GÖLLNER ANDRÁS
Az elfeledett japán katona esete a semmivel
Mennyi a semmi? Ezt akartam a napokban kisilabizálni, miután a szeretet és összefogás pártjának kedvenc napilapjában a következő mondatra bukkantam a magyar neofasiszta megnyilvánulásokkal kapcsolatban: „Hanti Vilmos (a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke – G. A.) úgy viselkedik (…), mint az elfeledett japán katona. Húsz évvel a háború után is rohamozza a semmit”(Seszták Ágnes: Általános Pergőtűzben, Magyar Nemzet, 2007. aug. 11.). Seszták lényegében ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Révész Sándor a Népszabadságban: „Olyan borzasztóan kevesen vannak, hogy nevetséges félni tőlük” (Vakulj, magyar, aug. 4.). Vagy Papp László Tamás, ugyanott: „Attól, hogy egy Hitlerjugend-imitátor szerepjáték-egyesület vagy fajmagyar karateklub maroknyi törzstagsága rettenetmód komolyan veszi önmagát, ne kelljen már nekem is komolyan venni őket. Hadd röhöghessek rajtuk.” (Az antifasiszta ágyú és a nyilas veréb, aug. 17.).
Hanti Vilmos azért kapott a kobakjára, mert azt merte állítani, hogy a Jobbik által meghirdetett Magyar Gárda „…eddig megismert programja, használni kívánt szimbólumai a II. világháborút megélt idősebb tagjainkat erősen emlékeztetik a nácik, illetve a nyilasok által működtetett embertelen szerveződésekre.” Hanti nyilatkozatot tett közzé: „Ebből nem kérünk megint! (…) Felhívjuk a magyar társadalom demokratikus erőit, hogy határolódjanak el a kezdeményezéstől. Ne engedjük, hogy békés utcáinkon – de lelkeinkben is – ismét teret kapjon az erőszak, a rémület!”
Kíváncsi voltam arra, hogy a szeretet és összefogás embereinek mennyi a semmi, ezért elmentem a legközelebbi újságárushoz, és megvásároltam az egymást támogató kortárs magyar jobboldal könnyen hozzáférhető és mérvadó sajtótermékeit, melyek összesített olvasottsága nagyobb, mint az úgynevezett liberális sajtó olvasottsága. Most már tudom, hogy mennyi a semmi. Veled vagyok, te rég elfeledett japán katona! S remélem, hogy az alábbiakat olvasva mindinkább veled lesz ennek az országnak zilált, szomorú lelke is.
A Magyar Világ, magát „nemzeti hetilapnak” nevező újságban – mintha Sólyom László köztársasági elnök urat hallanám – az erkölcs és a nemzeti érdek elsőbbrendűségéről olvasok: „A törvénykezés alapja, az erkölcs és a nemzeti érdek legyen, az ellene vétőket örökre ki kell zárni a politikából (…), és mindezt, csak nemzeti egyetértéssel lehet megvalósítani.” Legyen úgy. Viszlát, Horn Gyula. De azért tessék már elárulni, kedves Magyar Világ, konkrétan milyen tulajdonságokkal rendelkeznek ezek a személyek, akiket ki kell zárni a politikából? Hogy is van ez? „A pénzembereket (…), elsősorban az SZDSZ-t alkotó zsidó származású személyeket… Az MSZP és a Fidesz vezető emberei is vagy zsidók, vagy annak a csoportnak az elkötelezettei… A rádió, a televízió, az újságok, még az internet is a zsidó érdekeltség irányítása alatt áll.” Nos, ezeknek az embereknek a politikából való kitiltása az igazi nemzeti és erkölcsi érdek. Akár Orbán, a Magyar Világ munkatársa is rendre ismételgeti a jól megszokott mantrát: „Ne pártokban, hanem nemzetben gondolkozzunk.” Kénytelen vagyok lapozni, de még ugyanannál a lapnál maradok. „Hogy van az, hogy egyedül a zsidóság kapja meg az isteni kegyelmet, az összes többi meg nyögi a hátrányait? Néhány pápa megpróbált föllázadni, de azok váratlanul, gyorsan meghaltak. Ráadásul soha senki nem vizsgálta, hogy mért mérgezték meg őket és miért mindig akkor, amikor a zsidóság hazugságaira hívták fel a figyelmet. …ezek az elfajzottak (…) még a zsinagógát is csak arra használják föl, hogy üzleteljenek (…), mindenkivel üzleteltek, még Schildgruberrel is, aki más néven Hitler volt”. Meglepett, hogy ezen kijelentések után a lap tudósítója a következő kérdésen morfondírozik: „Milyen jogon szélsőjobboznak, rasszistáznak meg fasisztáznak minket?”
Nyúlok a következő lapért: Magyar Fórum. Közéleti hetilap. Csurka István és a MIÉP lapja. A MIÉP a Vona Gábor által vezetett Jobbik egyik politikai partnere. A MIÉP már lenyomott négy évet a parlamentben, a Jobbik most készül oda bekerülni. Nézzük, mit mond a mester tanítványának: „Azt a technikát, amellyel most dolgozik a kormány, 1882-83-ban dolgozta ki a magyar és nemzetközi zsidóság. Akkor, 1882. április elsején örökre eltűnt Solymosi Eszter 14 éves szolgálólány, akinek utolsó útja a zsinagóga előtt vezetett el, ahol a sakterválasztásra összegyűlt vad lengyel zsidók (…) rituális okból vérét vették, hulláját eltüntették… (…) most a neoliberalizmus mocskos századában, valami hasonló történik (…), most látjuk, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a zsidók a nem zsidókkal szemben. (…) Most nem az a baj, hogy a Jobbik Fekete Gárdát szervez, hanem az a baj, hogy ez komolytalan, komoly meg nincs.” Szóval ezért semmi a semmi? Szőcs Zoltán kiigazít: „Attól tartok, hogy ez a gárda a lepedős letakarások, a keresztszállítások, a zászlóadományozások állandó háttérdíszleteként fogja megtalálni hivatását. …a Jobbik Gárdától nem erősödni, de gyengülni fog a közérzetünkben az Árpád-sáv szimbólum ereje.” Ez már valami.
További útbaigazításért a gárda alapítójához, Vona Gáborhoz fordulok, akinek a Magyar Hírújság augusztus 11-i számában minden kóser a gárdával kapcsolatban. Vona először is leszögezi, hogy ő nem egy jöttment szélsőjobboldali fazon: „2002 után, Orbán Viktor meghívására tagja lettem a Szövetség a Nemzetért Polgári körnek.” A radikális MIÉP-esekeket pedig megnyugtatja, nem kell félni, nem leszünk puhák: „…ökölvívóedzők vagy más küzdősportok művelői és maguk a barantások is erősíteni fogják az önvédelmi ismeretek elsajátítását. És igen, szeretnénk megtalálni a módját, hogy lőtereken, vagy akár „air soft” keretében gárdisták megismerkedjenek a lőfegyverek használatával is. (…) egy belső polgárháború esetében, vagy ehhez hasonló kiélezett helyzetben komoly jelentősége lehet egy önkéntes alapon működő, felkészült és józan erő meglétének (…), valóban gombamód szaporodnak a hasonló kezdeményezések (…), melyekkel érdemes és szükséges is lesz egy együttműködési megállapodás kialakítása… Ilyen a Kelet-Magyarországon egyre erősödő Nemzeti Őrsereg, amely ott lesz velünk augusztus 25-én a Várban, hogy bajtársi szövetséget kössünk.” Frankó.
Átlapozok a Magyar Oldalra. A Magyar Oldal – ha véletlenül valaki nem ismeri – „a Magyar Önvédelem Lapja”. A III. évfolyam 8. számából próbálom felmérni a semmi súlyát. Azonnal megtudom, hogy nem az SS, hanem maguk a zsidók pusztítottak a haláltáborokban. „A zsidók kiirtását (…) a zsidó foglyoknak egy speciális csoportja hajtotta végre. Ezek vették át az újonnan érkezetteket a táborban. Vezették őket a „hatalmas gázkamrákba” és adtak túl a holttesteken később. Tehát az SS nagyon keveset tett (akár semmit, tudod, te kis elfeledett japán katona – G. A.), így a tábor SS személyzetének nagy része teljes tudatlanságban volt.” A holokauszt a Magyar Oldal szerkesztői szerint egy nagy semmi volt: „A mai Magyarországon, az iskolai oktatásban és a hamis tömegtájékoztatásban még mindig a „hatmilliós” hazugsággal etetik az embereket. Bennünket magyarokat pedig „hatszázezer” meghamisított áldozattal vádolnak, amely semmiképpen sem felel meg a történelmi tényeknek.” A lap behúz egy pár jól ismert, hazai, általuk zsidónak vélt személynek, pl. Morvai Krisztinának és Fábry Sándornak a Magyarok Házában történt fellépésük miatt. (A fellépés apropója a Civil Jogász Bizottság 2006. október 23-i budapesti eseményekről szóló könyvének bemutatója volt.) „Ha a Magyarok Háza valóban a magyaroké lenne és csak magyar ügyekre használnák, akkor az ilyen zsidó ripacs és bandája be se tehetné oda a lábát. Fábry jobban tette volna, ha a közeli zsinagógába húzott volna el… A zsidó Morvai Krisztina (az MTV-zsidó Baló György felesége) pedig a magyar áldozatok véres történetéből nyerészkedik, és csodák csodájára minden kapu megnyílik előtte, minden tévécsatornán lehetőséget kap föllépni.” Érdekes, hogy az Auchan magyarországi tevékenysége jobban lázba hozza Morvait, mint a holokauszt tagadása, a holokauszt áldozatainak gyalázása, emberi méltóságuk sárba tiprása. Az nem fáj neki – mint jogvédőnek -, hogy ezekért a gyalázatos szavakért Magyarországon semmi nem jár?
Ne csak a múltat nézd, kis japán… Olvasd a Magyar Jelent, az eredeti Magyarország, „az egyesülő magyar nemzet” hetilapját! A lap főszerkesztője Torockai László, aki valóban több mint semmi. A vezércikkből megtudhatjuk, hogy hazánkban a „négerek”, a cigányok, a zsidók és a szekták szítják a rasszizmust. A lapból most végre megtudtam, hogy mindenhol gyalázzák a magyart. Megtudtam azt is, mi vár azokra, akik ezt nem hagyják abba: „Itt idegen érdekek nevében tipornak felismerhetetlenné mindent, ami magyar (…) manapság magyarnak lenni szégyen. Ahol magyar zászlót lengetni bátorság… na ebből most elég. Mostantól legyen vége. Nem bízhatunk a politikában… Barátaim, magyar testvéreim: nem tüntetni kell, nem pártot alapítani, és legkevésbé megfelelni annak, amit emberinek, európainak és demokratának hazudtak nekünk. (…) Ha valaki a magyarságot gyalázza, bánjunk el vele úgy, ahogy a mocskos szájú inassal. Ne mérlegeljük többé a következményeket: cselekedjen mindenki az erkölcsből fakadó ösztöne szerint – mert ezek az ösztönök, a tisztesség és a nemzet védelmének eszközei nem véletlenek (…), mindössze erőt kell felmutatni (…), erőt és határozott választ a társadalmon kívüli söpredéknek.” A Magyar Jelenből értesülök arról, hogy „az MDF egy cionista párt”. Torockaitól pedig azt, hogy a „…köztársaság szó nálam már a hazaárulás szinonimája lett (…), a legnagyobb bűn számomra az árulás. Régen halálbüntetés járt azoknak akik (…) a hazát elárulták (…), ezt én ma is visszaállítanám (…), mert nálunk ilyenek ülnek a hatalomban. (…) én rendszerváltást akarok (…), ha eljön az idő, és már elég erősek leszünk, elsöpörjük ezt a hatalmat. (…) egy nemzetközi pénzügyi oligarchia uralkodik rajtunk… (a szabadkőművesség). (…) egyre tarthatatlanabbá válik ennek a sötét erőnek az uralma… (…) megoldást most már csak (…) egy radikális tisztogatás hozhat (…), ki kell söpörni a közéletünkből, kulturális életünkből, a tömegtájékoztatásból, a politikából a nemzetellenes szemetet.” További jó ötletek? Torockai szerint „Meg kell szüntetni a cigányság pozitív diszkriminációját”, Vona szerint pedig „A magyarországi zsidó kisebbségnek végre egyértelművé kell tennie viszonyát a magyar nemzethez és országhoz.” A melegeket pedig mindketten következetesen ütlegelni fogják, „mert ez ugyanannak a sátáni folyamatnak a része, amellyel a hagyományos értékeinket akarják megsemmisíteni”.
A tavaly szeptemberi Magyar Televízió előtti rendbontásról, a tévészékház ostromáról Torockainak csak elismerő szavai vannak: „Hogy kik vettek részt benne? A tévét ostromlók nagy részét személyesen ismerem… Bátor, elszánt, kemény fiatalok. Igen, voltak közöttünk futballszurkolók is. És akkor mi van?” Semmi, te kis buksifejű, elfelejtett japán katona… A Magyar Gárda vezetője, Vona Gábor, akinek pártbeli követői bántalmazták a Budapest utcáin békésen felvonuló melegeket, a következő szavakkal csatlakozik Torockai mondókájához: „Nem szeretek jósolgatni, de egy biztos, mi tudni fogjuk a dolgunkat, ha itt az idő.” Őszinte beszéd. Röhögjünk egy jó nagyot. Vona, szintén nem rejti véka alá a Fidesszel való együttműködésének taktikai megfontolását: „A Fidesz nélkül nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt, ezért békés egymás mellett élésre törekszem (…), akik nekik ellenfelek, számunkra ellenségek.”
Bár kezdek a semmi súlya alatt elmerülni, még belenézek néhány lapba, amelyeket a legnagyobb áruházlánc és a legnagyobb benzinkútlánc is terjeszt. Kezembe veszem a „Független, Pártsemleges, Igazságkereső, Nemzeti, Konzervatív” hetilapot, a Nemzetőrt. Innen megtudom, hogy mi van valójában ebben az országban: „A magyar társadalom forradalomközeli állapotba került (…), a küzdelem a magyar nép megmaradásáért folyik (…) és ezért a jelenlegi balliberális hazaáruló kormány a felelős… Ebben a küzdelemben a fő erő a Fidesz polgári szövetségé (…) ez azonban a teljes siker eléréséhez nem elég. Szükség van a Fidesz után viszonylag a legnagyobb tömeget megmozgató MIÉP-Jobbik-együttműködésére is. Ezt az összefogást a nemes ügy érdekében a kölcsönös engedmények árán is vállalni kell.” A Nemzetőr publicistája szerint a Fidesz partnere a kormánybuktatásban nem a cionista MDF, a józan konzervatizmus hangja, hanem a nyíltan homofób, rasszista MIÉP-Jobbik-konstelláció. „Mese nincs, a cigányoknak, melegeknek, zsidóknak, idegeneknek egyszer s mindenkorra össze kell szedniük magukat, mert az, amit eddig csináltak, az nem mehet tovább.”
De Bandi, hol van a Demokrata meg a Heti Válasz? Miért nem ezekkel kezdted? Mert ezekkel fejezem be, kis japán katonám! A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András a Magyar Gárda vezetőségi tagja. Egy zászló alatt menetel a Fidesszel és a Jobbikkal. Bencsiket a zsidóság sosem töltötte el jó érzéssel. Kertész Imre Nobel-díját anno a fekáliához hasonlította. A „kölcsönös engedmények” áraként Bencsik még egy érdekes kultúrminisztere lehet ennek az országnak. Bencsik nem cifrázza: „A jobboldal nem lesz képes még egy választási vereséget elviselni. Ennek a bekövetkezése (…) ma még nem látható folyamatokat indíthat el”, írja a lap augusztus 9-i számában. A Heti Válasz, Orbán Viktor másik kedvenc hetilapja kevésbé szűkszavú. „A trianoni határokon belül élőknek csupán egynegyede rendelkezik egészséges nemzeti tudattal. Az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia diktatúrává torzult (…), együtt kell fellépni a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen, mint 1956-ban és a nyolcvanas évek végén történt (…), ezért kell felemelnie szavát ma minden egészségesen gondolkodó értelmiséginek. Ezért üdvözölte minden józanul gondolkodó a Csoóri Sándor által létrehozott Márciusi chartát.”
S mi köze van mindezekhez a Fidesz vezérének? Semmi. Ő most nem nyilatkozik, mert nincs miért nyilatkoznia. Kis verébre nem lövünk nagy ágyúval. A tények? A tavalyi önkormányzati választásokon több mint kéttucat képviselő kapott mandátumot a Fidesz és a Jobbik összefogásának köszönhetően. A Fidesz vezére szoros kapcsolatot ápol annak a pártnak a vezetőjével, aki pár hete felszólította a magyar zsidóságot, hogy rendezze már kapcsolatát a magyar nemzettel, mert ugyebár az nem semmi, amit a zsidók művelnek idehaza. Amikor a Jobbikkal szövetséget kötött, ezt mondta Orbán, és ez már valami: „…bátorító szeretettel nézem amit csinálnak (…), becsületes, rendes nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó”.
S hogy mennyi a semmi? Ennyi. Itt a vége, fuss el véle. Attól tartok, lesz még egy kis dolga a semmivel az elfeledett japán katonának a mi országunkban.
Göllner András
emeritus egyetemi oktató,
Montreal/Budapest
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 35. szám
