Tavaly szeptemberben avatták boldoggá a budapesti Szent István bazilika előtti téren Salkaházi Sára szociális nővért, az 1944-es nyilasterror áldozatát. Közel ezer esztendő óta ez volt az első eset, hogy a pápa külön engedélyével Magyarországon boldoggá avatás volt, a magyar katolikus egyház történetének egyik legszebb szertartása.
Több tízezren töltötték meg a teret, hogy megemlékezzenek a magyar fasizmus neves katolikus áldozatáról. Erdő Péter bíboros a magyaron kívül szlovákul is köszöntötte a híveket, aminek azokban a napokban (nem sokkal Malina Hedvig megverése és a magyar-szlovák viszony kiéleződése idején) különös lélektani jelentősége lett. A misén szlovák és felvidéki magyar hívők, papok és püspökök is megjelentek, s mindez azt a reményt erősítette, hogy a katolicizmus szelleme felülemelkedik a nacionalista előítéleteken.
A zsidó üldözötteket bújtató és a szélsőjobboldali diktatúrával szembeszálló Salkaházi Sára mártírhalálának felidézésével az egyház a fasizmus minden áldozata előtt tisztelgett. Schweitzer József főrabbi beszéde és a katolikus oltár mellől felhangzó zsidó zene is az esemény kivételességét növelte. De sokak szívét az is megörvendeztette, hogy a hagyományos női szentek és boldogok mellé most egy dolgozó nő, aktív újságíró és szociális munkás került. Ezen a szép, fényes szeptemberi napon a magyar katolikus egyház azt az arcát mutatta, amelyet mindig látni szeretnénk. Toleráns, a hagyományt a korszerű humanista értékekkel ötvöző, a nacionalista előítéleteken felülemelkedő, a nyugat-európai testvéregyházak útját követő szeretet-közösség. A téren és később a Bazilika alagsorában megrendezett fogadáson büszke voltam arra, hogy katolikus vagyok. Úgy hittem, mindenkit megérintett a szertartás emelkedettsége és a boldoggá avatás üzenete, a szélsőjobboldali, gyűlöletkeltő eszmék elutasítása.
Egy-két nappal később Budapest utcáin elszabadult a pokol, s a zavargók magasba emelték lobogójukat, az árpádsávos zászlót. Hasonló zászlót lobogtatták annak idején a nyilasok, ilyen karszalagot viselő alakok ölték a Dunába boldog Salkaházi Sárát, a vele együtt kivégzett Bernovits Vilma katolikus hitoktatót és sok ezer zsidó honfitársunkat.
Megtévesztő arról beszélni, hogy az árpádsávos zászlót csak azért nem való lobogtatni, mert rossz emlékeket ébreszt a holokausztot túlélt zsidókban. E zászlók alatt (hol nyilaskereszttel, hol anélkül, csak piros-fehér sávjaival) zsidókat és keresztényeket, sárga csillagosokat és keresztény papokat, kommunistákat és konzervatívokat egyaránt meggyilkoltak. E zászló lobogtatói hajtották végre német parancsra puccsot Horthy Miklós kormányzó ellen, ennek szellemében szabotálták a fegyverszünetet és áldozták fel több százezer magyar életét csak azért, hogy a nácik néhány héttel tovább tarthassák Bécset és a zalai olajmezőket. A nyilasok nem csak a zsidók, hanem az egész nemzet ellenségei voltak, akiket a progresszív Magyarország mellett a régi, konzervatív, keresztény-nemzeti magyar társadalom is mélyen megvetett, utált, lenézett.
Ezért döbbenetes látni, hogy most magukat kereszténynek nevező emberek is felsorakoznak az árpádsávos zászló alá. Amikor egy katolikus templom falára is kikerült a zászló, az egyházi feljebbvalók azonnal levetették a plébánossal a baljós jelképpé vált lobogót. De vajon elmondták abban a templomban a híveknek, hogy ki volt Salkaházi Sára, kik gyilkolták meg, miért és milyen zászlók alatt? Azonosul a katolikus egyház boldoggá avatott mártírjával a helyi pap, vagy sem? A náci egyenruhában feszítő tanárról elhíresült budakeszi katolikus gimnáziumban megtanítják-e a diákoknak, hogy a nácik Európa-szerte sok ezer papot és szerzetest gyilkoltak meg? Belefér az ottani hittanba II. János Pál pápa tanítása arról, hogy a nacionalizmus súlyos pogányság, s az antiszemitizmus a legsúlyosabb barbárság és a keresztény értékek legdurvább tagadása? Elmondják-e Budakeszin és minden más egyházi iskolában, hogy a keresztény tanítás a zsidó vallásra épül, annak ismerete nélkül érthetetlen a születése, s Jézus zsinagógában prédikált, mert keresztény templomok értelemszerűen még nem is léteztek? A leventemozgalomról nosztalgiázók ismerik-e a Gulág egyik legnevezetesebb magyar rabjának, a Szolzsenyicin világhírű könyvében is szereplő Rózsás János szavait? Mely szerint a vesztett háború végén a leventék frontra zavarása „kalandor vállalkozás” volt, „ezt az ifjúságot egyszerűen feláldozták a háború oltárán” a magyar nyilasok és az őket kiszolgáló parancsnokok.
Elkeserítő volt látni a Magyar Gárda avatásához asszisztáló keresztény papokat. Nem elég a hivatalos egyházi mentegetődzés arról, hogy nem kértek előzetes engedélyt a „szenteléshez”. Aki boldogként tiszteli Salkaházi Sárát, az semmilyen formában sem asszisztálhat a gyilkosok eszméjének és jelképeinek bármilyen formában történő újraidézése. Ezt illő és üdvös lenne az egyházi vezetőknek is kimondaniuk.
Egyes magyar egyházi személyek szélsőjobboldali gesztusai nem először keltenek nemzetközi botrányt. Ismeretes, hogy az osztrák protestánsok mennyire felháborodtak azon, hogy az öreg holokauszt-tagadó „történészt” meghívták egy budapesti református templomba. De a felháborodás helyett talán helyesebb lenne a döbbenet szót használni. Nyugat-Európában az egyházak annyira élesen szembenállnak a rasszizmussal és antiszemitizmussal, társadalmi tanításuk annyira mélyen antifasiszta, hogy elképzelni sem tudnak olyan lelkészt, aki szimpatizálna ilyen eszmékkel. Szélsőjobboldali provokációk esetén az egyházak mindig az elsők között vannak a tiltakozásban, a papok ott menetelnek az ellentüntetések élén a szakszervezeti vezetőkkel és a demokratikus pártok politikusaival együtt. Ha mi, magyar katolikusok és protestáns testvéreink valóban a nyugati kereszténységhez tartozunk, akkor egyházainknak is illene végre felnőniük a nyugati testvéregyházakhoz.
Lehet vitatkozni azon, hogy támogathatnak-e az egyházak konzervatív politikai pártokat. A régi demokráciák tanulsága szerint az egyház akkor jár el bölcsen, ha felülemelkedik mindenfajta pártpolitikai küzdelmen. De egyházi személyek és keresztény hívők asszisztálása szélsőjobboldali akciókhoz a keresztény tanítás és a krisztusi szeretet-parancs nyilvánvaló tagadása.
Hegyi Gyula, az Európa Parlament képviselője (MSZP)
