Kóczián Péter, agenda@hetivalasz.hu
A Magyar Gárda körül kialakult vita azt bizonyítja, hogy a magyar politikai elit legalább 2014-ig semmit sem fog változtatni a kilencvenes években kialakult frontvonalakon.
Marad a fasiszták és a nemzetárulók vitája, s erről szól majd a 2010-es választási kampány is. A Magyar Gárda mint falat kenyér jött a szocialistáknak. Ismét lehet fasisztázni, a Fidesz és a szélsőjobb kapcsolatát emlegetni. A fideszesek pedig elégedetten dőlhetnek hátra, rámutatva arra, hogy vetélytársaik a legalantasabb eszközöktől sem riadnak vissza, amikor a parlamentáris keretek közt tevékenykedő jobboldalt összemossák a demokratikus rendet fenyegető erőkkel.
A szocialistáknál nagy kuss fogadta Gyurcsány Ferenc átértékelési kísérletét, amikor választás elé állította őket: Kádár Jánost el kell utasítani ahhoz, hogy Nagy Imre örökösei lehessenek. A szocialista-liberális értelmiség úgy tett, mintha semmi nem hangzott volna el. Érdekes módon a jobboldal sem használta ki ezt a ziccert. A Fidesznek nem érdeke, hogy Gyurcsány reformernek, progresszívnek tűnjék. Holott Nagy Imre választása Kádárral szemben a mostani köztársaság értékeinek megerősítésével járna, hiszen a totalitárius rendszert elutasító Nagy Imre kultusza világossá tenné, hogy a jobboldal a demokratikus baloldali törekvéseket elfogadható hagyománynak tartja.
Az időről időre fellángoló ideológiai, történelmi viták háttere azonban éppen a megátalkodottság. Egyik oldal politikusai – és a velük szövetséges értelmiségiek – sem hajlandók egyetlen épeszű kezdeményezést sem felkarolni, a tábort uraló szemlélettől eltérni. Mindenki csak sopánkodni tud, hogy a közállapotok egyre hisztérikusabbak, s a józan észnek egyre kisebb tere van. A helyzet hasonló a kifejlett Kádár-korhoz, amikor az értelmes emberek magánkörben értelmesen tudtak beszélni a világ dolgairól, ám a nyilvánosság előtt mindenki a közéleti pozíciója megkövetelte módon nyilatkozott. A magyar nyilvánosságból nem derül ki, hogy amikor nincsenek begőzölve, akkor az emberek egész normálisan tudnak egymással társalogni. A beszélgetések során kezdetben ugyan mindenki felböfögi a maga előítéleteit, harmadkézből szerzett propagandaismereteit, majd az érvek és ellenpéldák súlya alatt világossá válik, hogy a világ nem jókból és rosszakból áll, s hogy vannak közös erkölcsi elvárásaink.
A demokráciát ért támadást nem lehet mindig csak úgy védeni, mint ahogy Orbán Viktor tette, amikor azt mondta: mi a Fidesz vagyunk, ők meg nem mi vagyunk, s tessék végre világosan látni a különbséget. Valószínűleg semmit nem változik a helyzet, ha mindkét oldal a másikra vár, hogy tisztázza a maga múltját, értékeit. Ez a vita a végtelenségig folyik majd, szerepe pedig sosem lesz más, mint a politikai hatalom megragadása az ideológia segítségével. Magyarországon a politikában alkalmazott erkölcsi megfontolások az erkölcsi értékek sárba tiprását jelentik. Az erkölcs mindig normatív akar lenni, azaz minden helyzetre alkalmazhatóvá szeretne válni. Nálunk csak adott helyzetre értelmeződnek az erkölcsi érvek, amelyeknek mindig a másik oldal gyalázása az apropója.
A magyar politikai élet egy nagy lavórhoz hasonlít. A benne fürdőzők csak egymáshoz tudnak viszonyulni, erkölcsi ítéleteiket is csak a másik kiszorítása érdekében fogalmazzák meg, közben pedig egymástól lesik el a víz feletti és víz alatti rúgások technikáit. Amikor erkölcsi érvekhez nyúlnak, akkor csak azért teszik, mert egyeduralkodók akarnak lenni a lavórban. A maguk játékszabályait, értékeit akarják rákényszeríteni a másikra, s azt alávetett helyzetbe akarják hozni. A közönség nagy része ma azt szeretné, ha kedvenc csapata győzne ebben a küzdelemben. Azt nem veszik észre, hogy ezzel maga a játék szűnne meg: egy csapat úszkálna ide-oda, de meccs sehol. Egyre kevésbé érdekesek a közös játékszabályok vagy a közönség önálló, a játékosok küzdőszellemétől független elképzelése arról, mi is a játék lényege. Mindenki mindent beledobál a küzdelembe. Erkölcsöt, önálló gondolkodást, kívülálló érdeklődést. A dolgok lényegét illetően így válik lassan teljesen érdektelenné, hogy megalakult-e a Magyar Gárda, vagy sem, s hogy mit tesz. Minden csak ürüggyé válik a Nagy Küzdelemben. Mindenki azt hiszi, hogy az értékek védelmében teszi azt, amit tesz. Valójában az értékek kiüresítése zajlik.
