét”.
Erre tényleg nincs mit mondani, hagyjuk őket: jól elvannak egymással…” >
Debreczeni József cikkével együtt tette közé az ÉS Stróbl Alajos levelét is, amelyben kifogásolja a TGM cikkében nagyapjáról olvasható állításokat>
