Forrás: HVG

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója

Csak a múltból nem érthetők meg a ma történései, ezért a radikalizmus újbóli megjelenésének okait nem lehet pusztán történészi eszközökkel feltárni – véli Schmidt Mária (53 éves), aki szerint a politikai elit iránti általános bizalmatlanság és apátia is kedvez a szélsőségeknek.

HVG: Sokan nehezményezték, hogy a Terror Háza kevesebb teret szentel a nyilas-, mint a kommunista terror bemutatásának. A minapi fejlemények tükrében nem látja szükségét önkritikának? Nem lenne időszerű egy olyan konferencia a szélsőjobbról, mint legutóbb Kádár Jánosról?

S. M.: Továbbra is azt gondolom, a kiállítás kiegyensúlyozottan foglalkozik a különböző politikai ideológiákból táplálkozó terrorral. Hogy aktuális lenne egy konferencia? Ezen nem gondolkodtam. De úgy vagyok ezzel: ötvenvalahány bakancsos masírozó – és a média velük politikailag elfogultan foglalkozó része – oly mértékben határozza meg a közérzetünket, ami indokolatlan.

HVG: Nem érzi mégis úgy, hogy a történészek kudarca is, hogy bizonyos rétegekben mintha megint fogékonyság lenne letűnt korok már meghaladottnak hitt hangnemére?

S. M.: Nagy kérdés, hogy ami most van, az mennyiben kapcsolódik a letűnt korokhoz. A történelemben soha nem ismétlődik meg semmi sem egy az egyben. Attól persze, mert valami nem lehet ugyanaz, mint volt, még lehet ugyanolyan tűrhetetlen és szörnyű. De ne a régit keressük benne, mert az nincs! Meg vagyok győződve, hogy a nácizmus végképp lejáratódott, megszűnt. A „fasiszta” ma az abszolút rossz szinonimája. Amikor az egyik fél ezzel támad, elköveti azt a hibát, hogy elfedi ezeknek a mozgalmaknak a valódi mibenlétét.

HVG: Attól, hogy a radikális csoportok – időnként alig – kódolt beszédet használnak, a párhuzam még helytálló lehet. Ezt erősítik a külsőségek is…

S. M.: Ma senki, így egyik bejegyzett szervezet sem vállalja, hogy antiszemita vagy náci lenne. A probléma éppen az, hogy miután azt gondolja magáról, hogy nem náci, ezzel azt is állítja, hogy nem is lehet rossz, amit képvisel. De még egyszer mondom: nagy hibának tartom, hogy a múltra koncentrálódik a közbeszéd egy jelentős része. Nem azt kellene nézni, mi volt az 1930-as években, mert abból nem fogjuk megérteni a mát. Az egy teljesen más világ volt, egy világméretű gazdasági megrázkódtatás közepette. Most csak mi vagyunk válságban. Abból kellene tehát kiindulni, miért kaphatnak újra teret ilyen radikális hangok egyes rétegekben. Arról kellene gondolkodni, hogyan lehetne feloldani azt a bizalmatlanságot, ami mindenekelőtt a kormányfő személye, de ugyanakkor a politikai elit nagy része iránt mutatkozik. Nádas Péter mondta, hogy erkölcs nincs egy jogállami demokráciában – ott jogszabályok vannak, azokat kell betartani. Ezzel nem értek ugyan egyet, de ha így van, akkor miért nem teszi a dolgát a kormány, a rendőrség, az ügyészség? Néhány éve Bácsfi Dianával foglalkoztunk. Egy országnak kellett „remegnie” tőle. Most meg a közszolgálati tévében nyilatkozik, vallástörténetet oktat. Pár hónapja neonácik lepték el a Hősök terét. A polgári kormány alatt ilyesmi nem fordult elő. Akkor most hogy is van ez?

HVG: Nézzük a másik oldalt is: hogy taktikai okokból-e – a szélsőjobbos szavazók megtartása érdekében -, vagy sem, a Fidesz többféle szöveget mond. Van benne mérsékelt és radikálisabb hang. Ez nem olaj a tűzre?

S. M.: Én nem érzékelek kettős beszédet a Fideszben: vezetői egyértelműen nyilatkoztak. A pártnak aligha van szüksége arra, hogy a radikális jobboldalt integrálja. Ha megnézi az önkormányzati választások eredményét, abból is kiderül, ezeknek a csoportoknak szinte semmilyen támogatottságuk nincs. Az viszont valóban probléma, ha bizonyos rétegek úgy érzik, őket nem képviseli senki a politikai elitben. Ha ez a hangulat elmélyül, akkor a radikalizmus megerősödésével kell számolni. Márpedig a radikális válaszok nem jó válaszok, mert a válság eszkalálódása sehová nem vezet. És ezt a kormánynak kellene a legjobban tudnia.

HVG: Sokáig Orbán Viktor tanácsadója volt. Felkereste önt vagy a politikai szalonját mostanság a pártelnök, illetve más párttársa, hogy mit mondjon?

S. M.: Senki nem keresett ez ügyben. De aki kíváncsi a tanácsaimra, tanácsainkra, az látogathatja a rendezvényeinket. Konferenciáinkon mindenfajta nézetet ütköztetünk. Írásos beszámolóink olvashatóak a honlapjainkon. Akit érdekel, ahhoz eljutnak ezek a gondolatok.

HVG: A Fidesz számára az önkormányzati választás sikere, úgy tűnik, azt igazolta, hogy helyes úton jár, nem kell változnia. Ön nem érzékel önáltatásra való hajlandóságot?

S. M.: Ha valaki győz egy választáson, akkor nyugodtan mondhatja, hogy nem kell változtatnom, bár szerintem a győzelemből is lehet tanulni. A vereségnek viszont éppen az a lényege, hogy az ember megnézze, min kell változtatnia. Ezt az elemzést mi a XXI. Század Intézetben elvégeztük, aki kíváncsi volt rá, ott volt. Az önfelmentés viszont nagyon veszélyes. Abból csak rossz következtetések származnak.

HVG: Stumpf István nyilatkozta a HVG-ben, hogy a Magyar Nemzet cikke – amelyben önt azzal vádolták, hogy üzleti lehetőségeit kihasználva ellen-Fidesz alapításába kezdett – olyan hadüzenet, mélyütés volt azoknak a konzervatív értelmiségieknek, akik a Fideszben stratégiai irányváltásokat szorgalmaztak, ami után már nagyon nehéz regenerálódni. Regenerálódott?

S. M.: Mélyütésnek azért nem nevezném – bár övön alulra szánták -, inkább egyfajta felismerésnek. Emberi és politikai felismerésnek. Politikainak például annyiban, hogy az értelmiségnek más a szerepe, mint a politikusoknak: a mi dolgunk, hogy feltárjuk a problémák gyökerét, elemezzük azokat, s bemutassuk, hogy bizonyos megoldások hova vezetnek. Az, hogy a politika hallgat-e az értelmiségre, az ő dolga. Hozzáteszem, ez nem csak a konzervatív oldal problémája. Ma számtalan olyan kihívás előtt állunk, amelyről nincs szakmai vita, nincs közmegegyezés. A radikalizmusnak az is oka, hogy sokan úgy érzik, a politika nem róluk szól, nem az ő érdekeiket képviseli. Nem látják, hogy mi miért történik. Nem világos például, hogy az egészségügyben hova akarunk eljutni, és ehhez hogyan illeszkednek az intézkedések. A népszavazás ebből a szempontból egy pótlék lehet arra, hogy lefolytassuk azokat a szakmai vitákat, amelyeknek a kampányban lett volna a helyük. Nagy bajnak tartom, hogy a kormányzó erők most ezt a demokratikus intézményt is le akarják járatni. A politikai elit azt hiszi, mindent meg lehet csinálni a társadalom többségének a támogatása nélkül. Ez kiábrándultságot, politikai apátiát szül. A diktatúrában legalább tudtuk, hogy a dolgok nem arról szólnak, hogy mi jól érezzük magunkat. A demokráciának viszont épp az a lényege, hogy az emberek a maguk által kiszenvedett megoldási javaslatok mögé oda tudnak állni. Ehhez konszenzusteremtő képességre és bizalomra van szükség, ami viszont ebből a kormányból hiányzik.

HVG: De a bizalom nem is helyeződött át másba. Ön is utalt arra a Jones gazda visszatérésének veszélyeiről szóló, tavaly a Népszabadságban megjelent cikkében, hogy sem Gyurcsány, sem Orbán nem reális alternatíva. Most mégis úgy tűnik, mindketten bebetonozódtak…

S. M.: Szerintem ha egy országban ilyen rossz a hangulat, akkor nem maradhat minden a régiben. A változás elkerülhetetlenül be fog következni. Hogy miként, azt nem tudom. A Fidesz most erősnek tűnik, de ez félidőben mindig így szokott lenni. Az MSZP sohasem olyan gyenge, mint ahogy mi szeretnénk; igaz, nem is olyan erős, mint ahogy azt ők gondolják magukról.

HVG: A kormány bukását lassan már annyiszor megjósolták, mint a világ végét. Ön mivel számol?

S. M.: A politikában mindig történhet előre nem látható. A szovjet birodalom is váratlanul omlott össze. Én egyébként 2010-es kormányváltásra számítok, de semmit nem zárok ki.

HVG: Akár a jobb-, akár a baloldalon fel lehetne építeni még egyszer olyan gyorsan egy alternatív vezetőt, mint ahogy Medgyessy Péter bukásakor, 2004 nyarán a szocialisták Gyurcsányt „megcsinálták”?

S. M.: Mint mondottam: a történelemben soha nem ismétlődik meg semmi sem egy az egyben. Adott helyzetekre azonban mindig megadja a választ. Most egy olyan emberre lenne szüksége Magyarországnak, aki nem a konfrontáció irányába mozdítaná el a helyzetet. Hogy ki lenne az illető, én még nem látom, de alkalomadtán meg fogjuk tudni.

DOBSZAY JÁNOS

Schmidt Mária

Bár párttisztsége sosem volt, véleménye, befolyása nagyban hozzájárult a Fidesz „polgári” arculatának kialakításához. Diplomáját az ELTE történelem-német szakán szerezte. Fő kutatási témája a magyar zsidóság története. Foglalkozott a kommunista diktatúrákkal. Ösztöndíjakkal megjárta Izraelt, Amerikát és Németországot, ahonnan 1991-ben tért vissza. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen lett oktató, 1988 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója. 2002-ben a Terror Háza főigazgatója lett. A konzervatív értelmiség vitáinak helyet adó politikai szalont szervezett. A 2006-os választási vereség után a pártelnököt sem kímélő kritikái, valamint a széles körű – a politikai táborokon is átnyúló – rokoni és személyes kapcsolatai miatt a Magyar Nemzet a Fidesz-elnök elárulásával vádolta meg a férje, Ungár András vállalkozásából származó öröksége révén nemrég többszörös milliárdossá lett történészt.