A koalíciós pártok egy valós veszélyre hívják fel a figyelmet, és arra, hogy a józan többség elítéli a szélsőséges megnyilvánulásokat – mondja Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke, aki a Magyar Gárdát a jobboldali radikalizmus testet öltött formájának tartja. Szerinte Orbán Viktornak is meg kellene szólalnia az ügyben, mert ha a Fidesz-elnöknek nem elhanyagolható a szerepe a jobboldalon, akkor nem elhanyagolható a véleménye sem.
Az MSZP országos választmányának elnökével Pungor András beszélgetett Fotók: Vajda József
A Magyar Gárda létrejöttét nem lehet a kormány intézkedéseiből levezetni – A Magyar Gárdától, a radikalizmus erősödésétől hangos a közélet. Mindenki a maga módján igyekszik elemezni azt az egyszerű kérdést: hogyan jutott idáig Magyarország. Az egyházak képviselői és több politikai erő is azt feszegeti, hogy a kormánynak is nagy felelőssége van abban, hogy a közélet radikalizálódott.
– Nem az elmúlt néhány hónap vagy egy év termése, hogy a politika eldurvult, hogy a szélsőségek ilyen módon teret nyertek, hogy megjelent az ellenségkép keresése. Az 1998-as választási kampányban a Fidesz által alkalmazott kemény retorika jelentette a nyugtalan politikai élet nyitányát. Az ellenzék és a kormány az elmúlt kormányzati ciklusban és az azt megelőző időszakban sem volt képes érdemi, a napi politikai érdekeken túlnyúló, átfogó, a társadalom vagy az ország nagy ügyeiről szóló párbeszédet folytatni egymással.
– Azért az MSZP-t sem kellett félteni. A szocialisták is kemény eszközöket használtak korábbi kampányaikban. Nem lehet csak a Fideszt vádolni ezzel.
– Ez a hatás-ellenhatás törvénye. A régóta működő nyugati demokráciákban kialakult modellek is azt mutatják, hogy a negatív kampány éppúgy része a választási küzdelemnek, mint a pozitív ígéretek. Az amerikai választási kampányban komoly szerepe van az ellenfél kritikájának. A gond az, hogy nálunk a kampány után nem normalizálódnak a viszonyok. Folytatódott az árokásás, az ország kettészakításának a kísérlete, az ellenfél démonizálása, a párbeszéd-képtelenség, az együtt nem működés. Ezek az eszközök az ellenzék politikai stratégiájává váltak. Mindez látványosan jelent meg a 2006-os választási kampányban és az utána következő időszakban is. Emlékezzünk a tavaly ősszel történtekre, amikor a politikai nyugtalanság brutális eseményekbe torkollott. A Magyar Gárda, mely egy jobboldali párt zászlaja alatt alakult meg, és a jobboldali radikalizmus testet öltött formája, a többi jelenséghez hasonlóan nem magától jött létre. Annak a nyugtalan világnak kicsapódása, amiben élünk. De ehhez kellett az ellenzék asszisztálása, és kellett az is, hogy Orbán Viktor, az ellenzék vezére, ne csak a Fidesz elnöke, hanem a jobboldal vezénylő tábornoka legyen.
– Értsem úgy, hogy a nyugtalansághoz az MSZP-nek semmilyen köze nincsen? A kormányzati lépések nem okoztak bizonytalanságot?
– Cinikusnak tartom azt, amit a Fidesz politikusai mondanak, hogy ez az egész helyzet a kormány intézkedéseinek köszönhető. A Magyar Gárda létrejöttét nem lehet a kormány intézkedéseiből levezetni. A kabinet lépései: az egyensúlyteremtés, a reformok elindítása rengeteg változást hoznak magukkal. A változások helyenként vélt vagy valós érdeksérelemmel, bizonytalansággal járnak. Magyarország egy nagyon nehéz feladatot próbál megoldani, ledolgozza sok-sok év egyensúlytalanságát, megpróbál felzárkózó pályára kerülni. Ki lehet ezt is emelni a mozaikok közül. De azt mondani, hogy azért jött létre a Magyar Gárda, mert a költségvetést egyensúlyba kellett hozni, vagy mondjuk az oktatásban, a foglalkoztatásban vagy az egészségügy területén reformokat kellett indítani, rendkívül cinikus megfogalmazás, és a lényeg elkendőzését szolgálja. A világon mindenhol – így Németországban, Nyugat-Európában az Európai Unió más tagállamaiban – ilyen nagymértékű változások esetén vagy nagykoalíciók jönnek létre, vagy olyan átfogó politikai konzultáció alakul ki a pártok, a politikai erők között, ami lehetővé teszi, hogy azokat ne traumaként, sokként élje meg az ország, hanem közös erőfeszítésként.
– A kvázi nagykoalíciónak legjobb példája az a tegnapi ötpárti nemzetközi sajtótájékoztató, melyen lényegében mindegyik párt elítélte a szélsőséges megnyilvánulásokat. Igaz, a jelenség okainak, nagyságának megítélésében nem értettek egyet.
– Úgy látom, a Fidesz is felmérte, hogy a társadalom közhangulata nem esik egybe a párt egyes vezetői által képviselt állásponttal.
– De akkor mit akar még az MSZP? Miért nem nyugszik meg? Miért követel még mindig elhatárolódást? Mit vár még a Fidesztől?
– A magyar történelem minden egyes mozzanata azt mutatja, hogy ha magára hagyjuk a demokráciát, ha egy-egy történelmi esemény, probléma kapcsán nem adunk világos, egyértelmű válaszokat, akkor rossz folyamatok indulhatnak el.
– Pokorni Zoltán és Navracsics Tibor is megmondta világosan, hogy nem ért egyet a Magyar Gárda szellemiségével. Nem arról van szó, hogy önök Orbán Viktort akarják célkeresztbe állítani?
– Ha a „jobboldal vezénylő tábornoka”, vezére ebben a kérdésben nem fejti ki világosan az álláspontját, akkor az visszahathat az egész ügy megítélésére. Nem akarjuk ezt az ügyet Orbán Viktorra lefordítani. De ha neki nem elhanyagolható a szerepe a jobboldalon, akkor nem elhanyagolható a véleménye ebben az ügyben sem. Szólaljon meg, tegye világossá az álláspontját. Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyszerűen nem válaszolni. Válaszolni kell, és egyértelmű igennel vagy nemmel. Nem válasz az, hogy most erre nem válaszolunk, mert hiszen mi nem vagyunk ugyanazok, mint akik a Magyar Gárdát alkotják. Ha nem válaszolunk, akkor az azt sugallja, hogy biztatjuk azokat, akik az egészet szervezik.
– És miért nem volt elég a köztársasági elnök reagálása? Miért kérik naponta személyes állásfoglalásra?
– A köztársasági elnök úr elmondta, hogy az általa lényegesnek tartott pillanatokban igényt formál arra, hogy elmondja saját álláspontját. A Magyar Gárda megalakulását olyan jelenségnek látom, amiben állásfoglalására lenne szükség. Fontosnak tartom, hogy ne munkatársán keresztül ismerjük meg a véleményét, hanem mint közjogi tekintéllyel bíró szereplő, és egyben demokratikus politikus saját szavaival adjon súlyt álláspontjának.
– Amellett, hogy a szélsőségektől való elhatárolódás feltétlenül szükséges, nem nagyítják fel a Magyar Gárda jelentőségét?
– Nincs különbség aközött, hogy a demokrácián kis vagy nagy sérelem esik, vagy hogy a demokrácia kicsit vagy nagyon nem működik. Vagy van demokrácia, vagy van jogállam, vagy nincs. Vagy van békés, normális életet élni képes ország, vagy nincs.
– Mintha eltérnének a koalíción belüli álláspontok arról, hogy van vagy nincs Magyarországon fasiszta veszély.
– Szerintem mind a ketten ugyanazt mondják, egy valós veszélyre hívják fel a figyelmet. Azt mondják, hogy a józan többség elítéli a szélsőséges jobboldali magatartást. Lehet, hogy a pártelnök-miniszterelnök erősebben, érzékenyebben reagált a jelenségre.
– Büntetőfeljelentést tesz a kormány ellen a Magyar Gárda, és vitára hívja az őket – mint fogalmaznak – rágalmazó parlamenti pártok vezetőit. Azt mondják, ez több lesz egyszerű rágalmazási pernél, mert a veszélybe került magyar demokrácia kerül az igazságszolgáltatás asztalára.
– Nem kell erről vitát nyitni. Meg kell nézni a gárdaavatásról szóló tévéfelvételeket, fényképeket, és meg kell kérdezni azokat, akik átélték a történelem múlt századi tragikus időszakát, hogy mi a véleményük a látottakról. A relikviák, a szimbólumok önmagukért beszélnek. Lehet, hogy a nyilvánosságnak, a médiának arra is figyelnie kellene, hogy ez a figyelemelterelési akció egy kommunikációs kampány része, mely ismertséget, reklámot jelent a szereplőknek.
– Egy hét után eljutottunk oda, hogy a politikai erők világosan beszélnek arról, mi a véleményük a Magyar Gárdáról. Hétfőn is a gárdáról szól majd a politika?
– Mindaddig, amíg a Magyar Gárda létezik, szerveződik, a politikában megjelenik, nem fog lekerülni a napirendről. Sokan azért is élik meg érzékenyen a Magyar Gárda megalakulását, mert a szervezet mögött álló politikai erő olyan kifejezéseket használ, mint például az „igaz magyarok” képviselete. Ez a kifejezés már önmagában kirekesztő. Közösen, együtt tartozunk egy nemzethez, és nincs szükség arra, hogy valaki jobbra vagy balra akarja állítani az embereket. Nem lehet a mai modern korban lefordítani a történéseket a jó és a rossz viszonyára, mert ez félreviszi a gondolkodást. Ha demokráciában gondolkodunk, akkor látni kell, hogy az nem fekete-fehér, sokszínű, vannak benne sokfajta értéket, minőséget képviselő emberek. A diktatúrák egyszerűsítik le a kérdéseket. A demokrácia sajátja az, hogy el tudjuk viselni a másságot, hogy vannak tőlünk eltérő, más identitással, más vallással, más érdeklődéssel, más politikai értékítélettel bíró emberek. A diktatúrák nem bírják a másságot. Ott beszélnek arról, hogy van igaz magyar meg nem igaz magyar, hogy velem vagy vagy ellenem.
– A gyakorlati politika helyett mostanában mintha az ideológiai küzdelemé lenne a főszerep.
– Így van. A politikai versenyben új dimenzió jelent meg. A programok versenye nem alakult ki, hiszen eddig a Fidesz kínosan ügyelt arra, hogy érdemi, átfogó programmal, tényleges szakmai válasszal ne jelenjen meg. De eszmei, ideológiai kérdésekben verseny alakult ki a pártok között. Orbán Viktor is csak ezen a pályán szólal meg, csak elvont, szellemi, eszmei, küldetéstudatos szinten. Ezért is fontos, hogy egy olyan időszakban, amikor rengeteg változás ment végbe a társadalomban, az emberek keresik a kapaszkodókat, tegyük világossá, hogy milyen Magyarországot, milyen jövőt akar a szocialista párt. A kormányzati intézkedésekben váljon világossá, mi volt az, ami az egyensúlyteremtést szolgálta, és mik azok az intézkedések, amik a reformokat, a mélyreható változásokat idézik elő.
– Ezzel kellett volna a kormányzást kezdeni.
– Persze, mondhatjuk úgy is, hogy szerencsésebb lett volna ezzel kezdeni. De akkor volt egy olyan pillanat az államháztartás, a költségvetés helyzetében, amikor nem lehetett halogatni a döntéseket. Azután egy olyan politikai szituációba kerültünk, amelyben egymással érdemi, szakmai párbeszédet folytatni képtelen viszonyok alakultak ki. Mi nem tudtunk partnereket találni, mert a partnerek nem akarnak részt venni az átalakításban. Ugyanakkor azt gondolom, az együttműködést az élet ki fogja kényszeríteni. Látjuk, hogy az önkormányzati színtéren, ahol az új Magyarország fejlesztési terv projektjei megvalósulnak, ha tetszik, ha nem, kialakul a párbeszéd a helyi ellenzék és kormánypártok között. Egy település életében nem lehet végletes kettéosztottságot teremteni. Úgy látom, többet kell beszélnünk arról, hogy egy-egy reformintézkedés eredményeként miként fog megváltozni Magyarország. Szerencsésebb lett volna, ha az ellenzék nem hagyja magára a kormánypártokat, hanem szakmai opponensként részt vesz az érdemi vitákban. Sajnos, a parlamenti kivonulás, és az, hogy nem hajlandók a párbeszédre, politikai stratégiájuk része lett.
– Weimarizálódik az ország?
– Tudom, hogy erről vita van politikai elemzők között. De én nem gondolom, hogy így lenne. Amikor a Weimari Köztársaság kialakult, Európa romokban hevert. Ma egy erős, egységesülő Európáról beszélhetünk a maga normáival, hagyományaival, demokratikus eszközeivel. Bár megjegyzem, azok a kifejezések, eszközök, magatartásminták, melyeket időnként az ellenzék vezére használ, jobban értelmezhetők egy korlátozott, mint egy parlamenti, többpárti, alkotmányos demokráciában. Fontos lenne világosan kimondani, hogy az a demokratikus jogrend, amiben élünk, az határozza meg a játékszabályokat, és nem lehet kacérkodni annak átlépésével, nem lehet folyamatosan tesztelni az országot.
– Miért van az, hogy Magyarországon az emberek egy csoportja a történelmet másolja? Láthattunk erre példát tavaly ősszel, amikor egyesek 1956 díszletei és kellékei között rombolva élték át újra a történelmet, vagy egy hete, amikor fekete egyenruhások tettek esküt.
– Erre nem lehet két mondatban válaszolni. Társadalompolitikai elemzők, szociológusok, kutatók feladata, hogy elemezzék az elmúlt tizenhét év folyamatait, történéseit. Valóban vizsgálandó kérdés, hogy miért érzi ma Magyarországon néhány ember, hogy az ő jövője az ország múltjában keresendő? A politikusok felelőssége, hogy mit tartanak fontosnak, miről beszélnek, a jövőt vagy a múltat teszik a középpontba.
– Mi a kiút? Az MSZP mit tesz azért, hogy ez a párbeszéd nélküli, radikális, hisztérikus korszak véget érjen?
– Nem lehet feladni azt a törekvést, hogy újból és újból kezdeményezzük a párbeszédet. Nem lehet azt mondani, hogy jó a jelenlegi helyzet. Nincs két Magyarország. Nem lehet egymástól függetlenítve élni az életünket. Csak az abszurd drámákban jelentkezik az a szituáció, hogy bezárjuk az ajtókat, és akkor megszűnik a külvilág. Nem lehet azt mondani, hogy az ország határainál kizárjuk a külvilágot, és ide nem jönnek be a globalizáció hatásai. Egyszer, a hetvenes években próbálkoztunk ezzel, utána másfél évtizeddel egy gazdasági csődből kellett kihúzni az országot. Ne játsszunk ezzel a gondolattal. És azzal sem, hogy van egy helyettünk gondolkodó, helyettünk mindent megoldó paternalista állam, amely átvállalja tőlünk azokat a problémákat, amelyekkel meg kell küzdenünk. Az egységesülő Európa része vagyunk, Magyarország ha akarna, sem tudna bezárkózni. Helytelen politika az, ami fundamentalista, ami a múltba fordul, annak egyes részeit idealizálja, és a jövő Magyarországának problémáira ott keresi a válaszokat.
