A Magyar Gárda új minőség a magyar szélsőjobbos scene-ben, de nem azért, mert most nagyobb a „náciveszély”, mint 15 éve, ugyanis nem nagyobb. A különbség az, hogy az ötletgazda Jobbiknak a Fidesz számos önkormányzatban szövetségese, a gárda alapítói között ismert fideszes, ill. polgári körös arcok vannak. A pártnak ezért valahogy viszonyulnia kellett hozzá, már generációs alapon is. Hát viszonyult.
Az elmúlt napokban megtörtént a csoda, amire a teljes magyar ballib und antifasiszta közeg vár, amióta Orbán Viktor 1993-ban elkezdte hosszú menetelését a liberális középről valahová teljesen máshová. Erre várt mindenki, amióta csak kontraszelektált fogaskerekes-árpádsávos lúzerek masírozgatnak a főváros közterein; hát most jól megtörtént: a Fidesz kisebb üzemzavarokkal ugyan, de elhatárolódott a Magyar Gárdától. Jó. És most?
Most az van, hogy ez senkit nem érdekel, ellenben a liberális értelmiség és a neves jogvédők színe-java hallgat, amikor a kormányfő a gárdisták ürügyén tiltó/szigorító jogszabályok megfontolására kéri fel a legfőbb ügyészt és az igazságügyi minisztert.
A gárda létrejötte fél Európában kiverte a biztosítékot, nem mindegy tehát, hogy a kormány és a társadalom antináci többsége hogyan reagál. Ám ha az antifasiszták csak a Fideszre húzzák rá a szélsőjobbos problematikát, az kényelmes önbecsapás: bármennyi évet hezitált is a Fidesz a szélsőjobb elítélésével, nem kizárólag nekik van dolguk az árpádsávok népével. Sőt.Mint minden kollektivista őrület, ez is közös gondunk.
*
Mindez persze semmiképpen se jelentse azt, hogy a magát konzervatívnak, polgárinak tartó párt ne tett volna meg mindent azért, hogycsupán karnyújtásnyi távolságban legyen azoktől a, khm, fiataloktól, akikkel az ember történelmi okokból kifolyólag nem szívesen korzózna együtt a Duna-parton. Sőt. A tavalyi Kossuth téri ősz az egy helyen és (szinte) egy időben tartott szélsőjobbos, ill. Fidesz-meetingekről is szólt, majd idén tavasszal Orbán Viktor látványosan rehabilitálta az árpádsávos lobogót a TV2-ben.
A Magyar Gárda új minőség a magyar szélsőjobbos scene-ben, de nem azért, mert most nagyobb a „náciveszély”, mint 15 éve, ugyanis nem nagyobb. A különbség az, hogy az ötletgazda Jobbiknak a Fidesz számos önkormányzatban szövetségese, a gárda alapítói között ismert fideszes, ill. polgári körös arcok is vannak, a Jobbiknak pedigtudatos stratégiája mindenkit integrálni, aki akár csak fél centivel is jobbra áll a Fidesztől.A pártnak ezért valahogy viszonyulnia kellett hozzá, már generációs alapon is. Hát viszonyult.
Először még elintézték azzal, hogy bárki alapíthat egyesületet, csak tartsa be a törvényt (ami igaz, de esetünkben kevés). Aztán jött Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere: „nagyon rossz ötletnek tartom” agárdát -jelentette ki a Heti Válasznak, ugyanis „tekintettel kell lenni azokra, akiknek az édesanyját, édesapját a nyilasok belelőtték a Dunába.” A gárdaavatás napján Kubatov Gábor pártigazgató a Népszabadságban megerősítette: Lázár János a párt álláspontját képviselte, a Magyar Gárdától el kell határolódni.
A Für „Magyar Vagyok, Nem Miniszter” Lajos által lemenedzselt happening előtt a Fidesz felszólította a gárdistákat, tartsák be a törvényeket, majd a budapesti Fidesz részéről Pesti Imre és Tarlós István levélben rögzítették: „meggondolatlannak és elhibázottnak” tartják a gárda megalakítását, már azért is, mert így újra alkalom nyílik „a teljes konzervatív értékrendet összemosni valamivel”, aminek ezek szerint nincs neve. Hétfőn aztán elhatárolódottPokorni Zoltán és a párt ifjúsági tagozata is („sem világlátásban, sem gondolkodásban nem értünk egyet a Magyar Gárdával”). Ezt akartuk? Ezt.
A Fidesznek innentől fogva egyszerűbb a dolga, mint tavaly ilyenkor: nyilván még ma délután kizárja Wittner Máriát a frakcióból, felmondja önkormányzati együttműködéseit a Jobbikkal, kerüli a fellépést olyan köztéren, amelynek a másik sarkában valakik zsidónak tartott közszereplőket listáznak, és elfelejti a 3-4 százaléknyi szélsőjobbos szavazat bekaszálását, mégiscsak európai néppárt.Ennél is fontosabb kérdés az, mi következik most a demokrácia egésze számára.
*
A demokráciát ugyanis az elmúlt 17 évben nem annyira a nyilasok fenyegették, hanem azok az állam- és közigazgatási szereplők, diszkrimináló vagy korrupt önkormányzatok, önkényes rendőrök, bírák vagy ügyészek, akik politikai vagy más, hasonlóan kiszámíthatatlan okból hagytak külsérelmi nyomot az intézményrendszeren, és így: a társadalmon, aláásva egész generációk bizodalmát a szabadságban.
Mindehhez hozzájön, hogy „náciveszély” ürügyén a ballib oldal visszatérő reflexe a szabadságjogok szűkítése, szigorítása, holott valaki egyszer már nyilvánosan örülhetne is annak, milyen liberális a magyar egyesülési jog, amelybe igen, belefér az is, hogy árpádsávos emberek fegyvertelen önképző gárdát alapíthatnak, ha egyébként betartják az alkotmányt. Ez van, és ez így van jól.A magyar jogszabályok – némely kulcsfontosságú Ab-határozat hátszelével – 17 év alatt nagyjából megfelelően kezelték a problémát.
A politika és a civil szféra azonban – és ez a kulcskérdés – egyáltalán nem. A szélsőjobbra adott megfelelő társadalmi választ, a lőgyakorlatokról vagy a szabad szólás határairól szóló diskurzust nem válthatja ki az, ha a miniszterelnök kvázi fenyegető jelleggel arra kéri a legfőbb ügyészt, „kísérje a részletekre is kiterjedő különös figyelemmel” a gárdát (lévén annak „működése veszélyezteti az ország nyugalmát és biztonságát”), ha egyszer a tiltás esélyei – egyelőre legalábbis – a nullával egyenlők. És ezt Gyurcsány is pontosan tudja.
„A pártállami időszak szabadsághiányára reagáló, a szabadságjogokat tartalmazó magyar jogszabályokból hiányzik az alkotmányos demokrácia egészséges önvédelme” –jelentette ki erre a gyors alkalmazkodóképességű Takács Albert miniszter, mintha nem tudná, hogy nem a jogszabályokból, hanem a társadalmat alkotó egyének jó részéből hiányzik az „egészséges önvédelem”, agondolat és a bátorság ereje ahhoz, hogy méltó választ adjanak a szélsőjobbos kihívásra.
*
„Nem lehet a gyűlölködő beszédről olyan törvényi tényállást alkotni, amely ne volna alkalmazható az indulatos társadalomkritikára is” –nyilatkozta két éve Kis János, és ami a szólásra igaz, igaz lehet az egyesülésre és a gyülekezésre is: a megcélzott nácik mellett-helyett, járulékos kárként, bármely kritikus civil szervezetet, egyesületetérheti retorzió.
A liberális filozófus 1996-ban, a Szabó Albert ügy kapcsán publikálta Szólásszabadságés náci beszéd című írását, amelyben büntetőjogi helyett határozott és markáns, de politiai és civil választ sürgetett a neonáci kihívásra. Egy 2003-as, Sólyom Lászlóval közösen írtcikkében megerősítette: „semmiféle jogi szigor nem pótolhatja a gyulölködő beszéd visszaszorításának legfontosabb eszközét: a politikai választ.” Így igaz.
Eddig minden, nácikkal kapcsolatos társadalmi vita (például éppen a Kis János cikkeiről szóló) inkább erősítette, nem pedig gyengítette demokráciánk „egészséges önvédelmét”. Ha a politikai válasz késik, vagy az intézményrendszer – rendőrség, bíróság, ügyészség – nem úgy működik, ahogy elvárható (márpedig késik és nem úgy működik, lásd fentebb), akkor tessék azzal matatni. Nem pedig azokkal a jogszabályokkal, amelyek 17 éve nem kevesebbet garantálnak, mint a rendszerváltást, a demokráciát és a szabadságot.
