Népszabadság * Bugyinszki György * 2007. augusztus 28.
Nagyon elegem van már abból az álnaiv értetlenkedésből, amit a keresztény-konzervatív véleményvezérek 99 százaléka produkál a Magyar Gárda ügyében hetek óta. Hogy mitől is volna oly félelmetes az árpádsáv, mikor az osztrák zászló is ilyen színű, az Árpád-házi királyokat meg amúgy is hagyományőrző dolog tisztelni, és különben is, a fekete ruhát viselnek a rabbik is, a kéményseprőkről nem is beszélve, lőgyakorlatokra járni pedig mindenkinek szíve joga. A balliberálisok pedig hagyjanak már végre fel az alaptalan riogatással, mert nem az újnáciktól kell félteni itten a hont, hisz ők csak homokzsákot akarnak pakolni árvíz idején, meg kollektív véradásokat szerveznek, hanem a szélsőséges liberalizmus mocskától.
Egyszerre szánalmas és döbbenetes ennek a Vona Gábor-féle fasisztoid eszmeiségű alakulatnak a fentebb megidézett apológiája. Szánalmas, mert több mint átlátszó, és döbbenetes, mert az ország jelenleg legnépszerűbb pártja körül valósággal hemzsegnek azon prominensek, akik nyilvános kommentárjaikban vakságot színlelnek. Wittner Máriától Semjén Zsolton át, egészen a nem is oly rég még Vona Gáborral közösen polgári körözgető Orbán Viktorig. Vagy egyszerűen csak műveletlenek, érzéketlenek volnának? Majdnemhogy mindegy is.
Egyébként, ha valaki elfelejtette volna; a Magyar Gárdát életre hívó Jobbiknak alig néhány hete sikerült elérnie nyíltszíni uszításával, hogy bő egy tucat meleg (vagy annak vélt) honfitársunkat a szélsőjobboldali szervezet elvbarátai összerugdossák Budapest utcáin. Szerintem ne fárasszuk egymást annak latolgatásával, hogy akkor most fasiszta párt-e a Jobbik, meg hogy várjuk ki a végét, hisz csúnya dolog vádaskodni – mert amit a melegfelvonuláson nemrégiben műveltek, az akár a szóban forgó jelző szótári definíciója is lehetne. Ja, hogy a homoszexuálisokat a többség amúgy sem szereti? Pontosan így szokott kezdődni a dolog. Mármint a gyűlölet és a félelem korszakai.
A gárda szombati avatása óta új nevekkel bővült a fizetett értetlenkedők sora. Dévényi, Varsány és Csuka. Egy katolikus, evangélikus és egy református istenszolga – ők azok, akik felszentelték a gárdisták árpádsávos zászlóit a budai Várban. Azt üzenvén, hogy a Jóistennek és az általuk képviselt felekezeteknek kedvére való az elszántan szervezkedő fiatalok honvédő hevülete. A katolikus egyház úgy beszél, hogy az inkább hallgatás, az evangélikusok félszegen jelezték, hogy előzetesen nem tudtak e magánakcióról, egyszersmind a reformátusokkal közösen nyilatkozatban deklarálták tegnap, hogy ők ketten csak jó célokért dolgoznak. No, nem a gárdaszentelésre reagálva, csak véletlen egybeesésről van szó.
Ám én ennél jóval konkrétabb és erélyesebb szavakat várnék – mindhárom egyház vezetőitől, a parlamenti jobboldalról nem is beszélve. És igen, a köztársaság elnökétől is, mert Sólyom László szintén meg lett szólítva tegnap gárdaügyben. Nem mintha anynyira sokra tartanám az elhatárolósdi kissé lejáratott műfaját. Csak hogy világos legyen, kikkel is állunk szemben mi, hazánkat szeretve féltő magyarok, azaz: demokraták.

