Népszabadság * Göllner András * 2007. szeptember 7.
– Nincs más hátra, rendeletben kellene kötelezővé tenni a közéleti gyűlöletet. Ahogy magunkat ismerem, mindenki azon lenne, hogyan játssza ki a törvénytKép: MarabuArról, hogy a magyar emberek fejében kettészakadt a politikai valóság – egyik oldalon a gonosz, a másikon a jó -, már csak azok vitatkoznak, akik ott tartják a fejüket, ahol a strucc szokta. A rendszerváltás a magyar emberek többségének a fejében ma rendszerválságként létezik.
A szerző emeritus egyetemi oktató, Montreal, Budapest
Cikkem alapüzenete az, hogy az egyetlen kiút innen: rendet rakni az emberek fejében, rendet teremteni a hazai politikai diskurzus, politikai kultúra szétzilált terepén. Kísérletet szeretnék tenni arra, hogy rávegyem konzervatív beállítottságú honfitársaimat arra, hogy saját politikai érdeküknek tekintsék a struccpolitika felszámolását, hogy nyitott szemmel, előítéletek nélkül, a politikai diskurzus legfinomabb eszközeivel érvényesítsék érdekeiket. Arra kérném őket, hogy ne csupán érzelemből, a múlt fájdalmait felidézve, a sértődöttségből táplálkozva hadakozzanak vélt ellenségeikkel. Vegyék figyelembe ellenfelük emberi méltóságát, a demagógiát kerülve, valós lehetőségekre alapozott érvekkel, a szélsőséges szemléletektől egyértelműen távolságot tartva küzdjenek a társadalom támogatásáért.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a struccpolitikát nem tekintem egyoldalúan konzervatív jelenségnek. Ez a „másik” oldalon is megfigyelhető, de meggyőződésem, hogy ha a konzervatív oldalon áttörés születik e téren, az nemcsak a konzervatív oldal választási esélyeit erősítené, hanem a magyar politikai kultúrát, a magyar demokrácia európai felzárkózásának esélyeit is növelné. Ennek a felzárkózásnak az árát a baloldalnak – legyen az akár egy választási vereség – vállalnia kell.
Arról is meg vagyok győződve, hogy a konzervatívok „észhez térése” hatástalanítaná a balliberális erők legsikeresebb politikai fegyverét, amellyel eddig két választást nyertek: Orbán Viktor és a Fidesz démonizálását. A konzervatív paradigmaváltás rákényszerítené a baloldalt, hogy elsősorban az ország valódi gondjaival foglalkozzanak és ne ellenfelük gyakran ostoba magatartásával. A konzervatív paradigmaváltás elejét venné a választási kampányokban már megszokott retorikai mélyrepülésnek. Közelebb hozhatná egymáshoz a józanabb MDF-et és a Fideszt, s lefékezné az újfasiszta mozgalmak rohamos terjeszkedését, hazánk elsivárosodásának a folyamatát. Itt az ideje, hogy a magyar konzervatívok, akárcsak Amerikában, Kanadában, Angliában, Németországban, Franciaországban ellenfelük legitimációját, méltóságát tiszteletben tartva, a szélsőséges politikai erők ellen közösen küzdve versenyezzenek egymással a közvélemény támogatásáért. Ezúton szeretnék hát üzenni a Magyar Nemzet, a Heti Válasz olvasótáborának, a Hír Televízió, a Duna TV, az Echo TV nézőinek, a Márciusi Charta aláíróinak és Orbán Viktor rajongóinak, hogy vegyenek egy mély lélegzetet, és gondolkozzanak el a következő kérdéseimen. (Megpróbáltam már a magyar konzervatívok legnagyobb napilapján keresztül is üzenni, de ott sajnos minden írásomat elutasítják.)
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol önöket származásuk miatt bizonyos politikai körök rendre a sarokba szorítják, és ez ellen a konzervatívok vezére egyszer sem emeli fel a szavát?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol hazaszeretetüket rendre megkérdőjelezik, mert egy adott politikusnak nem hajlandók szót fogadni?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol azokat a konzervatívokat, akik nem a legfőbb konzervatív vezér táborában óhajtanak élni, rendre leszalámizzák?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol politikai versenytársaikat rendre megdobálják, és értelmes vita helyett sípokkal, kereplőkkel, fenyegetésekkel hallgatásra kényszerítik, és ez ellen az önök politikai vezetője semmit sem szól vagy tesz?
Szeretnének egy olyan parlamenti demokráciában élni, ahol a legnagyobb konzervatív párt ellenzéki vezére évekig semmibe veszi a parlamentet?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív ellenzék rendre kivonul a parlamentből, amikor az alkotmányos rend szerint választott kormányfő elmondja érveit egy adott vitában?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a nagy nemzeti ünnepeken megdobálják, kifütyülik, meggyalázzák azokat, akik nem az ő pártjuk zászlaja alatt hajtanak fejet a nemzet közösen vállalt hősei előtt?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív kormánytöbbség minden egyes parlamenti bizottság létrehozását megvétózza, amely a kormány vélt hibáit szemügyre óhajtja venni?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol az összes kormánytól független közcélú szervezet élére közismerten elkötelezett pártkatonákat ültet a konzervatív hatalom?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív erők vezetői rendszeresen olyan emberek társaságában mutatkoznak, akik nyíltan zsidóznak, nyíltan drukkolnak az iraki, vagy iráni terroristáknak, nyíltan éltetik a Szálasi-rendszer utolsó védelmezőit?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a nyíltan zsidózó, cigányozó, az intoleranciát nyíltan vállaló politikai tömörülések vezetőit a konzervatívok vezére „becsületes, rendes nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalok”-nak tartja?
Szeretnének önök egy olyan országban élni, ahol a konzervatívok első embere nemcsak hogy tűri, hanem megköveteli, hogy a hozzá közel álló sajtóban a gyáva, talpnyaló egyoldalúság uralkodjék?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív többség politikusai képtelenek emberszámba venni politikai ellenfeleiket, és kapzsi, önző, értékektől kiüresedett senkiháziknak tartják azokat, akik másként gondolkoznak?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív párt belső szabályai sokkal közelebb állnak egy bolsevik pártéhoz, mint az európai konzervatív pártokéihoz?
Azokat, akik a fenti kérdésekre igennel válaszolnak, bizony nehezen tudnám az antiparlamentáris populizmus képviselőitől megkülönböztetni és konzervatívnak tekinteni.
Nemzeti tragédiánk, hogy az Orbán Viktor által vezetett magyar konzervatívok minden ellenük irányuló kritikát a kommunizmus éltetésének, Gyurcsány Ferenc dicsőítésének (némelyek pedig a „balliberális zsidók” aljasságának tekintenek). Itt az ideje annak, hogy azok a konzervatívok, akik a fenti kérdésekre képesek nemmel válaszolni, felemeljék hangjukat és rendet teremtsenek a házuk táján elhatalmasodott szemétdombon. Zavarják el környékükről az árpádsávos hangoskodókat, a különféle milicistákat, gárdistákat. Távolodjanak el az európai értékekre fittyet hányó, az európai demokrácia játékszabályait rendszeresen sárba tipró álhazafiaktól. Magyarországon nem a jobb- vagy a baloldal, hanem a demokrácia jövője a tét.
Hajrá, igazi konzervatívok! Ha a nagytakarításba belebuktok, az egész nemzet veletek bukik.
